Oldal kiválasztása

Éveken keresztül terveztem kimenni a Könyvhétre, azonban valahogy ez évről évre meghiúsult. Tavaly pont az államvizsgámra készültem, amikor kis kikapcsolódás gyanánt a szombati napot ott töltöttem. Akkor megfogadtam, hogy következő évben, azaz idén sem hagyom ki, így csodás napokat tudhatok magam mögött és ebben a 89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapok játszotta a főszerepet.

© www.unnepikonyvhet.hu

Múlt és jelen, avagy röviden az Ünnepi Könyvhétről!
Immár 89. alkalommal került megrendezésre az Ünnepi Könyvhét országosan több helyszínen is, így nem csak a Vörösmarty téri forgatagban, de Budapesten például az Alle Bevásárlóközpontnál valamint a Rózsavölgyi Szalonnál is találhattak látnivalót az érdeklődők, vidéken pedig többek között Szegeden, Győrben, Békéscsabán, Esztergomban várták a könyvszerető látogatókat színes és érdekes programokkal. De nem csak itthon, hanem a határon túl is, Kolozsvárott nagy izgalommal készültek a szervezők.

© www.oszk.hu

Az Ünnepi Könyvhetet Supka Géza álmodta meg. Ez a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe, valamint a Könyvfesztivállal egyetemben az egyik legnagyobb könyves esemény. Mára öt napon át tartó, közel kétszáz kiállítót megmozgató, könyvbemutatókkal, nemzetközi vendégekkel, beszélgetésekkel, dedikálásokkal, zenés programokkal tarkított rendezvénnyé nőtte ki magát.
Az idei események megnyitójára június 7-én, csütörtökön, 16.00-kor került sor a Vörösmarty téren. A nyitó beszédet Berg Judit József Attila-díjas író mondta. A vidéki programokat megnyitó ünnepség helyszíne ebben az évben Szekszárd városa volt. (Forrás: www.unnepikonyvhet.hu)

És mit csináltunk mi az Ünnepi Könyvhéten?
Mint a megelőző években, idén is számtalan kiváló – ismert ill. kevésbé ismert – író érkezett új valamint régebbi könyveit dedikálni, valamint sok-sok pódiumbeszélgetést lehetett meghallgatni.
A legnagyobb érdeklődést talán az Írországból érkező világ színvonalon elismert Cecelia Ahern írónő váltotta ki. Csütörtöki napon 17:00-tól az Athenaeum Kiadó szervezésében, Balázsy Panna beszélgetett az írónővel, többek között az újonnan megjelent Lantmadár címet viselő könyvéről, két megfilmesített regényéről (Ahol a szivárvány véget ér, Utóirat: Szeretlek!) valamint az írói életről. Ezután pedig, 18:00-tól kezdődött a dedikálás. Engem is megmozgatott a lehetőség, a késő délutánt sorban állva töltöttem a Vörösmarty téren. Teljesen megérte, ugyanis Cecelia közvetlen, kedves, mosolygós hölgy. Elmondta, hogy mennyire hálás, hogy ilyen sokan érdeklődnek a munkái iránt és megtisztelve érzi magát, hogy itt lehet.
A kiadók által szervezett dedikálásokat leginkább a szombati és vasárnapi napra időzítették, hiszen mégiscsak hétvége, az érdeklődők is jobban ráérnek. Én is több aláírt könyvvel térhettem haza. Életemben először találkozhattam Lőrincz L. Lászlóval, Laci bácsival (Holdanyó fényes arca című könyvének értékelőjét a címre kattintva olvashatjátok), akiben egy intelligens, kedves, mosolygós urat ismerhettem meg. A magammal vitt és immár dedikált könyv pedig közel egyidős velem. De nem csak Laci bácsival tudtam találkozni, hanem R. J. Hendon íróval is, akinek új regénye, a Korcsok (Overtoun-trilógia 1.) a Könyvhét első napján jelent meg. Ez alkalomból nyereményjátékot is hirdetett, akárcsak több másik író illetve kiadó, hogy ezzel is kedvet csináljanak az olvasóknak egy-egy friss megjelenéshez. Továbbá sikerült találkoznom Bíró Szabolccsal, akivel a nem oly’ régen értékelt Ragnarök című könyvét dedikáltattam. Robin O’Wrightlyval többször is találkoztunk a forgatagban, sétálás, nézelődés közben, és mindig széles mosollyal örültünk egymásnak. #Wetoo – Kettős kereszt című lélektani thrillerét kaparintottam meg és az írónő el is látta azt kézjegyével. Míg a Könyvfesztiválon sajnos lemaradtam Böszörményi Gyula dedikálásáról, addig most nem hagyhattam ki a lehetőséget és a Leányrablás Budapesten, valamint A Rudnay-gyilkosságok, a nagy sikerű Ambrózy báró esetei sorozatba tartozó első két kötetet vittem magammal dedikáltatni. Gyula bátyó dedikáló szigete a Vörösmarty szobor árnyékában kapott helyet, így a hőség annyira talán nem volt zavaró sem számára, sem az érdeklődő rajongóknak. Végül, de nem utolsó sorban beszereztem és dedikáltattam A. M. Aranth, azaz Holló-Vaskó Péter Oculus című regényét, amely a Főnix Könyvműhely gondozásában jelent meg (ahogy R. J. Hendon legújabb, Korcsok címet viselő regénye is). Péterrel nem olyan régen készítettünk interjút, melyet a linkre kattintva olvashattok is.
Egyébként idén több, mint háromszáz új könyv megjelenését időzítették ezekre a napokra, de sajnos akadtak olyanok is, amelyeket el kellett halasztaniuk a kiadóknak a nyomdák túlterheltsége miatt. Azonban szerencsére nem járt így a Fumax Kiadó, akiktől én is nagyon vártam az új Neil Gaiman képregényt, mely a Death – Halál címet viseli. A kötetről a mai napon megjelent egy értékelő is, amelyet a linkre kattintva érhettek el.

A dedikálások és pódium beszélgetések között helyet kapott például a Katasztrófavédelem Központi Zenekara, akik egy rövid koncertet adtak; kihirdették a Digitális Könyvnyomtatási Pályázat díjazottjait; ünnepi keretek között átadták az Év Gyermekkönyve díjat; Diszlexiás, gyere ki! címmel kerekasztal-beszélgetést folytattak; a Historycum szervezésében Novellaíró párbajt tartottak, de az érdeklődők egy Rubik-kocka–kirakó workshopot is megnézhettek.

Az idei Könyvhét bővelkedett színes programokban, dedikálásokban, könyvbemutatókban, beszélgetésekben és természetesen a kiadói standoknál számtalan könyvet lehetett megvásárolni. Így minden érdeklődő megtalálhatta a szívének legkülönlegesebb elfoglaltságot. Számomra nagy öröm volt, hogy találkozhattam sok ismerőssel, íróval, beszerezhettem pár új könyvet és megismerhettem új embereket.
A olvasni vágyóknak és az irodalmat szerető embereknek bátran ajánlom, hogy következő évben látogassanak el akár a Könyvhétre, akár a Könyvfesztiválra, biztosan állíthatom, hogy nem fognak csalódni egyik eseményben sem.

Szerző

Judyt
Judyt
Szerkesztő-riporter

“Menthetetlenül könyvkóros moly.”
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.