Oldal kiválasztása

„Semmi sem érdekesebb számomra annál, mint hogy mit vált ki másokból az, amit én írok, és ha a művészet további művészetet inspirál – nos, akkor máris kamatostul megérte!”
A. M. Aranth

Egy számomra különleges interjút volt szerencsém készíteni A. M. Aranth íróval. És hogy miért olyan különleges ez? Mert A. M. Aranth nem csak író, hanem fordító is. Bizony, ő nem más, mint Holló-Vaskó Péter. Ismerjétek meg velem!

Szia Péter! Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet erre az interjúra. Kérlek, mesélj egy kicsit magadról! Ki lakik az A. M. Aranth írói név mögött?
Szia! Én köszönöm a megtisztelő érdeklődést és figyelmet! A. M. Aranth valójában egy angol nyelv és irodalom és nyomokban történelem-szakos alak, aki immár nyolc éve a hazai sci-fi és fantasy könyvkiadás talpas melósa, megjelent négy kötete, öt novellája/kisregénye (az egyik angolul, Angliában), valamint tíz kötetben jelent meg fordítása. Ezen kívül mániája és hobbija a (sajnos az utóbbi időben kissé hanyagolt) középkori kardvívás (meg úgy a középkor alapból), van egy kutyája, aki téli bundában nehezebb a legtöbb olvasójánál, és egyébiránt a Fumax kiadónál dolgozik napi nyolc órában. Szóval sokat nem unatkozik.

Nyolc év, az már szép idő és bizony szép eredménye is van. Mindig is szerettél volna ezen a pályán elhelyezkedni vagy volt valami sorsdöntő dolog, ami erre terelt?
Igazság szerint nem tudatosan alakítottam így. Prózai és kissé kiábrándító, de ez az igazság: egyszerűen nyolc éve, amikor végeztem a pedagógiai gyakorlattal, el kellett tolnom a szakdolgozatom megírását és munkára volt szükségem, hogy Budapesten tudjak maradni. Tanítani maradhattam volna, de… nos, nem maradtam. *nevet* Jelentkeztem egy sor helyre, mindenféle piramisokba, brókerhálózatokba és férfi-kamuavonokba akartak beépíteni, mígnem a Galaktika (akiknek a Pörgés című könyv miatt írtam, ezért jutottak az eszembe) be nem hívott állásinterjúra. Végül több, mint három évet töltöttem ott.
Azt már hetedikes korom óta tudtam, hogy írással akarok foglalkozni, de hogy ilyen formában fog sikerülni, azt nem is tudtam, hogy egyáltalán lehetséges, amíg hirtelen ott nem találtam magam.

Szuper, hogy így alakult végül, és az olvasóközönség is gazdagodott ezáltal négy sci-fi ill. fantasy témájú kötettel. Négy éve jelent meg az első könyved, a Holdárnyék sorozat első része. Milyen érzés volt, amikor először kézbe vehetted a kész művet?
Furcsa volt, ugyanis elsőre semmi igazán rendkívülit nem éreztem. *nevet* Arra gondoltam előtte, hogy sírás lesz, örömtánc, vagy bármi, de amikor a kezembe vettem a Cleadurt, higgadtan, örömmel, de nyugodtan tettem. Talán azért, mert már addigra harmincnál is több könyv magyar kiadása felett bábáskodtam kisebb-nagyobb mértékben, akiket mind a magaménak érzek kicsit. Talán, mert tizenöt éve készültem erre a pillanatra, és a nagy készületben elkopott, mint amikor főzöl valami bonyolultat, és mire kész van, látni se akarod. Pár napnak el kellett telnie, hogy elhatoljon a tudatomig: ez márpedig az én könyvem, én írtam, és igenis megjelent. *mosolyog* Na, akkor volt csak nagy boldogság!

És az olvasók hogy fogadták? Bár ezt akár a többi könyvedre vetítve is kérdezhetem.
Magyar, férfi íróként, YA-területen? *nevet* Lassan fogadták, leginkább, én úgy látom, alapvetően pozitívan, bár azért volt olyan, aki kifordult a dedikálásomról, amikor megtudta, hogy nem vagyok nő. A legjobb és legzajosabb sikert eddig egyértelműen a legfrissebb kötetem, a 2016-os Oculus aratta egyébiránt. Rengeteg elfogyott belőle, sokan beszéltek róla, és az esetek nagy többségében igen jó dolgokat mondtak.

Számomra is az Oculus a legismertebb könyved. Komolyan ott hagyott? Döbbenet és egyben szomorú! De biztosan vannak pozitív tapasztalatok is. Mi volt a legemlékezetesebb, amit rajongóidtól kaptál?
Igazság szerint már feltűnt, hogy ifjúsági és YA-körökben sokkal sikkesebb íróNŐnek lenni, mint férfinek. *mosolyog* Főleg, ha még magyar is vagy! Persze ez nem panaszkodás, de fontos tudni, hogy a könyvek minőségében az író neme egyébként nem számít, csak az, hogy mennyire tud vagy nem tud írni (nem akartam, hogy tőlem kelljen megtudnotok… de most már nincs mit tenni)!
Persze pozitív tapasztalat sokkal több van, mint negatív. Egyszer egy lány odajött, nagy kapkodva és zavarban megköszönte az Oculust, mondván, hogy nagyban segített neki elfogadni magát, adott egy puszit és már futott is. Van, aki régi álmát valósította meg és tetoválást készíttetett a könyv hatására. De a legmeghatóbb pillanat az volt, amikor egy olvasó valamiféle arttal állt elő.
Igazából több ilyen is volt. Volt egy lány, akitől egy igencsak rendhagyó Holdárnyék-fan ficet kaptam (ebben Gary Soleil melegedik össze kicsit a tesitanárral) – na, elsőre köpni-nyelni nem tudtam, képzelhetitek, de aztán nagyon megtetszett maga a gondolat, hogy valakinek ennyire tovább él a fejében az a pár szereplő, akit megalkottam (nem mellesleg igen jól írt az illető). Aztán egyszer csak elém állt egy team és egy elképesztően gyönyörű, Szonja-általi festményt adtak át, hát én csak sírtam és sírtam. *nevet* Végül Luca (Truth az Oculus-borítóról) is átadott egy kézzel készített rajzot az Oculus-folytatáshoz… szintén cseppet sem könnyes helyzetben. *nevet*
Ezek azok a pillanatok, amikor nem tudsz mit csinálni, csak megöleled az alkotót és mondasz valamit, ami remélhetőleg hasonlít a „Köszönöm”-re. Semmi sem érdekesebb számomra annál, mint hogy mit vált ki másokból az, amit én írok, és ha a művészet további művészetet inspirál – nos, akkor máris kamatostul megérte!

Szonja által készített festmény

Valóban fantasztikus élmények ezek, s ékes bizonyítéka, hogy jó az, amit csinálsz. *mosolyog* S ha már a rajongókról volt szó, fordítsunk egyet! Van olyan író, akinek a munkásságát kifejezetten példaértékűnek tekinted, esetleg rajongója is vagy?
Rengetegen. *mosolyog* Elég sokat olvasok, így nagyon sok olyan szerző van, aki közel áll a szívemhez. Hogy ne tartson örökké, leginkább kortársakra szűkíteném most a felsorolást.
Magyar szerzők közül utolérhetetlen kedvencem J. Goldenlane, aki nélkül jó eséllyel én magam sem kezdek bele komolyan az írásba. Nagyon szeretem Moskát Anita és Brandon Hackett írásait is – ha tőlük megjelenik valami, általában nagyon gyorsan minden mást félreteszek. *nevet* Velük nem lehet mellényúlni.
Külföldi szerzők közül nagy etalon Frederik Pohl (ő vitt be a sci-fi nevezetű málnásba az Átjáró c. regényével), de Mark Lawrence, Brian Staveley, Pierce Brown vagy Gene Wolfe sem tud semmi olyat leírni, ami ne váltana ki belőlem intenzív „I LOVE THIS” érzést. Őket minden téren példaértékű szerzőkként tudom felmutatni.

Íróként is ugyanúgy olvas az ember? Értem ezt úgy, hogy most is belefeledkezel a történetbe vagy már másképp, figyelmesebben, szakmai szempontból is olvasol? Felfigyelsz apró praktikákra, amiket beépíthetsz a leendő történeteidbe?
Kétségkívül nehezebben sodor el már egy történet, mint mondjuk tíz éve, mert most már folyamatosan ott karattyol a fejemben az az idegesítő srác, aki olyanokat mond, hogy „Ó, én ezt máshogy írtam volna”, vagy „Ez mekkorát üt, bár én találtam volna ki!”, meg ilyeneket. A jó nyelviségű szerzőktől, Dan Wellstől, Pierce Browntól, Ania Ahlborntól, Moskáttól vagy Veres Attilától ezer meg egy jó trükköt lehet ellesni, egy rosszabb fordítás vagy figyelmetlenebb szerkesztés meg úgy veri ki a kezemből a könyvet, mint valami harcias gabbaton pap az Equilibriumból (2002-es sci-fi, Christian Bale főszereplésével – szerk.). Kicsit olyan ez, mint amikor hegedűművész nagynénéméknél laktam egy évet, és szólt a rádió. Élő közvetítés a MüPából. Szól a zene, egyszerre csak mind felhördülnek, én meg csak pislogok. Hát nem hallottad, hogy legalább fél hanggal elcsúszott? Hát ki hangolta azt a hangszert? Én meg SEMMIT nem vettem észre. Sokszor így van ez könyveknél is – nem tudjuk elengedni a „szakmát”. Kétségkívül máshogy olvasom már a regényeket, mint mielőtt komolyan írni kezdtem volna, és ez nem is mindig jó, néha megöli az élvezetet. A nagyon jó mesélők azonban még mindig gyorsan elfeledtetik velem, hogy ez egy szöveg, amivel „szakmázhatok”. Szóval a kérdésre a válasz: is-is. *mosolyog* Egy igazán nagy mesélőt innen ismerek fel. Túl ügyesen lavírozik előttem ahhoz, hogy kolosszális odafigyelés nélkül trükköket lophassak tőle.

Örülök, hogy felhoztad a fordítást is, hiszen nem csak író, de fordító is vagy, ami szintén sok odafigyelést és tudást igényel.

Holnap este pedig innen folytatjuk az interjút, és belecsapunk Péter fordítói munkásságába is. Tartsatok velünk, érdemes lesz! Ide kattintva olvashatjátok a második részt!