Oldal kiválasztása

Én igazán nem vártam túl sokat ettől a sorozattól, már az alapkoncepcióra is igen furcsán néztem, de üsse kavics, lehet ez még jó is. Hát, nem lett, nagyon nem lett, annyira nem lett, hogy egy igazi szégyenfolt ez a DC Comics amúgy igen illusztris élőszereplős sorozatos listáján.

Seg-El (Cameron Cuffe) nagyapja azon kevesek közé tartozik, aki nem hajlandó elfogadni az új társadalmi rendet és az uralkodót a Kryptonon, emiatt ki is végzik őt, családját pedig megfosztják rangjától és az alsóvárosba száműzik. Itt cseperedik kisfiúból tinédzserré Seg, aki imád bajba kerülni, és aki szép lassan birtokába kerül családja titkának, amihez egy ismeretlen is segítséget nyújt. De persze a városi vezetőség ezt nem nézi jó szemmel.

Az alapszituáció szerint Superman, vagyis Kal-El Nagyapjának Seg-Elnek a hányatott sorsát követhetjük nyomon, ami, és ezt kétség nélkül merem állítani, a kutyát nem érdekli! Jor-El és Dur-Zod kapcsolata a bolygón, abban lett volna kurázsi rendesen, vagy akár sokkal mélyebbre visszanyúlni Krypton történelmébe, de hogy Superman nagyapja? Ez annyira halva született ötlet, hogy nem is értem miképpen jutott át a kreatív csapaton, a csatorna fejesein, a marketingeseken, meg úgy nagyjából bárkin, hogy életre kelljen.

De rendben, lépjünk túl az alapötlet banalitásán, és térjünk át az epizód véleményezésére, amit egyetlen egy szóval, vagyis négy betűvel meg tudnék fogalmazni – ez azonban túl kevésnek bizonyulna. A Krypton annyi sebből vérzik, hogy azt felsorolni is nehéz, legalább három nagy, és rengeteg kisebb logikai buktatóval kell számolni már a pilot alatt is, és ebből a förmedvényből még további kilenc epizód készült.

A Krypton egy rossz tini vígjáték, ahol klisések a szereplők, klisések az események, és minden kiszámítható, kezdve Seg viselkedésétől, a szülei önfeláldozásán, az indokolatlan szerelmi háromszöggel bezárólag.

És hogy mit fog tartalmazni az első évad? Feltételezem, hogy rengeteg, rengeteg szerelmi nyafogást, hogy ki-kit szeret, de ennek ellenére kivel kell párosodnia, miközben Seg saját unokájának árnyékával küzd, akit ráadásul meg is kell mentenie – időutazás rajongók, nyugodtan sírjatok.

De ha mindez nem lenne elég, egy indokolatlanul gyenge minőségű digitális munkát is láthatunk, amit úgy próbálnak meg elfedni, hogy minden komor és sötét – de persze ez sem tudja elrejteni a silány munkát. És ha ez még nem lenne elég, a Zod család címere is rossz – komolyan, az alkotók legalább a saját házijukat végezték volna el!

Az alapból igen alacsonyra tett mércém előtt a Krypton fatálisat bukott, így gondolom nem kell magyaráznom, hogy miért is nem folytatom a szériát – ott van nekem kiborító tini sorozatként a Shadowhunters.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.