Ismét elérkezett az évnek azon szakasza, amikor vagy az asztalt csapkodva dühöngünk, vagy egy csendes sarokban sírdogálunk – avagy, a finálé pillanata. Az előző cikkemben is említettem, hogy van okunk félni, és ez valamilyen szinten igaz is lett, azonban összességében nézve kissé felemásra sikeredett a tizenharmadik évad lezárása, így pont olyan lett, mint a szezon maga. Bárcsak Andrew Dabb ne adta volna ennyiszer a tollat mások kezébe! Na, de mindent csak szép sorjában, és előre is elnézést, de ez egy erősen spoileres cikk lesz, úgyhogy mindenki ennek tekintetében olvasson tovább!
Miután Sam (Jared Padalecki) és Dean (Jensen Ackles) átsegítette a túlélő sereget az ő világukba, a sokkot követően mindenki elkezd szépen lassan beilleszkedni és megszokni az új életüket, amiben persze a srácok is segítenek. A kis csapat azonban nem sokáig élvezheti az idillt, ugyanis Lucifer (Mark Pellegrino) és Mihály (Christian Keyes), egymás segítségének köszönhetően újra kinyitották a dimenziókaput és átugrottak látogatóba, ami leginkább pár holttest hátrahagyásának felel meg. Lucifer újra megpróbál Jack (Alexander Calvert) kegyeibe férkőzni, és majdnem sikerül is neki, ám a nefilim rövid időn belül rájön apja valódi szándékaira – azonban sajnos túl későn, mert az Ördög újabb tervet eszelt ki, és elég közel áll ahhoz, hogy végre is hajtsa. Immáron Mihály helyett újra Lucifer okozza a legnagyobb fejtörést a kis csapat számára, és ahhoz, hogy legyőzzék őt, drasztikus lépésekre lesz szükség.
Először jöjjenek akkor a pozitívumok: a történetvezetés remekre sikeredett, szépen egyensúlyba hozták a lassabb, érzelmesebb részeket és az akciódús jeleneteket, ezáltal nem esett darabokra a cselekmény, ami máskor azért kellő rendszerességgel elő szokott fordulni, úgyhogy jár a piros pont az alkotóknak. Imádtam továbbá Sam gyorstalpalóját a saját világából, amit a többieknek tartott, valamint az ő reakciójukat a hallottakra, főleg Bobby (Jim Beaver) kommentjeit. Tökéletes volt Jack karakterívének lezárása is – ha egy valamit ki kéne emelnem az egész évadból, ami igazán pazarra sikeredett, akkor az az ő jellemfejlődése, Alexander Calvert zseniális játéka pedig már csak hab a tortán. Végül az is megtörtént, ami előzőleg kimaradt, mégpedig hogy Dean igent mondott Mihálynak, ami remek párhuzam az ötödik évaddal és Sam harcával Lucifer ellen.
És akkor jöjjön a panaszáradat, bár azért igyekszem visszafogni magam. Lucifer karakterizációja pocsék volt, igazából azóta, hogy Jack megfogant, de a tizenharmadik szezon alatt meg aztán végig. Hol felbukkant, hol eltűnt, amikor megjelent, akkor mindig megkavarta kicsit a levest, nyavalygott egy sort, néha megölt valakit, de nagyjából végig csak céltalanul bolyongott a világok közt – hol van ez a Lucifer az ötödik és a hatodik évadbelihez képest? Aztán, azzal hogy őt tették meg a finálé főgonoszának, gyakorlatilag tönkretették Mihály ívét, hiszen elég lehetetlen úgy félni valakitől, hogy behoznak a képbe egy erősebb ellent, még ha csak rövid időre is.
Sajnos az Odaát teljesítménye a tizenharmadik szezonban is ingadozott, bár talán kevésbé, mint az elődjében, és mindezek ellenére nézni fogom a tizennegyedik felvonást is, amire már nem is kell olyan sokat várni.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
