„Minden könyv lefordítása hatalmas felelősség, egy első regény pedig hatványozottan az. Alázatra nevel.”
Holló-Vaskó Péter
Egy számomra különleges interjút volt szerencsém készíteni A. M. Aranth íróval, aki nem más, mint Holló-Vaskó Péter műfordító. Ismerkedjetek vele továbbra is velem!
Az interjú első felét ide kattintva olvashatjátok!
Tegnap ott hagytuk abba, amikor éppen arról meséltél, hogy nehezebb már úgy elmerülnöd a könyvekben, hogy ne kezdd el szakmai szemmel olvasni a történetet, illetve felhoztad a fordítást is. Mi volt a legutóbbi fordításod és milyen emléket hagyott maga után?
A legutóbbi Neil Gaiman képregénye, a Death – Halál kötetben egy minisorozat volt, a kultikus The High Cost of Living. Annyira friss, hogy még a magyar címén megy a konzílium! *nevet* Ez volt az első képregény, amit fordítottam, és bár szokatlan dolog volt, nagyon élveztem. Még soha nem kellett pl. odafigyelni arra, hogy a betűszám hasonló maradjon, nem is hiszem, hogy ez mindig maradéktalanul sikerült. Maga a képregény iszonyú hangulatos, nagyon szép, és, hát, Neil Gaiman. *nevet* Előtte pedig Karan Bajaj A keresőjét fordítottam – az után még most is keresem az állam, úgy leesett tőle.
Neil Gaiman nekem is nagy kedvencem, de ezek szerint Karan Bajaj – akinek ez lesz az első magyarul megjelent könyve – is fantasztikus író. Milyen érzés első könyvet fordítani. Nem túl nagy a nyomás, hisz akárhogy is nézem, rajtad is múlik, hogy a magyar olvasók mennyire szeretik meg a könyvet?
Minden könyv lefordítása hatalmas felelősség, egy első regény pedig hatványozottan az. Alázatra nevel. Amikor fordítok, próbálom a lehető legjobbat nyújtani – és közben kiverni a fejemből a felelősség érzését, különben a görcstől egyszerűen nem menne és fel is adnám. Egy rossz fordítás kinyírhat egy könyvet, egy szerzőt is akár. De ha erre gondolok fordítás közben, az a katasztrófa receptje, szóval leginkább előtte és utána stresszelek, hogy „UGYE JÓ LESZ” *nevet*
Iszonyú felelősség, de ha aztán viszik a könyvet, mint a cukrot, akkor meg ott a büszkeség. Végül arra kérlek, hogy adj jó tanácsot a kezdő íróknak és fordítóknak. Mire figyeljenek, ha ebbe az irányba szeretnének menni az életben?
Hú, ez a vesszőparipám – elnézést, ha hosszú leszek. *nevet* Igyekszem rövidre fogni. Kezdjük az írókkal. Furán fog hangozni, de:
Egyrészt az írás ne legyen a célotok. Az, hogy megjelenik tőletek valami nyomtatásban, ne legyen a legfőbb cél, ne várjátok tőle a megváltást! Rossz helyen keresitek. Az írás egy önkifejezési mód. Az írás hobbi, szórakozás, örömforrás, életmód. Nem pedig egy eszköz a sztársághoz, vagy ahhoz, hogy menőnek érezd magad, vagy megjavítsd a (szerinted) ebben-abban hiányos vagy rossz életed. Az írás munka, olyan munka, amit senki nem fog neked kifizetni: évtizedes kutatómunka előzi meg (olvasás, előadások, az irodalom értő tanulmányozása), majd leülsz és hosszú heteken, hónapokon át görnyedsz a billentyűzet fölé. Minden egyes novellában, regényben évek munkája van. Ezt akkor sem fizetné ki neked senki, ha történetesen lenne ennyi pénze. Ráadásul van egy tehetség nevű faktora is: enélkül a műved évek polírozása után is csak tisztes iparosmunka lesz. Ha a munkát nem akarod, ha neked igenis az első regényed előtt boruljon le a világ, ha nem tudod elfogadni, hogy igenis nem arany ömlik az ujjaidból, akkor nagyon meg fogod magad ütni, most szólok. Kemény szavak tán, de igazak.
A második dolog, hogy ha megjelenik egy műved nyomtatásban, az onnantól közkincs. Így is mondják: közre van adva. Te adtad közre. És tudod mi történik azzal, ami közre van adva? Bárki megnézheti, véleményezheti. Amikor íróvá válsz, akkor ráadásul sokan úgy látják, mintha lenne egy céltábla a homlokodon, hogy ide üssetek, én vagyok a babzsákotok. Kritizálni fognak, nem mindenki finoman, sőt, lesz, aki bántani fog. Nem bírod? Felejtsd el a publikálást.
A harmadik dolog, amiről már beszéltem: olvass. Nincs kiábrándítóbb, mint amikor egy reménybeli író leadja a kéziratát, és mondjuk arról olvasol benne, hogy a Holdon levő, a földiek által kihasznált kolónia hogyan függetlenedik, nem küldenek több szállítmányt a Földre, hogyan lázadnak fel. Szép és jó, hogy erről írsz, bátran, csak tudd, hogy egy Robert Heinlein nevű fickó már megírta a regényedet. 1966-ban. Ha ebben a témában akarsz például írni, megteheted, de Heinlein ismerete nélkül NEM. Talán nem kell magyaráznom, miért gáz ez. És olvass – gondolod, egy jó tudós nem ismeri a többi tudós munkásságát? Egy matematikus talán nem tanulja a korábban működő matematikusok elméleteit, számításait? Neked az olvasás nem csak élvezet, szakmai felkészülés is.
Antiszociálisok kíméljenek! Gondolj bele: ha publikálni akarsz, azzal voltaképp emberek számára akarsz történeteket mesélni. Az íróság nem egy mágikus státus, vagy egy dicsfény, amiben fürödhetsz, ha már az emberekkel nem jössz ki. Embereknek írsz, jó eséllyel emberekről. Szóval menj ki közéjük, beszélj velük, tudd meg, mi érdekli őket, mi motiválja, mi hajtja őket – és hallgasd meg, hogyan beszélnek. Ez már a chatkultúra folyománya is: rengeteg kézirat, amit kapok, olyan párbeszédeket tartalmaz, hogy a hajam égnek áll. Mintha egy chatelés leiratát olvasnám, és folyton kiesek a történetből, mert arra figyelek, hogy „de senki nem beszél így!” Ha nem szereted az embereket, amihez minden jogod megvan, akkor kösd föl a gatyád, és igyekezz megszeretni őket. Vagy kezdj írni a delfineknek.
Ne hidd el a Facebookon hegyekben ömlő sikersztorikat! Nem attól leszel az új Rowling, vagy befutott író, sőt, még csak publikált szerző sem, ha minél több helyre minél több kéziratodat újra és újra elküldöd, ha folytonosan bombázod a kiadókat és szerkesztőket. Nem attól, hogy gyűjtöd a visszautasításokat. Attól leszel publikált szerző, majd talán befutott író, ha jól írsz, és ha eléred az embereket. A jó íráshoz egyszerűen írni kell: sokáig, sokat, ezt csak úgy tanulod meg, ha csinálod. Az emberek eléréséhez pedig ismét mondom: sajnos, beszélned kell velük. Rendezvényeken, Facebookon, fórumokon, ahol lehet. Ez a XXI. század, ahol egy kattintás után tudok írni Stephen Kingnek twitteren vagy Dan Wellsnek Facebookon. És képzeld: igen gyakran válaszolnak is. Ha ugyanez nem igaz Székelyszentszirti Mariann aspiráns írópalántára, akkor hadd kérdezzem meg: ugye tudod, hogy már EZÉRT is Dan Wellst fogják megvenni inkább és nem az ő könyveit? Láthatónak és elérhetőnek is kell lenni manapság – az íróknak le kell szállni a Parnasszusról. Vagy persze maradhatnak, és írhatnak annak az évi négy zarándoknak, aki még felmászik megnézni őket. Your choice.
Ne várd a csodát, írj, írj és írj. Máshogy nem megy. Aztán írd újra, töröld, dugd el a fiókba: egy sztáratléta sem az első bukfenceinek felvételeit akarja a tévében leadni, hanem a százezredik, szuperül sikerült gyakorlatáét. Az előző kilencvenkilencezer próbálkozást mindenki elől elzárva végezte. Te is légy ilyen! Gyakorolj otthon, és ne az első próbálkozásaidtól várd a sikert!
A gyakorlás mellett pedig járj el előadásokra, hallgass podcasteket, nézz a youtube-on kreatív írás órákat, olvass írástechnikai könyveket – de ne ezektől várd a sikert. Ők sem a megváltás. A megváltás a fejedben, a kezedben és a szorgalmadban van – vagy nincs.
Ne keress meg kiadókat azzal, hogy itt a regényem kézirata, amely regény egyébként a fantasy tetralógiám előzménytrilógiájához írt kisregénynek indult, de duológia lett. Tényleg ne. Menekülni fognak előled. Én is menekülnék előled. Nem baj, ha összetetten, komplett világokban gondolkodsz, de manapság, amikor a nyugaton jól menő sorozatokat is el kell kaszálnia a kiadóknak a piaci helyzet miatt, gondolod, majd pont a tiedbe mernek belevágni? Kicsiben gondolkozz, légy olyan, mint egy kis mag, amit elvetsz és fává fejlődik. Ne a fát akard eladni egyből. Kevés vásárló autójába fér be egy komplett tölgy.
És a ráadás jótanács: sok-sok írót meg lehet találni Facebookon és különböző rendezvényeken. Menj el. Nézd meg őket. Hallgasd meg, mit tudnak mesélni. Légy részese a közegnek – ha már egyszer VAN közeg. Nagyon inspiráló és erőt adó dolog lehet beszélni velük. És nekik is az. Sokszor érezzük azt, hogy légüres térben dolgozunk, a falnak írunk. Előttünk nem ül közönség, mint a színészek előtt a színházban, a zenészek előtt a koncerteken vagy a festők előtt egy galériában. Ez talán a végső leckém: ha író akarsz lenni, ne félj és ne ijedj meg a csendtől. Ez egy ilyen művészet. Csendben csinálod, és csendben fogadják be.
Fordítóknak:
Aki pedig fordítani szeretne, két fontos kérdéssel nézzen szembe.
1. Tudsz-e másodhegedűs lenni? El tudod-e fogadni, ha vezetnek a táncban? Te a fordító vagy. Nem a ferdítő. Hűnek kell lenned. És ehhez alázat kell. Ha úgy állsz hozzá, hogy te majd kijavítod, amit a kinti író (valamint a szerkesztői csapata, a korrektorai és a jó ég tudja, hány próbaolvasója) alkotott, akkor nincs sok keresnivalód a fordítók között. Ha egy író nukleáris, rövid mondatokkal dolgozik, szövege nyers, spártai – ez az ő döntése, nem a tied, a fordítóé. Hűnek kell lenned, akkor is, ha esetleg nem tetszik. Minőség, hűség és alázat – ez legyen a mottód.
2. Az ezer dolláros kérdés: mit gondolsz, melyik nyelven kell jobban tudnod ahhoz, hogy jól fordíts? A szöveg nyelvén, vagy azon, amire fordítasz?
Igen. A második.
A fordítókra is áll az íróknak szóló tanácsom: olvass, de nagyon sokat. Legyen neked fontos az ízes, változatos magyar nyelviség, az igényes beszéd és a helyesírás is. Ha ez nem te vagy, megint mondom: keress mást. Attól, hogy van egy jó magas rangú angol nyelvvizsgád, vagy akár egy egyetemi anglisztika szakod, még nem leszel jó fordító, ahogy Pistike se lesz attól autóversenyző, hogy megtanítod vezetni, aztán a feneke alá tolsz egy Ferrarit.
És mindkettejükre áll a fő mondanivalóm: nem lehet általánosítani. Nem lehet azt mondani, hogy ez vagy az mindenkire igaz vagy hamis. Millió dolgot, tanácsot, infót kaphatsz írásról, művészetről, „hogyan-csináljam”-ról, és lehet, hogy rád egy se igaz. Egyetlen egy dolog viszont univerzális: ha nem élvezed, amit csinálsz, akkor nem lesz jó. Ez művészet, nem iparosmeló. Ez akkor lesz igazán szuper, ha szereted, ha flow-élményed van, ha elégsz érte. Ha ezt az írásban nem találod, menj zenélni, festeni, sportolni, Warhammer 40k figurákat festeni, kertészkedni, pingvint tenyészteni – bármit csinálni, amiben megtalálod.
Azt hiszem, igazából mindenki nevében köszönöm a kimerítő választ, remélem sokaknak segítség lesz. Illetve nagyon szépen köszönöm még egyszer, hogy elfogadtad a felkérést. Minden jót, még sok-sok megjelenő könyvet kívánok neked!
Én köszönöm a lehetőséget!
Ha érdekel Benneteket, hogy Péter milyen szöveget ad ki a kezei közül a gyakorlatban, akkor szerezzétek be bármelyik könyvét és olvassátok el! Hamarosan én is így teszek.
Szerző
