Szépen haladunk a szezonfinálé felé, viszont azért továbbra is vannak dolgok, amiket nem egészen értek, meg amivel nem egészen értek egyet.
Alex és Jo Iowába utazik, mivel aggódnak a férfi anyja miatt, odaérve azonban kellemes meglepetés fogadja őket: Karev anyja jól van, betegsége kezelhetővé szelídült, és még dolgozni is visszament. Azonban az öröm így sem teljes, hiszen a gyógyulás is bonyolítja anya és fia kapcsolatát. Seattle-ben Meredith sajtótájékoztatóra készül a kutatási eredményeit illetően, azonban megfutamodik, mikor meglátja Marie Cerone-t a tömegben. Arizona egy huszonnégy hetes, orvosfóbiás kismamát kezel, akinek esete ráébreszti arra, mit is kell tennie a honvággyal küzdő Sofiával. Bailey a kórházat perelő Vikram Royjal küzd – aki hivatalos bocsánatkérést vár elbocsátása miatt –, Avery továbbra is próbálja rendezni nagyapja dolgait, miközben Amelia mindent megtesz, hogy átsegítse a szárnyai alá vett, drogfüggő lányt a detoxon.
Ha nem bánjátok, akkor kezdenék Jacksonnal, mert ezt az egész zaklatás-mizériát továbbra sem tudom teljesen felfogni: most úgy tűnik, hogy Jackson a saját pénzéből fizeti a károsultakat, de miért is? Egyfelől azt sem vágom teljesen, hogyan is perelhetnek most az áldozatok (akikkel együtt érzek, nem erről van szó), ha elvileg egyszer már kaptak kártérítést? És miért Jackson fizet, és nem az alapítvány? Szóval továbbra is fenntartom, hogy bár jót akartak ezzel a szállal az írók, nem gondolták át teljesen a dolgokat.
Tovább haladva, Alexék szála nagyon tetszett – nem volt túl izgalmas, ezt bevallom, viszont nagyon mélyre ment. Mert persze, öröm, hogy Alex anyja most jól van, de jogosak azok a kérdések, amiket Karev feltett: miért most? Miért most, amikor már senkinek sincs rá szüksége? Miért nem akkor, amikor Alexnek kellett rá vigyáznia, és nevelnie a testvéreit? Úgy gondolom, ez szépen mutatja, hogy egy ilyen hosszan tartó betegség esetében akkor sincs győzelem, ha az ember „meggyógyul”. Viszont azért egy apróságért haragszom: mindig emlegetik Alex húgát, Ambert, aki viszont eddig még sosem tűnt fel.
Arizona története tetszett is, meg nem is. Egyfelől érdekes volt egy ilyen beteg – aki még csak attól is retteg, hogy belépjen a kórházba – és a karaktert is szépen felépítették, másfelől viszont Arizona nagy beszéde, amivel rávette a műtétre a nőt, nem csak, hogy kissé didaktikusra sikeredett, de metafora-szinten sem működött igazán – legalábbis én nem igazán értettem, mi a párhuzam a nő helyzete és Arizona amputált lába közt (Arizona valóban elveszített valamit, a nő viszont gyakorlatilag nem veszít semmit, ha túléli a műtétet). Ezen túlmenően az is dühít kissé, hogy Sofia egész létét leszűkítették arra, hogy ő a szomorúságtól durcázó gyerek, akinek a bánata előre viszi a cselekményt, úgy, hogy közben akkor sem csinál semmit sem, ha véletlenül képernyőre kerül.
Marie Cerone szálával kb. úgy vagyok, mint a Harper Avery–szállal: értem én, hogy miért kell, csak talán nem pont így kellett volna, és talán nem kéne ennyire túltolni. Ettől függetlenül azonban Meredith gesztusa és utolsó jelenete Marie-val nagyon tetszett – de azért remélem, ez a szál itt már lezárul. Mindeközben Vikram szála, vagyis inkább Webber és Bailey erre adott reakciói, főleg a humor-szálat erősítették, Miranda nagy beszéde azonban ettől függetlenül is ütött. Amelia és a drogos kiscsaj története azonban fogalmam sincs, hogy hová fog kifutni.
Egy dolog biztos: jövő héten az írók feltekerik a drámát a maximumra, miután úgy néz ki, hogy a központban April súlyos balesete fog állni (amibe valószínűleg bele is hal, miután a színésznő elhagyja a sorozatot), mikor Geena Davis Dr. Hermannja is ismét feltűnik. És ha ezt túléljük, akkor majd jöhet a finálé…
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
