Az eheti Young Sheldon picit eltér a szokásos sémától, ugyanis ezúttal olyan témát boncolgat, ami nem csak a zsenibabák, hanem minden gyermek életében előforduló konfliktus és a felnőtté válás folyamatának fontos része: a jogok és kötelezettségek, a felnőtt lét szerepköreinek meghatározása került ezúttal terítékre.
Mary megdöbbenve szembesül a ténnyel, hogy a Sheldon által olvasott képregények bizony bővelkednek az erőszakban és a pucérságban, ez pedig a prűd Texasban nem járja. Az anyai szigor lecsap, és elkobozza Sheldon összes képregény füzetét, ami viszont a fiú önérzetét sérti. Nem érti, miért kell vele gyerekként bánni, mikor okosabb, mint féltucat átlagos felnőtt együttvéve, és szellemileg jóval a korabeliek előtt jár. Mary rámutat, hogy a felnőtteket nem szokta babusgatni az anyukájuk, majd szó szót követ, mígnem eljutnak odáig, hogy Sheldon úgy dönt, mostantól felnőtt életet akar élni. Nem kér többet az ápolásból, kiszolgálásból, ölelésekből, de cserébe elvárja, hogy felnőttként is bánjanak vele – Mary pedig belemegy az alkuba (igaz, a képregényeket ezzel együtt sem adja vissza…)
Sheldon ezután úgy dönt, ideje megleckéztetni szüleit, és hogy minél távolabb kerülhessen az otthonától, jelentkezni akar a Harvardra – a jelentkezéshez szükséges pénzt pedig munkavállalással teremti elő. Ezen a ponton nekem beugrott, hogy legutóbb egy bentlakásos iskola esetében az első estén vérzett el a különélési kísérlete, de én is voltam kamasz, így azt is tudom, hogy a makacsság és a ‘csakazértis’ nagy úr. Az ábrázolt helyzetek mindegyike tipikus kamaszkori szituáció. Szerintem mindannyian elmondhatjuk, hogy legalább egyszer átestünk már a „Ne kezelj engem gyerekként!” és „Amíg az én kenyeremet eszed…” sémájú gyerek-szülő veszekedéseken, amit most remekül viszontláthatunk az epizódban is.
A helyzetet végül egy hurrikán oldja meg, hiszen a külső, nagyobb veszély bekapcsolja az ösztönöket, és visszaállítja az anya-gyerek kapcsolatot.
Szerző
