Értem én, hogy pénzügyi okokból miért kellett egy újabb spin-off a Grace Klinikának (ami tizennégy évad után is heti irka nyolcmillió nézőt vonz hetente, és ami jelen pillanatban a harmadik legnépszerűbb sorozat az IMDb-n), sőt, még azt is meg tudom magyarázni, hogy miért éppen a tűzoltókhoz kellett nyúlni, ám most mégis azt kérdezem magamtól: ez meg miért kellett?
A sztori nem túl komplikált: adott a 19-es seattle-i tűzoltó laktanya, a sorozat pedig az ő életüket mutatja be. Andy Herrera (Jaina Lee Oritz) a kapitány (Miguel Sandoval) céltudatos és fafejű lánya, aki titokban viszony folytat egyik tűzoltótársával, Jack Gibsonnal (Grey Damon), aki már a lánykérésen gondolkodik, Andy azonban gimis szerelme, a rendőrtiszt Ryan Tanner (Alberto Frezza) felé kacsintgat. Aztán ott van még a csapatban a karizmatikus és folyton csajozó Dean Miller (Okireirete Onaodowan), a banda „szíveként” funkcionáló, özvegy meleg férfi Travis Montgomerry (Jay Hayden), a csajok, Victoria Hughes (Barrett Doss) és Maya Bishop (Danielle Savre), meg persze a Grace-ből már ismert Ben Warren (Jason George). A laktanya életében azonban törés történik, amikor a kapitányról kiderül, hogy súlyos beteg, amit követően Andy és Jack egymással versengve indul a kapitányi posztért.
Mint ahogy azt a bevezetőben is írtam, értem én, hogy miért kell a spin-off, és hogy miért pont tűzoltók – nemes egyszerűséggel (feltételezem) a Lángoló Chicago miatt, ami a saját spin-offjaival egészen szép kis franchise-zá nőtte ki magát az egyik konkurens csatornán. És az a helyzet, hogy anyum nagy rajongója a Lángoló Chicagónak, így hát hétvégenként általában maraton-szinten látom a sorozat epizódjait – és így bizony látom, hogy a Station 19 ugyanazzal a kórsággal küzd, mint a Lángoló Chicago, csak míg ennek az utóbbinak van valami kedves bája, és ügyesen épít a tűzoltók szinte már családi kapcsolatára, addig a Station 19 erősen izzadságszagú.
A kórság, amire utalok, nem más, mint az, ahogy mindkét sorozat az egyes eseteket/mentéseket kezeli: míg egy kórházas sorozatban az epizód elején bejön a beteg, akinek aztán a rész folyamán (vagy akár több részen keresztül is) végigkövetjük a történetét, addig a tűzoltók egy epizódon belül akár (sőt, általában) több esethez is kimennek, ahol a mentés után át is adják az áldozatot valaki másnak. Így egyfelől az epizódban lesznek amolyan kiugró „akciópontok”, amitől kissé egyenetlen lesz a narratíva, másfelől pedig a nézőnek nehezére esik majd együtt érezni az áldozatokkal, hiszen a legtöbbjüket alig fogja megismerni. Vagyis az állandó szereplőkre nagyobb súly nehezedik, hogy elvigyék a hátukon a szériát. Első blikkre ez az, ami a Lángoló Chicagós srácoknak jobban megy, mint a Station 19 csapatára.
Ugyanis ez utóbbinál inkább csak a szememet forgattam. Lehet, hogy 2005-ben még működött Meredith és Cristina érzelmi analfabétizmusa, ahogy folyamatosan elhúzódtak a komolyabb kapcsolatoktól, mert „a munka a fontos,” az, hogy Andy itt most rögvest azzal nyit, hogy katasztrófaként él meg egy lánykérést, aztán lendületből meg is csalja reménybeli vőlegényét, inkább fárasztó, semmint izgalmas. Más szavakkal: mikor jönnek már rá a sorozatírók, hogy egy egészséges kapcsolat, ahol a párok segítik és támogatják egymást, sokkal érdekesebb, mint egy kicsavart szerelmi háromszög.
És az a baj, hogy a többiek se sokkal jobbak: Dean Miller a maga flört-mániájával nem feltétlenül a legszimpatikusabb, de kétség kívül szórakoztató karakter, amolyan kissé éretlen, de szerethető rosszfiú. Travis először egészen szimpatikus volt, mert azt hittem, egy harmonikus, homoszexuális kapcsolatot fognak behozni vele, aztán kiderült, hogy özvegy – vagyis hadd szenvedjen mindenki! És nem véletlenül írtam az összefoglalóban, hogy „és a csajok”, mert az Andy melletti két másik nő karakter alig maradt meg bennem: az egyik olimpikon volt, a másik meg… fekete és fogvédőben alszik, mert csikorgatja álmában a fogát. Összességében tehát érzem én az igyekezetet, de azt elnyomja az izzadságszag.
Vagyis hiába az anyasorozat sikerének, a Station 19 elég gyengén nyitott: a sztorik felejthetők, az áldozatok súlytalanok, a banda pedig még csiszolatlan. Hogy őszinte legyek, nem jósolok neki nagy jövőt.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.