Bevallom, nem vártam sokat egy Freeform-sorozattól – a Shadowhuntersnél megtanultam a leckét –, aminek aztán az lett a vége, hogy kellemes meglepetésben lett részem: a Cloak & Dagger magabiztosan megugrotta az elvárásaimat.
A nyolcéves forma Ty Johnson bátyja, Billy kedvéért betör egy kocsiba és kilopja onnan a rádiót; Billy ragaszkodik hozzá, hogy visszavigyék a rádiót, azonban útközben rendőrök állítják meg őket, a fiúk menekülni kezdenek, az egyik rendőr pedig lelövi Billyt, aki a tóba zuhan, Ty pedig utána ugrik. Ezzel egyidőben Tandy Bowenért nem jön el az édesanyja balettóra után, ezért a kislány az apját hívja, aki el is jön érte, hazafele menet azonban beléjük rohan egy kamion a hídon, kocsijuk pedig a vízbe zuhan – nem messze Tyéktól. És ebben a pillanatban felrobban a tavon lévő Roxxon olajfúró-torony, amiből furcsa energialöket indul útjára…
Évekkel később Ty (Aubrey Joseph) menő környéken, jólétben él szerető szüleivel, előkelő gimnáziumba jár, ahol a kosárcsapat tagja, azonban továbbra is nyomja lelkét bátyjának elvesztése. Vele ellentétben Tandy (Olivia Holt) mindent elveszített: apja a Roxxonnak dolgozott, a vállalat pedig mindenükből kiforgatta a családot. A lány anyja most egy lepukkant kis házban él, pincérnősködik, és mellette erősen iszik, miközben Tandy abból tartja fenn magát, hogy gazdag ficsúrokat csábít el klubbokban, akiket utána meglop, miközben egy elhagyatott templomban húzza meg magát. Aztán a két fiatal egy nap véletlenül összeakad, ami furcsa események sorozatát indítja el…
Szóval, igen: gagyira számítottam. Üres fellengzésre, kamuzásra, parasztvakításra, ha úgy tetszik. És a végén baromira nem ezt kaptam, hanem valami sokkal, sokkal jobbat és átgondoltabbat és mélyebbet.
Az első dolog, ami igazán megragadott, az az volt, hogy a sorozat írója/rendezője valami hihetetlen szinten vágja a két karakter szimbolikáját. Az első jelenettel fogva olyan ikonográfia jelent meg a képernyőn, amitől képregény-rajongó kicsi szívem ugrált örömében: a kicsi Tandy fehér balettruhája és a kicsi Ty hatalmas, fekete pulcsija; a templom – az angyalszobor! Az egész képi világ azt kommunikálta nekem, hogy bárki is rakta össze a szériát, az keni-vágja a két karakter képregényes hátterét.
Aztán, bevallom, engem első sorban az izgatott, hogyan fogják megbolygatni Tandy és Ty eredettörténetét (mivel ezzel is foglalkoztam tavaly a szakdolgozatomban). Nos, ebben a tekintetben a sorozat rendesen felbolygatta a dolgokat, de egy cseppet sem tudok rájuk haragudni, mivel minden változtatás szépen, logikusan végigkövethető. Ty esetében szépen felvázolják – mindezt nagyon finoman – a feketéket érő atrocitásokat, ami elől a jómódúak sem menekülhetnek; Ty esetében amúgy valószínűleg fontos szál is lesz a rendőri túlkapás és korrupció. Mindeközben Tandynél gyönyörűen dolgoztak a cégek simlisségeivel, amiből alig várom, hogy többet láthassak. Úgyhogy eddig igazából mind a két szál nagyon szépen alakul, és, megtartva az alapmű társadalomkritikáját, ügyesen rámutatnak a mai világ egyes problémáira.
Ami pedig a tényleges cselekményt, ritmust, és egyebeket illeti, eddig azok is szépen alakulnak. Az első epizód folyása kicsit lassabb volt, de nem unalmas – inkább „művészi” –, jó sok aláfestő zenével és elrévedő elmélkedéssel. A rendező amúgy nem finomkodik, voltak durva jelenetek, ám ezek mégsem érződtek túlzásnak, üres erőszaknak, hogy befogják a nézőket. És mindeközben szépen épülget az évadot (valószínűleg) átölelő rejtély, aminek egyelőre csak a felszínét kapargattuk meg, de személy szerint én máris alig férek a bőrömbe.
Cloak & Dagger, köszönöm – ez az első epizód nagyon jól esett. Remélem, hogy az alkotóbanda tudja is majd tartani ezt a színvonalat, mert akkor valóban mindenkinek ajánlom, hogy belekukkantson a szériába.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.