Két olyan epizód után, ami inkább a jellemfejlődést helyezte előtérbe, ezen a héten egy az egyben a fő cselekmény folytatásáról szólt az Odaát. A Beat The Devil egy rendkívül akciódús és érzelmes pillanatokkal teli rész lett, és kellőképpen csigázza fel még jobban a nézőket a finálé közeledtével. Ezzel egy időben meg is valósult az a sejtésem, hogy pont a végére tartogatják az alkotók a nagy – pozitív és negatív értelemben vett –meglepetéseket, és még így is két felvonás hátra van. Kétség kívül ügyes húzás ez Dabbtől és Singertől, még akkor is, ha nem szeretem, ha az érzéseimmel játszadoznak.
Gábriel (Richard Speight Jr.) az előző részt követően, ígérete szerint segít a srácoknak átjutni az apokaliptikus világba, megmenteni Maryt (Samantha Smith) és Jacket (Alexander Calvert), valamint legyőzni Mihályt. Ehhez az arkangyal ad a fényéből, hogy meglegyen minden összetevő a varázsigéhez. Azonban amikor Rowena (Ruth Connell) meg akarja nyitni a dimenziókaput, kiderül, hogy nem elég a legyengült Gábriel fénye ahhoz, hogy a kapu nyitva is maradjon. A csapatnak így nem marad más választása, mint valahogy befogni az azóta is szabadon mászkáló Lucifert (Mark Pellegrino), és fogolyként addig csapolni a fényét, amíg csak lehet, hogy a kapu minél tovább nyitva maradjon. Sam (Jared Padalecki), Dean (Jensen Ackles), Gábriel és Castiel (Misha Collins) át is jutnak a másik világba, míg Rowena hátra marad figyelni a kapura és Luciferre, az utóbbit azonban nem egyszerű, még magas szintű mágiával sem kordában tartani, aminek meg is lesz a következménye.
Már korábban is utaltam arra, hogy engem személy szerint az összes karakter közül Sam Winchester sorsa különösen foglalkoztat. Az egy dolog, hogy ő a kedvenc szereplőm – legalábbis az emberek közül –, de talán már mások is észrevették, hogy a széria több pontján igencsak háttérbe szorították őt az alkotók, ám amikor kapott egy kis teret a kibontakozásra, akkor is vagy megsérült, vagy éppenséggel valami morálisan kétes dolgot csinált. Ezért én kifejezetten örülök annak, hogy a Dabb-Singer showrunner páros igyekszik ezt a problémát kiküszöbölni, főleg a tizenharmadik évadtól fogva, ám ők sem tökéletesek ilyen szempontból. A Beat The Devil sajnos ismét egy új fejezet a „Hogyan ültessük Sam Winchestert a sarokba?”-kézikönyvben: az epizód első felében üdítő változás, hogy Sam az, aki átveszi az irányítást, ő fekteti le a mentőakció tervét és ő az, aki elsőnek nekimegy a vámpíroknak, akikkel útközben találkoznak. A vége azonban keserédes, és bár úgy tűnik, nincs még minden veszve, kicsit olyan érzésem volt, mintha Samet egy felelőtlen hűbele Balázsnak állítanák be. Remélem nincs igazam, és tényleg csak túl sokat próbálok belelátni a sztoriba, de azért bosszantó, hogy évadról-évadra ugyanazokba a sablonokba futunk bele.
Na, de nézzük a rész jó oldalát, mert kijutott abból is nekünk nézőknek. A legnagyobb pozitívum, hogy az alkotók egy csapattá tudtak kovácsolni ennyi különféle lényt, hiszen mindenkinek más a személyisége, az ereje, valamint a motivációja is – kissé olyannak hatott ez a lépés, mintha a Bosszúállók Odaátos verzióját nézném, és ez talán annyira nem is áll olyan messzire az igazságtól. A körülmények ellenére a legtöbb szereplő teljesítménye csúcsán van, és a szezonban elindított karakterfejlődések úgy tűnik, maradandóak lesznek, gondolok itt főleg Rowenára és Jackre. Úgy gondolom, egy ilyen csapatnak nem sok minden állhat az útjába, de majd az írók megcáfolnak, ha tudnak.
Újabb hét, újabb lépés a szezon vége felé, kis csapatunk már lassan Mihály ajtaján kopogtat, nem kevés meglepetéssel a tarsolyukban. Mi jöhet még? Jövő héten kiderül!
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
