Emlékszem, pár évvel ezelőtt még mennyire rémisztőnek találtam a nagy kiadók szuperhősvilágát: annyi történet, annyi külön univerzum, annyi tudnivaló… Valahányszor csak megközelítettem a témát, szinte teljesen elveszettnek éreztem magamat, mert hogyan is tudnám felvenni a fonalat? Azóta én már túlléptem ezen a fázison, de gondolom, még sokan járnak az én egykori cipőmben – nekik szól most ez a kis útmutató, avagy: hogyan is ugorjunk fejest a képregények világába?
Mielőtt azonban belekezdenénk, először is vessünk egy pillantást arra, miért is tűnnek ennyire bevehetetlennek a képregényes univerzumok. Az amerikai képregényipar aranykorában – a harmincas-negyvenes években – a képregények könnyen elérhetőek voltak mindenki számára (a negyvenes évek elején az amerikai gyerekek 90-95%-a olvasott rendszeresen képregényt), hiszen a sarki újságostól kezdve a szupermarketig mindenütt kaphatóak voltak, arról nem is beszélve, hogy akkoriban még egyáltalán nem volt jellemző a ma már szinte kötelező, hat-nyolc-tíz, vagy akár több lapszámon is átívelő történetek, hanem egye-egy füzet egy teljes kalandot tartalmazott. Azonban ez a helyzet sem a terjesztés, sem az eladás szempontjából nem volt tökéletes: mivel a képregényeket más magazinokkal együtt szállították ki az ország különböző részeire – amik megjelenése nem esett egybe a képregényekével –, sokszor egy-két hét is eltelt, mire egy lapszám mindenhová eljutott, az újságosok pedig gyakran nehezen látható helyre tették őket – mivel alapból nem fogytak túl jól –, ami még tovább nehezítette az eladást. Ráadásul a képregények nem feltétlenül ugyanabban a méretben lettek nyomtatva, mint a magazinok, így gyakran meg is sérültek, amikor besuvasztották őket a nem a számukra méretezett polcokra.
Ennek a helyzetnek a megoldására jött létre az úgy nevezet „Direct Market” a hetvenes években, aminek a lényege az újságelosztó kiiktatása volt. A Direct Market esetében a füzeteket egy direkt erre szakosodott terjesztő vette át a kiadótól, aki utána külön erre szakosodott boltokba juttatta el – bizony, ez volt a képregényboltok hajnala. A modellnek számos előnye volt: a képregények hamarabb jutottak el az olvasóhoz, nem sérültek, és olyan eladó értékesítette őket, aki értett is a képregényekhez. Ezen felül a képregényboltok kineveltek egy „szofisztikáltabb” olvasóréteget, ami hajlandó volt többet fizetni az egyes füzetekért, ezért a kiadó azokat, például, jobb papírra nyomtathatta, de tulajdonképpen a borítóvariánsokat is a Direct Marketnek köszönhetjük (ennek persze megvolt a hátulütője is, de erről majd máskor). A Direct Marketet eredetileg kiegészítő módszernek találták ki, ám – mivel olyan jól működött – végül ez lett a képregényterjesztés fő módszere, amit bizony, hosszú távon, maga a képregényipar szívott meg: mivel a füzetek szinte egy az egyben eltűntek az újságosstandokról, innentől kezdve csak az találkozott képregényekkel, aki direkt képregényboltba járt. Ez, valamint az, hogy a történetek egyre bonyolultabbak lettek, kitermelt egy kifejezetten zárt olvasóközönséget, ahová évtizedről évtizedre nehezebb volt betörni.
Jó, de mi hogyan törhetünk be ebbe a körbe?
Van egy teóriám, miszerint az egyes képregényes univerzumokra úgy kell tekintenünk, mint egy nyelvre: mind a kettőnek megvannak a különálló elemei (szavak, illetve a képregények esetében karakterek, helyszínek, tárgyak, erők, stb.), valamint egy szabályrendszere (nyelvtana), ami meghatározza, hogy ezeket az elemeket hogyan is kapcsolhatjuk egymáshoz. És mint tudjuk, amikor egy idegen nyelvet tanulunk, akkor is képesek vagyunk megérteni egy-egy mondat lényegét, ha nem ismerjük az összes szót – és ez a képregényekkel is így van! Ha már kicsit konyítunk a szuperhősök „nyelvtanához” és ismerünk pár karaktert, akkor könnyedén érthetővé válhat szinte bármelyik szuperhős kaland, hiszen olvasás közben majd kitöltjük a hézagokat és magunkévá tesszük az új információt. Ezen kívül van még egy jó hírem: a szuperhősfilmekből a képregény-nyelvtan nagy része már megvan.
Rendben, ez eddig oké, de ténylegesen hogyan kezdjünk neki az olvasáshoz? Ehhez van egy pár tanácsom:
Először is szükséged lesz valamire, amit én beugrási pontnak hívok: egy címre/sorozatra, ami kicsit ismerősebb, ami „kényelmes”. Nekem igazából két ilyen beugrási pontom volt: előbb tizenhárom évesen az Ultimate X-Men, majd pár évvel ezelőtt a Ms. Marvel. Kiskamasz énem imádta az X-Men: Evolutiont, amit önmagában egy beugrási pontnak találtak ki (és ami megtanított az X-Men „nyelvtanára”), és ahonnan szinte egyenes út vezetett az Ultimate X-Menhez, ami nemcsak, hogy ugyanabból az érából származott, mint az Evolution, de szintén egy teljesen új történet volt, aminek éppen akkor indult a kontinuitása. Ezzel szemben a Ms. Marvel belepasszolt a Marvel nagy kontinuitásába, azonban egy teljesen új karakterre fókuszált, ami megkönnyítette a „beleszokást”.
Vagyis a tanácsom a következő: vagy egy teljesen új kontinuitással kezdj (a 2000 környékén indult Ultimate-kötetek, például, vagy a DC szeret mostanában párévente „rebootolni”), vagy válassz magadnak egy kimondott karaktert, és az ő útját kövesd végig (vagy legalábbis tarts vele egy szakaszon). Az utóbbi esetében nem kell feltétlenül egy újonnan bemutatott karaktert választanod, sőt, ha egy nagyobb történelemmel rendelkező figura mellett döntesz, akkor sem muszáj a történet elején kezdened – vágj bele nyugodtan egy újabb sztorival! Egyedül az a fontos, hogy az adott történetszál elején indulj el (ami viszont nem feltétlenül a legelsőnek jelzett lapszám). A nagyobb csapatokat, fontosabb crossover-eventeket azonban egyelőre kerüld el, mert azokba bizony könnyű belegabalyodni.
A kontinuitás, a több évtizednyi, egymásra épülő történetszál fontosnak (és rémisztőnek) tűnhet, de valójában nem az. Nem kell tudnod, hogy mi történt a Bosszúállókkal a hatvanas években ahhoz, hogy megértsd azt, ami most zajlik. Sőt! Annyi író dolgozott már időközben a sorozaton, annyi stilisztikai, műfaji változás történt, hogy a karakterek mai verziójának gyakorlatilag semmi köze az eredeti verzióhoz. Ok-okozat, valamint univerzum (tehát nem egy adott sorozat) esetében minden, ami egy-két évnél régebben történt, gyakorlatilag súlytalan. Ha pedig nem az a történet szempontjából, akkor majd az írók azt jelzik neked.
Szokták mondani, hogy a Google a barátod, a Wikipedia pedig a barátnőd, és ez itt is igaz: mind a Marvelnek, mind a DC-nek van a rajongók által szerkesztett Wikia oldala, ami nagy segítségedre lesz. A kiadók ugyanis szeretik megkavarni a számozást, valamint crossover-eventeket összedobni, ahol egy-egy kaland több sorozat lapjain pereg le, és ezekben az esetekben a Wikia-oldalak remek kis mankók abban, hogy mi miután jön.
Kérdezz bátran! Ha valamit nem értesz, nem találsz, vagy nem tudod, honnan indulj el, keress valakit, aki már régebb óta része ennek a világnak és beszélgess el vele. A „régi motorosok” nemcsak, hogy ki tudják bogozni azokat a narratív csomókat, amikbe neked beletört a bicskád, de elirányíthatnak olyan karakterekhez és sorozatokhoz, amik tetszeni fognak.
Végezetül pedig egy kis technikai infó: az amerikai képregények heti bontásban jelennek meg, minden szerdán; a legtöbb cím havonta jelentkezik új lapszámmal, de vannak kéthetente megjelenő sorozatok (pl. X-Men Gold), és a heti megjelenés sem hallatlan (az Avengers hetente jelent meg a No Surrender event alatt).
Remélem, ez a kis cikk segítségére volt az új és reménybeli képregény-olvasóknak, akik most majd magabiztosan vetik bele magukat a panelek közé. Sok sikert!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
