Sok elmebeteg, gusztustalan, de mégis emészthető tartalmat nyújtó sorozathoz volt szerencsém az évek folyamán, és ezek egyike mai cikkünk alanya is, a mindössze három évadot megélt, ám ennek ellenére is gigászi rajongótáborral rendelkező Rick és Morty.
Főhősünk, egyben sorozatunk ikonikus alakja Rick Sanchez, egy zseniális, de valami hihetetlenül nihilista tudós. Miután odaköltözik évek óta elhagyott lányához és annak családjához, Smith-ék élete teljes egészében a feje tetejére áll: idegen lények az egyik oldalon, poszt-apokaliptikus alternatív valóságok a másikon, nekik meg egy perc nyugtuk sem lehet. De mit sem érne a vén tudós egy megfelelő áld-akarom mondani, szárnysegéd nélkül – és itt kerül a képbe fiatalabbik unokája, Morty.
A kalandok mindig hihetetlenek és olyan témáknak is neki mer menni vígan a sorozat, mint a klónozás, a multiverzum kérdése, valamint a radikális technológiai fejlődés. De kevésbé elvont tudományos témák is szerepet kapnak: eleve a kis négy (később öt) fős család messze a legdiszfunkcionálisabb, amit eddigi sorozatos pályafutásom alatt láttam. A gyerekkori traumák eléggé durva bemutatása (Pl: amikor Morty saját magát kell eltemetnie), valamint Rick akármennyire is lehet így karakterként szeretni – olyan szinten rossz példakép, hogy Peter Griffin külön vehetne tőle órákat.
Vallásra, nemzetiségre, ideológiára való tekintet nélkül piszkálgatja a világot a Rick és Morty, persze leginkább a vén medve szemszögéből. Az időutazó zseni számára nincs túlvilág, a szerelem csak egy borzalmas kémiai folyamat, ami rossz házasságba zár, és az oktatásról is meg van a maga véleménye. Ennek ellenére címszereplőnk sem embertelen: még ha foghúzva is, de hajlandó megtenni bármit a szeretteiért, és igen is képes tudományos szempontból irreálisan ragaszkodni (szeretni) másokat.
Már korábban is próbáltam egy olyan skálát felállítani az animációs sitcomoknál, hogy az adott információkat, tanácsokat – magyarán az epizód létrejöttének lényegét – és az azt körülölelő gusztustalanság arányát figyelembe véve, mennyire tud polgárpukkasztó lenni. Nos, ebben bár a Simpson Család veretlen az állás alapján, a South Park mellé ügyesen felugrott a Rick és Morty is.
Hiába vannak benne altesti, csonkolós és más felnőtteknek való poénok, valahogy a történet és a mondanivaló miatt meglehet azt bocsájtani, hogy Rick minden szavát cenzúráztatni kéne. Mert van tartalom és lényeg a sok űrbelsőség és roncshalmazok alatt, de persze, jó mélyen elrejtve. Különösen tetszenek azok a jelenetek, amikor a kis család egyes tagjainak – hogy is mondjam – elgurul a gyógyszere – és bár gyakorlatilag teljesen kivetkőzik a saját szerepköréből és kezd őrjöngésbe, de mégis ott van a nézőben az, hogy ezt bizony ki lehetett már korábban is nézni az adott karakterből.
Justin Roiland és Dan Harmond sikeresen hozott világra egy olyan sorozatot, ami senkit és semmit nem kímél, valamilyen szinten tanító jellegű, és a főszereplője olyan szinten kinőtte magát, hogy olyanok mellé lett besorolva, mint az örök sörimádó Homer Simpson. Bár keringenek hírek egy esetleges folytatásról, de készítők még nem tudnak semmit se garantálni – mi nézők minden esetre várjuk, hogy mi fog kisülni belőle.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
