Oldal kiválasztása

„Szeretném, ha a kezdő írók hallgatnának mások tanácsaira, tanulnának írástechnikát és tisztelnék magát a szakmát.”
Szaszkó Gabriella

A 2018-as év első író-interjúja végre megérkezett. Fogadjátok szeretettel Szaszkó Gabriellával készült beszélgetésem lenyomatát. Remélem, számotokra is olyan érdekes információkkal szolgál, mint ahogy nekem.

Szia, Gabi! Köszönöm szépen, hogy elfogadtad felkérésemet erre az interjúra. Kérlek, mesélj egy kicsit magadról, és arról, hogy hogy kerültél közel az íráshoz.
Szia, Judyt! Szabadúszó író, szerkesztő, fordító és blogger vagyok, kint élek a férjemmel Angliában, Birminghamben. Már tizenkét éves korom óta írok, imádom a történeteket filmek, sorozatok és persze könyvek formájában is. Amikor befejeztem a pszichológia szakot az egyetemen, akkor kezdtem el gőzerővel írni. Pályázatokra írtam, online újságoknál fordítottam, és ekkor írtam meg a Maradj velemet is, ami később felkeltette a Maxim Kiadó érdeklődését.

A Maradj velem az első megjelent önálló könyved, ami a Pennington-testvérek sorozat kezdő kötete. Nem kérdés, hogy a pszichológiának nagy szerepe volt a történet megszületésében. Már csak a fülszöveg elolvasása után is elgondolkodik az ember, vajon mi lehetett a háttérben Chris életében. Mikor elkezdted írni, már akkor tudtad, hogy mi lesz a vége vagy közben fejlődött a történet?
Nem igazán. Amikor elkezdek egy regényt, akkor csak a kezdőszituációt „ismerem”. Szeretem, ha a regény maga nekem is meglepetéseket okoz. Csak pár jelenetet látok előre. A Maradj velem is így fejlődött, szinte csak a legvége előtt tudtam, hogy mi lesz a vége.

Mennyi idő alatt készültél el a regénnyel?
Pont egy év lehetett. Előbb is végeztem volna vele, de három hónapot teljesen kihagytam, amikor Kanadában dolgoztam. Ez az időszak mindenképpen hatással volt a regényre, hiszen akkor látogattam el New Yorkba is.

Elkészülés után mennyi idővel keltette fel a Maxim Kiadó érdeklődését a regény?
A Maradj velem 2013-ban készült el, és 2016 decemberében jelent meg, úgyhogy kellett egy kis idő a kiadó kereséshez, de utólag nagyon örülök, hogy így alakult. A várakozási idő alatt megírtam a két másik kötetet is.

Ezek szerint már alapból több kötetet terveztél és nem a kiadó szorgalmazta a folytatásokat, amik közül a második, Beszélj hozzám címmel tavaly meg is jelent. Milyen fogadtatása volt az első könyv sikere után?
Igen, a kiadó a Maradj velem megjelenésénél már ismerte mind a három kötetet. A második könyv kicsit talán nehezebb ügy, mint az első vagy a harmadik, hiszen Amy szemszögéből íródott, és elég sok olvasónál elég ellentmondásos karakter lett. De úgy veszem észre, hogy akik a második kötetet olvassák, szerencsére sokszor megváltozik a véleményük Amyről. Sőt vannak parán, akik a Beszélj hozzámmal kezdik az olvasást, és tetszik nekik a történet.
De szerintem a második köteteknek mindig nehezebb dolguk van, még akkor is, ha az elsőt nagyon sokan szerették.

Kívánom Amynek, hogy értsék meg a lelkében dúló viharokat, valamint egyet kell értenem, valóban nehéz dolguk van a második köteteknek, mert ott már kialakult egy vélemény és elvárása van az olvasóknak. A harmadik kötetre lehet esetleg már idén számítani vagy ez egyelőre még kulisszatitok?
Igen, a harmadik kötet az év utolsó harmadában várható még az idén.

Remélem erre a válaszra, most sokan felkapták a fejüket! Most a Könyvfesztiválra utaztál haza, és a mai napon dedikáltál is. Szoktál készülni az ilyen alkalmakra, amikor lelkes olvasóiddal találkozol?
Nagyon szeretek az olvasókkal találkozni, úgy érzem, ilyenkor teljesedik ki a sok fáradozás. Most könyvjelzőkkel készültünk a kiadóval, és még volt nálam más kis apróság is. Jól éreztem magam idén is, öröm volt találkozni az olvasókkal.

Biztos vagyok benne, hogy az olvasók örültek a találkozásnak, hiszen ez nekünk is hatalmas élmény szokott lenni. S ha már itt tartunk, van-e olyan író, akinek munkásságát figyelemmel követed és példaképként tekintesz rá?
Remélem én is, hogy mindenkinek pozitív emlék marad a mai nap.
Nagyon sok kedvenc íróm van, de erre a kérdésre mindig Stephen Kinget szoktam válaszként mondani. Tizenkét évesen az ő Tóparti kísértetek című könyve miatt vázoltam fel az első regényemet. Szinte az összes megjelent könyvét olvastam, teljesen tudok a munkamódjával is azonosulni, és abszolút zseninek tartom.

Stephen King valóban fantasztikus író, bár megvallom én még nem olvastam tőle, de eddig akárki megemlítette, mindenki dicsérte. Végül arra kérlek, hogy az írni vágyóknak adj egy jó tanácsot, hogy mire figyeljenek, vagy mi az, ami a segítségükre lehet, ha az írással szeretnének foglalkozni!
Általában azt a tanácsot szeretem adni, amit Stephen King, hogy írni sokat és olvasni még többet. Emellett egy nagy adag kitartás, folyamatos tanulás iránti vágy kell ahhoz, hogy valaki író legyen. Szeretném, ha a kezdő írók hallgatnának mások tanácsaira, tanulnának írástechnikát és tisztelnék magát a szakmát. De persze erről nagyon hosszan tudnék írni, a blogomon szoktam is beszélni ilyen témákról.

Gabi, nagyon szépen köszönöm még egyszer ezt a kellemes beszélgetést! Kívánom, hogy még nagyon sok könyved jelenjen meg. Fontos és kemény témákról írsz, amikkel szerintem muszáj foglalkozni.
Én köszönöm a lehetőséget!

Ha a Ti érdeklődéseteket is felkeltette Szaszkó Gabriella világa, a könyveinek hangulata, akkor bátran vegyétek őket kezetekbe, nem fognak csalódást okozni. Gabiról pedig megtudhattok még többet a blogján keresztül.

Szerző

Judyt
Judyt
Szerkesztő-riporter

“Menthetetlenül könyvkóros moly.”