Két aprócska csalódás – részemről mindössze ennyi kellett a Légiónak ahhoz, hogy úgymond „talpra álljon”. Az előzőkét alkalommal, a széria történetében először volt némi okom panaszkodásra, ám az alkotók a Chapter 16-ben minden hibát kijavítottak. A cselekmény felpörgött, haladtunk előre a konklúzió irányába, karakterábrázolás terén is kijutott a jóból, és egyetlen felesleges kitérőt sem tettünk ebben az epizódban, úgyhogy mindezek alapján – és mivel a sorozat összteljesítménye még mindig azon bizonyos mérce fölött van – megbocsátottam a korábbi kilengéseket.
Az Árnykirály (Navid Negahban) újabb lépéssel közelebb jut ahhoz, hogy újra birtokba vegye eredeti testét, továbbra is Oliver Bird (Jemaine Clement) kihasználásával. A két férfi egy sivatagos, sík területet készül átszelni, ahol a környezet pillanatok alatt képes megváltozni olyan szinten, hogy aki arra jár, bizony könnyen eltévedhet és ott ragadhat. David (Dan Stevens) Ptonomy (Jeremie Harris) segítségével rájön, merre is lehet ez a hely, és Syddel (Rachel Keller) karöltve elindulnak, hogy még Farouk előtt odaérjenek. David természetesen nem indul el terv nélkül, amibe belevonja a többi divízióbeli társát is, ám ellenfele szagot fog és megpróbálja szabotálni a telepata akcióját, méghozzá nem más, mint Melanie Bird (Jean Smart) bevonásával.
A Chapter 16 egy újabb okra ébresztett rá, amiért ennyire kedvelem ezt a sorozatot, mégpedig arra, hogy remekül vonják be azokat a szereplőket is a cselekménybe, akik valamilyen oknál fogva az éppen aktuális sztoriban nem kaptak annyi teret, mint társaik. Mint már korábban említettem, akadt egy-két olyan rész, ami inkább csak egy-két emberre fókuszált, és voltak, akik egy az egyben kimaradtak, pedig a fő stábba tartoznak, és amíg a történet megkívánja, illetve amíg ez nem rendszeres, addig nincs probléma. Máskor azonban Noah Hawley és csapata rengetegszer tudta az épp „elhanyagoltabb” játékosokat is valami aprósággal vissza csalogatni a képernyőre, így szinte sosem fordul elő az, hogy némely karaktert hetekig nem látjuk, és fogalmunk sincs arról, mi van velük.
Az már csak hab volt a tortán, hogy ezen a héten, a már szokásosnak mondható mellékághoz, amiben a mentális gondokhoz kapcsolható fogalmakat tárgyalja egy névtelen narrátor, hozzácsaptak egy elég erős társadalomkritikát is. Először majdnem elkezdtem unottan forgatni a szemeimet, amikor Jon Hamm kellemesen búgó hangján azt kellett ötmilliomodszorra hallanom, hogy az okostelefonozás rossz, és zombikká teszi az embereket – aztán két mondattal később felkaptam a fejemet, amikor picit más irányba kezdték el terelni a mondanivalót.
Ez a Légió varázsa – hétről-hétre újabb és újabb meglepetések érnek, és nem azok a fajták, amiktől félnem kéne, vagy épp a fejemet fognom. Mert így is lehet.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
