A múltheti, félig filler epizód után maximális sebességre kapcsol az Odaát történetvezetése, ami nem olyan meglepő, ha figyelembe vesszük, mennyire közel járunk a fináléhoz. A Bring ’em Back Alive-ban előtérbe kerül pár korábban megkezdett cselekményszál, kapunk egy korábban nem sejtett, ám annál jobban eltalált meglepetést, valamint rengeteg akciót, amit néhány remekül időzített és kivitelezett érzelmes pillanat ellensúlyoz. A Buckner-Leming írópárost sokan szidják, nem teljesen alaptalanul, ám úgy gondolom, ebben a részben jó pár hibájukat sikerült jóvá tenniük.
Lucifer (Mark Pellegrino), miután minden szépet s jót ígért a még életben lévő angyaloknak, elfoglalja a Mennyország trónját, uralkodótársa, Anael (Danneel Ackles) azonban rövid időn belül elégedetlenkedni kezd. Ennek hatására Lucifer a gyakorlatban is Istent játszani, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Sam (Jared Padalecki) és Castiel (Misha Collins) a bunkerben maradva próbálják istápolni a rémült, legyengült és szótlan Gábrielt (Richard Speight Jr.), akiből minél több információt kéne kiszedniük mielőtt Asmodeus (Jeffrey Vincent Parise) és csapata újra felbukkan. Eközben Dean (Jensen Ackles) és Ketch (David Haydn-Jones) próbálnak kiigazodni a kaotikus alternatív világban, illetve megkeresni Maryt és Jacket, mielőtt bezárul a dimenziókapu. Ez a mutatvány azonban nehezebbnek bizonyul, mint gondolták, ám ennek ellenére sikerül új szövetségesre lelniük.
Azt hiszem, ezzel a résszel kapcsolatban nem fogok tudni negatívumot felhozni. Három cselekményszálat jelenítettek meg az epizódban, amik közül egyik sem kuszálódott össze egy pillanatra sem. Emellett rengeteg karaktert mozgósítottak az alkotók, akik közül egyik sem szerepelt feleslegesen, ugyanakkor egyikőjük sem került túlzottan előtérbe egy másik kárára. A hangulati felépítés is helyén volt, hiszen kiegyensúlyozott lett az érzelemdúsabb és az akciójelenetek aránya, amikhez itt-ott még egy kis humor is társult – egyszóval a Bring ’em Back Alive pontosan olyan volt, mint amilyennek egy Odaát résznek lennie kell.
A karakterábrázolást tekintve is remekelt az eheti felvonás – én például sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd elkezdem megszeretni Arthur Ketchet, de a fenébe is, mostanában olyasmiket csinál, amivel igencsak jó úton jár (bár azért Mick Davies haláláért sosem fogok megbocsátani neki, punktum), Deannel pedig egész jó duót alkottak a másik univerzumos bevetésükön. A korábban Jo nővérként megismert Anaelt is egyre jobban lehet szeretni, azok után, amilyen keményen beolvasott Lucifernek, amire én annyit tudok mondani, hogy csak így tovább! Végül Gábriel jellemét is tökéletesen vitték színre az alkotók annak ellenére, hogy az arkangyal nyolc éve bukkant fel utoljára a szériában, és korábban sem kapott azért túl sok időt a szereplésre.
A Bring ’em Back Alive egy érdekes és meglehetősen szomorkás ponton ért véget – az idő szorít és a srácok lassan kifogynak az ötletekből és eszközökből, a fenyegetettség azonban nem akar múlni. Vajon hogy alakul majd a Föld és az alternatív világ jövője?
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
