„Az élet czélja az önkifejlődés. Tökéletesen realizálni a saját természetét: ezért van mindegyikünk a világon.”
Egy számomra nagyon különleges könyvet olvastam a legutóbb. Nem csak a kötet maga, de a benne foglalt történet is egyedi. Manapság talán fel sem fogjuk ezt, hiszen temérdek sci-fi, fantasy, disztópia témában írt kötetet lehet a könyvesboltok fizikai és virtuális polcain megtalálni. Azonban ezek mellett meg kell említenem, hogy Dorian Gray története misztikus, elgondolkodtató és bár klasszikus műnek számít, rengeteg figyelmeztetést tartalmaz a mai, rohanó világ szülöttei számára is!
Évekkel ezelőtt találtunk egymásra ezzel a ritka kötettel. A borítóra még nem azt írták, hogy Oscar Wilde, hanem félig-meddig magyarosan, Wilde Oszkárt jegyezték a mű írójának. Talán ma ez csodálkozásra adhat okot, de a könyvet 1907-ben nyomták, a Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) Könyvkiadó megbízásából a Franklin-Társulat Nyomdájában. A fordítást Schöpflin Aladárnak köszönhetjük, aki igyekezett az akkori csodás magyar szóhasználatnak és helyesírásnak megfelni. Akkor még a helyesírás merőben más volt, mint manapság. Csak hogy néhány példát említsek: c=cz, dívány=diván, aki=a ki, lélegzet=lélekzet, amely=a mely.
Ez a kötet mai szemmel nézve egy igazi remekmű, amely külsőségeit tekintve bepillantást enged abba a rég letűnt korba, amely az 1900-as éveket jellemezte, tartalmilag pedig az 19. század Angliájába kalauzol.
Talán nincs is olyan, aki ne hallott volna Dorian Gray történetéről. Arról a fiatalemberről, akit megmérgeztek a szépség, a külsőségek, a felületesség, és egy hirtelenjében elmondott kívánsága valóra vált. Helyette az arcképe öregedett, a festményen látszódott meg lelkének romlása, pusztulása.
Oscar Wilde története a maga korában ugyan megbotránkoztatónak számító mű volt, de le kell szögeznem, hogy nem kevésbé elgondolkodtató is. Olyan fontos – és a mai kort is erősen mérgező – problémákkal állítja szembe az olvasót, mint a külsőségek piedesztálra emelése és a lélek elsikkadása. A mások általi befolyásolhatóság, az akaratgyengeség, a hirtelen fellobbanó érzelmek, a másokkal nem törődés.
Nagyjából az a kép alakult ki bennem olvasás közben, hogy ott áll középen Dorian Gray, egy nagyon fiatal, az életet még éppen hogy csak ízlelgető, reményteli ifjú, akit a sors megáldott szépséggel. Az apját nem ismerhette, az anyja rég elhunyt, őt anyai nagyapja nevelte, aki sosem tudta megbocsátani lányának rangon alul köttetett házasságát, azt pedig végképp nem, hogy ebből a szerelemből egy gyermeke is született. Dorian életéből kimaradt a szeretet, ezáltal egy erős lelki hátránnyal indult neki a felnőtt létnek.
Először megismerkedett Basil Hallward festővel, akit elragadott az ifjú szépsége, majd találkozott Lord Henry Wottonnal, aki bevezette őt az előkelő társaságokba. Olvasás közben Basil jelképezte számomra a vállon ülő angyalt, míg Henry a másik vállon ejtőző és a fülbe suttogó kis ördögöt. Azonban az, hogy miképp alakult Dorian személyisége, hogy melyik irányba indult el, az már a saját döntése volt.
Oscar Wilde fantasztikusan dolgozta ki karaktereit, felruházva őket azokkal a tulajdonságokkal, melyek elengedhetetlenek voltak a történet alakulásához, és ezzel együtt bemutatva a korra jellemző szokásokat, jellemeket, szembe állítva egymással az ártatlanságot és a gonoszságot, a jóra vágyást és a féktelenség motívumait. Egyszerű karakterek, mégis oly összetettek.
A történet mind újabb és újabb kiadásokban jelent meg az évek során, igazodva a kor helyesírásához valamint az olvasóközönség igényeihez. Feldolgozásra került többszörösen filmek formájában is. Nem csak azért, mert klasszikusnak számít, hanem azért is, mert a történet rengeteg tanulsággal szolgál.
Filozofikus mű lévén több a leíró rész benne, mint a párbeszéd, de bátran bíztatok arra bárkit, hogy vegye kézbe, olvassa el, hiszen nagyon pazar képet mutat az ember összetettségéről, nagyon sokat tanulhat belőle az olvasó akár önmagáról is.
Szerző
