„Szomorú vasárnap
száz fehér virággal
vártalak kedvesem
templomi imával.”
(Szomorú vasárnap, szöveg: Jávor László, megzenésítette: Seress Rezső)
Az egyetlen magyar világslágerről, egy igazi örökzöld dalról, a Szomorú vasárnapról kapta címét Müller Péter 2018. március 29-én, a Madách Színházban bemutatott nagy sikerű musicalje. Mivel is tölthetnénk igazán tartalmasan a húsvét hétfő estéjét, ha nem egy kellemes színházi élménnyel? Párommal úgy döntöttünk, hogy mi bizony újra színházba megyünk.
Már ott felkeltette az érdeklődésemet a darab, amikor a szereposztást megnéztem pár hete és kiderült, hogy nem többen, mint hárman játszanak benne. A három kiváló színész neve pedig csak még magasabbra emelte számomra a musicalt látatlanban is. Egy pillanatra sem csalódtam az előadást illetően, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter és Nagy Sándor fantasztikus alakítást nyújtott.
A musical Seress Rezső (született Spitzer Rezső) életét dolgozza fel, mégpedig olyan ötletes módon, hogy az ő, a felesége és egy barátja, Jani lelke jön vissza a színpadra mesélni. A történet egészen a korai években kezdődik, amikor Rezső még artista szeretett volna lenni, ezért elszökött egy vándorcirkuszhoz. Az álmát akkor sem adta fel, amikor édesanyja, Spitzer Blanka hazaparancsolta. Maradt, artista lett, azonban egy baleset véget vetett a cirkuszi munkának. Ezután színészetet tanult. Életében azonban saját szerzeményei, dalai hozták meg számára az ismertséget. Először a Műszínkör igazgatója tűzte műsorra dalaival, aki hallotta őt játszani a szünetekben, és ezzel a döntéssel egyre több látogatót sikerült a színházba csábítani. 1925 utána kezdte őt igazán megismerni az ország, amikor már berobbant a köztudatba a Még egy éjszaka… című dalával. Az elkövetkező tíz év igazán termékeny időszak volt, hiszen nem csak saját slágereket, de másoknak is írt számtalan dalszöveget, valamint megírt egy operát, amelynek zenéjét és szövegkönyvét is ő szerezte.
Zsidó származása végett a második világháború idején számtalan társával együtt elhurcolták. Négy évet töltött távol feleségétől, barátaitól munkaszolgálatosként, majd egy német, magasabb rendfokozatú katona segítségével, aki hallotta őt játszani évekkel korábban, sikerült hazajutnia.
Ez a négy év olyannyira megtörte, hogy az élete utolsó éveiben már kevés dalt szerzett, 78 éves korában végül saját keze által hunyt el.
Ezt az életet dolgozza fel a musical, s bár Seress Rezsőnek nem volt egyszerű és könnyű élete, megtapasztalta a rosszat, a bánatot, az elhagyatottságot, a darab mégis előtérbe helyezte személyiségének vidám, vicces oldalát. A rendezés erre koncentrált, így egy főleg mosolygós darabot láthattunk, de nem hagyták ki a szomorú, a lelkileg nehezebben feldolgozható problémákat sem.
Az előadást – musical lévén – tovább színesítették a dal- és zeneszerző művei. Hallhattuk a legismertebb komponálásait, mint például a darab címadóját, a Szomorú vasárnap című dalt, melynek szövegét Jávor László írta. A műnek további érdekessége, hogy több mint száz nyelvre lefordították, ezzel méltán mondhatja magáénak, hogy világviszonylatban híres szerzemény. Valamint felcsendültek a Hiába van palotád Budán, a Gyere, Bodri kutyám, a Szeressük egymást, gyerekek és a Fizetek, főúr című sokszor hallott dalok is.
A díszlet igazán egyedi volt. Nagyon tetszett a kerekre szabott megoldás. Egyszerű mégis nagyszerű. Nem volt túlzó, nem igazán voltak átrendezések. A darab képi világa, a videó-animációkkal együtt nekem nagyon tetszett.
Mindhárom színész számomra igen kedvelt művészek. Az este folyamán fantasztikust alakítást nyújtottak. A hangok a helyükön voltak és elhittem nekik, hogy ők, ott a színpadon valóban a visszatért lelkek, akik azért jöttek, hogy megismertessék egy régebbi korban élt művész életét.
Szereposztás: Rudolf Péter (Seress Rezső), Nagy-Kálózy Eszter (Helén), Nagy Sándor (Pincér / Pap / Katona / Férfi)
Alkotók: Horgas Péter (díszlettervező), Bujdosó Nóra (jelmeztervező), Kocsák Tibor (zenei vezető), Hajdu Anita (koreográfus), Tompai Zsuzsa (szcenikus), Molnár Balázs (videó-animáció), Vincze Nóra (videó-animáció), Erős Csaba (zenei munkatárs), Neumark Zoltán (zenei munkatárs), Puskás Péter (zenei munkatárs), Kutschera Éva (a rendező munkatársa), Nagy Attila (a rendező munkatársa), Horgas Ádám (rendező)
A Szomorú vasárnap című musical egy kiváló mű, amely bár nem mondom, hogy a kedvencem lett, de mélyen belopta magát a szívembe. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Források:
Fotók, szereposztás és az alkotók névsora: www.madachszinhaz.hu
Seress Rezső életéről bővebben itt olvashatsz.
Szerző
