„A lélegzete elakadt, mert ismét szembesült vele, hogy a halált tartja a kezében.”
Ruth Hogan debütáló regényében egy keserédes, romantikus történetet mesél el az újrakezdésről és a reményről.
Ha londoni sétáikat felidézve eszükbe jut egy görnyedt alak, aki a fejét lehajtva a járdákat és a csatornalefolyók környékét kutatja, akkor önök minden bizonnyal Anthony Peardew-val találkoztak. A férfi harminc évvel ezelőtt elveszített egy medált, amelyet a menyasszonyától, Therese-től kapott. Ugyanazon
napon a sors váratlanul elragadta tőle a szeretett kedvest is. Ettől kezdve Anthonyt csak a remény élteti: ha sikerül rátalálnia az ékszerre, talán élete tragédiáját is egy csapásra semmissé teheti. Magányában az elvesztett, olykor jelentéktelennek látszó tárgyak gyűjtése mellett novellák írásával tölti ki napjait. Megszállottan dolgozik talált kincseinek különleges történetein. Házvezetőnője, a hányatott sorsú Laura maga is szinte egy Anthony megmentett darabjai közül. Idővel az ő feladata lesz, hogy a gondosan katalogizált tárgyakat visszajuttassa az eredeti tulajdonosukhoz. Be kell azonban látnia, hogy nem zárkózhat be örökre az író dolgozószobájába, ki kell használnia a kínálkozó lehetőségeket, hogy otthonossá tegye a saját életét.
Biztos említettem már, hogy a szép borítók a gyengéim. Tudom, hogy nem ítélünk meg egy könyvet a borítója alapján, de az tény, hogy sokkal hamarabb megfog minket egy csinos ruhába öltöztetett regény, mint valami rosszul photoshoppolt borzalom; szóval nagyobb az esély, hogy leemeljük a polcról és megtetsszen a fülszövege (is). Szóval Az elveszett tárgyak őrzőjét még a Könyvfesztiválon láttam meg, frissen megjelent korában, és annyira beleszerelmesedtem a gyönyörűséges borítójába – meg persze a történet is ígéretesnek tűnt -, hogy három napig bírtam ellenállni neki, és már mentem is a Libribe.
Maga a történet bájos, olyan kedvesen szomorkás, amivel jólesik bekuckózni egy puha fotel mélyén vagy a virágoktól illatozó kertben. Érdekes volt, hogy két, látszólag épp csak érintkező szálon futott a cselekmény. Saját magamat is meglepetésként érte, de a könyvkiadó Ász és Eunice jobban érdekelt (tök jók voltak a filmes utalásaik), pedig Anthony sztorija kezdetben ígéretesebbnek tűnt. Ezért is sajnáltam, hogy Laura, a házvezetőnő hamar átvette Anthony helyét, nekem valahogy vele jobban működött volna az egész, sokkal érdekesebb karakternek tartottam. Anthony felesége, Therese hiányát annyira nem tudtam átérezni, mivel nem sokat tudunk meg róla azt leszámítva, hogy szép volt és csodálatos, ami elég tág fogalom; de Anthony gyűjtögető szenvedélye tetszett, különösen az, ahogy történeteket talált ki a tárgyakhoz. Ezek sokkal sötétebbek magánál a tényleges történetnél, de pont ez tetszett bennük, színt vittek bele.
A karakterek kidolgozottságukat tekintve elég változatosak, vannak, akiknek kifejezetten jól sikerült a jelleme, van, aki halovány, és aki már-már karikatúraszerű. Laura kicsit csalódás volt, nekem ő túl unalmas és siránkozós ahhoz, hogy megértsem, Anthony mit látott benne, de túltettem magam rajta, mert volt, aki kárpótolt.
A Pádua-lak leírása nagyon tetszett, szeretem az ilyen különleges, ódon házakat; és az a kis varázslat is „elvarázsolt”, amit Therese emléke vitt bele.
Ami a romantikus részét illeti, Eunice visszafogott szerelme és az Ásszal való mély, évtizedes barátsága fogott meg a leginkább, Anthony negyven éves gyásza annyira nem jött át, mint mondottam volt (mert az nem derül ki, milyen volt Therese), Laura meg bármit csinált, hidegen hagyott. Vele csak úgy elvoltam, olyan volt, mint egy rendes szomszéd, aki nem sok vizet zavar, de nem is érdekel, mi van vele.
Közel sem tökéletes, de a hibái ellenére is szerethető, aranyos könyv Az elveszett tárgyak őrzője, és kifejezetten sajátos a hangulata. Egy első könyves szerzőtől kifejezetten ígéretes, szóval ha Ruth Hogan továbbra is írásra adja a fejét, én vevő leszek rá.
Szerző
- Szerkesztő
Korábbi cikkek
Könyv2022-03-30Boldizsár Ildikó: Amália álmai
Igaz történet alapján2022-03-16Jung Chang: Vadhattyúk
Könyv2022-03-02Leïla Slimani: Altatódal
Könyv2022-02-02Sarah Winman: Csendélet