*** SPLOILERVESZÉLY! ***
„Írásaim oszthatatlan egészet fognak majd alkotni örök időkig.”
(Victor Hugo)
Első ízben 1862-ben jelent meg Victor Hugo egyik leghíresebb regénye, A nyomorultak (eredeti cím: Les Misérables). Azóta eltelt 156 év, a történetnek pedig számos feldolgozása született. Alkottak már belőle mesesorozatot, többször megfilmesítették, a klasszikusokat feldolgozó képregényt is varázsoltak belőle, számtalanszor újra kiadták könyvben és természetesen musical formájában is a nagyérdemű elé vitték.
Visszajáró vendég vagyok már a Madách Színházban. Ennek pedig az az oka, hogy fantasztikus musicalekkel kápráztatják el a közönséget. Idén már láttam az Én, József Attila, a Szomorú vasárnap és a napokban pedig A nyomorultak című darabot. A három előadás önmagában is fergeteges volt, de a legutóbbi – A nyomorultak – egyszerűen lehengerlőre sikerült.
Talán igen kevés olyan ember van, aki nem hallotta még A nyomorultak történetét. Persze klasszikus mű, kötelező olvasmány is középiskolában, de azok kedvéért, akiknek már megkoptak az emlékei röviden a darab cselekménye:
Jean Valjeannak (Tóth Attila) Javert felügyelő (Egyházi Géza) átadja a szabadságlevelét. A férfi kenyeret lopott beteg unokaöccse számára, ám ez az igazságszolgáltatást nem érdekli, megbélyegzik, mint bűnözőt. Később, szabadulása után a Püspöktől (Csengeri Attila) ellopja az ezüstneműt, ám az ahelyett, hogy megvádolná, még az ott hagyott gyertyatartókat is a férfinek adja. Jean Valjean sok mindent tanul a püspök tettéből és megfogadja, hogy új életet kezd. Javert-t nem hagyja nyugodni, hogy a férfi eltűnt és megfogadja, addig nem nyugszik, amíg el nem fogja.
Gyártulajdonosként és polgármesterként új névvel, elismert polgárként találkozunk újra Jean Valjeannal. Az ő gyárában dolgozik Fantine (Baranyai Annamária). A nő halálos ágyán arra kéri a férfit, hogy vigyázzon kislányára, Cosette-re (Zöldi Lara), akit egy fogadóban hagyott, a Thénardier házaspárnál (Weil Róbert, Sáfár Mónika). Thénardieréknek Cosette-tel egykorú lányuk van, azonban Eponine-t (Bánsági Petronella) és Cosette-et igen megkülönböztetett módon nevelik. Jean Valjean fogadalmat tesz a haldokló nőnek, elmegy a kislányért, akit magához vesz.
Elteltek az évek, a lányok felnőttek, Párizsban gyülekeznek az értelmiségi fiatalok, forrong a nép az elnyomás ellen. Ebben a forgatagban találkozik össze Cosette (Tóth Angelika) és Marius (Borbély Richárd), akik között azonnal szerelem szövődik. Eponine (Baranyi Hanna) ismeri a férfit, ám az iránta érzett gyengéd érzelmei ellenére is segít neki megtalálni Cosette-et. Kirobban a harc, leverik a lázongást, Jean Valjean megmenti az ifjú Marius és Javert felügyelő életét is.
A felkelés után a fiatalok egybekelnek, Valjean elhagyja Cosette-et, mert nem akarja, hogy a lány megismerje a múltját. Azonban mielőtt a férfi itt hagyná a földi létet megkeresi őt Marius és Cosette, a férfi lelke végül szabadon, megpihenve távozik.
A függöny felgördülése után azonnal magával ragadott az a semmihez sem hasonlítható, felemelő érzés, amit egy-egy darab megtekintése hoz elő a lelkemből. A nyomorultak esetében ez az érzés hatványozottan kerített hatalmába. Már első pillantásra lenyűgözött a díszlet. Úgy érzem, hogy Kentaur a szokásosnál is jobban kitett magáért.
A jelmezek sem maradtak el azonban a díszlettől, Rományi Nóra munkái hűen tükrözték a kor jellegzetes öltözetét, akár a munkásosztályra, akár az értelmiségi rétegre, akár a jómódú polgárokra jellemző ruházatot alkotta meg.
A színészi játék pedig feltette a pontot arra a bizonyos i-re, ami azt jelképezi, hogy mennyire tudtam elveszni a történetben. Minden színész, kicsiktől a nagyokig igazán átérezhetően játszotta a szerepét. Akit kiemelnék a gyermekszínészek közül, az a Gavroche-t alakító Draskóczy Balázs, aki fiatal kora ellenére olyan fantasztikus játékot nyújtott, amilyennel még nem találkoztam. A megelevenített karakter szerepe ott ér véget, amikor a lázongás alkalmával lelövik. Még ilyen hitelesen senkit nem láttam eljátszani, hogy éppen golyókat kapott a testébe. Úgy érzem, hogy Balázs előtt még nagy jövő áll, mert igazán tehetséges gyermekszínész. A felnőttek közül az Eponine-t alakító Baranyi Hanna és a főszereplőt, Jean Valjeant megelevenító Tóth Attila játéka volt számomra kiemelkedő. Ezután keresni fogom azokat az előadásokat, amelyekben ők játszanak.
Prózai szöveg a lehető legkevesebb hangzott el az előadás során, szinte végig énekeltek. Az összes hang tökéletesen a helyén volt. A szóló dalok lenyűgöztek, nem egyszer ki is csordult a könnyem, annyira át tudtam érezni a karakterekkel történteket, s ezt az élményt, valamint a hangulatot a zene is csak erősítette.
Egy biztos, az alkotóknak és a színészeknek valamint az összes közreműködőnek hatalmas gratuláció jár, ez a darab az egyik legjobb volt, amit valaha is láttam és hallottam.
Szereposztás: Tóth Attila (Jean Valjean), Egyházi Géza (Javert), Sándor Péter (Enjolras), Borbély Richárd (Marius), Baranyai Annamária (Fantine), Tóth Angelika (Cosette), Baranyi Hanna (Eponine), Weil Róbert (Thénardier), Sáfár Mónika (Thénardierné), Csengeri Attila (Püspök), Draskóczy Balázs (Gavroche), Zöldi Lara (Kis Cosette), Bánsági Petronella (Kis Eponine), valamint: Balog Tímea, Barabás Kiss Zoltán, Berényi Dávid, Borbély Brigitta, Czuczor Dávid, Ekanem Bálint Emota, Eszlári Judit, Galbenisz Tomasz, Hompok Tamás, Juhász Levente, Kecskés Tímea, Kiss Ernő Zsolt, Mező Zoltán, Miklós Eponin, Miskovics Róbert, Nagy Attila, Németh Gábor, Pethő Dorottya, Porzsolt Éva, Ress Hajnalka, Sándor Dávid, Sánta László, Török Anna, Wégner Judit, Zsitva Réka, továbbá a Madách Színház zenekara, tánckara és kórusa.
Alkotók: Kentaur (díszlettervező), Rományi Nóra (jelmeztervező), Tihanyi Ákos (koreográfus), Kocsák Tibor (zenei vezető), Vízvárdi András (animáció), Madarász „Madár” János (világítástervező), Ditzmann Tamás (hangmérnök), Farsang Áron (hangmérnök), Kálmán Sándor (hangmérnök), Szűcsborus János (szcenikus), Oberfrank Péter (karmester), Axmann Péter (korrepetitor), Erős Csaba (korrepetítor), Szegeczky Ágnes (korrepetítor), Lovas Gabriella (kórus korrepetíció), Czakó Dóra (tánckar kórus betanító), Molnár Ferenc (koreográfus asszisztense), Vaszilenko Eugenia (a rendező munkatársa), Bencze Ilona (játékmester), Szirtes Tamás (rendező)
Bár ebben az évadban már nem viszi a Madách Színház színpadra A nyomorultakat, én mégis ajánlom, hogy következő évadok során tekintsétek meg. Ez a darab nem csak a színházkedvelőknek nyújthat páratlan élményeket, hanem bárkinek, akinek igénye van a művészetre.
Források:
Fotók, szereposztás és az alkotók névsora: www.madachszinhaz.hu
Szerző
