Íme a film amit elég sokan vártak – ki Jennifer Lawrence és minden velejárója miatt, ki a magyar helyszínek miatt –, és ami eddig kapott hideget-meleget. Én meg csak ülök itt széttárt karokkal, azt gondolván, hogy miért is legyen egy színésznek minden egyes munkája maga a tökély és miért fürödjön díjesőben állandóan? Igen, a Vörös veréb messze nem Lawrence legjobb mozija, sem a játék, sem a forgatókönyv szempontjából, de némely kritikát hallgatva vagy olvasva olyan érzésem volt, mintha pár néző a kákán is csomót akar keresni – és az ilyenek persze találnak is bőven.
Először azonban kanyarodjunk vissza az alapsztorihoz: Dominika Egorova (Jennifer Lawrence) fényűző balettáncos karriere a Bolsojban hirtelen véget ér, amikor egy komoly lábsérülést szenved egy előadás során. A lány ugyan kissé hosszú idő után felépül, ám annyira nem, hogy ismét színpadra tudjon állni, viszont beteg édesanyjáról (Joely Richardson) is gondoskodnia kéne. Ekkor kerül a képbe Dominika nagybátyja, Ivan (Matthias Schoenaerts), aki a kormánynak dolgozik és megkéri Dominikát, hogy segítsen egy miniszter után kémkedni. Az akció balul sül el, amikor a lány gyilkosság szemtanúja lesz, ekkor Ivan válaszút elé állítja: meg kell halnia, vagy csatlakozik a Veréb programhoz, aminek során csábításra specializálódott kémmé képzik ki. Dominika az utóbbit választja és kisebb buktatókkal átmegy a vizsgán, ám első komolyabb küldetésén máris nehéz helyzetbe kerül, aminek legfőbb oka egy amerikai kém, Nate Nash (Joel Edgerton) jelenléte.
A magyar nézők számára nyilván a Budapesten, és az egyéb hazai helyszíneken forgatott jelenetek az egyik legizgalmasabb része a filmnek, ami teljesen érthető, hiszen fantasztikus érzés nagy képernyőn viszontlátni olyan helyeket, ahol esetleg mi is gyakran járunk – rám például a dunaújvárosi Fabó Éva uszoda látványa volt a legnagyobb hatással, hiszen abban a medencében tanultam gyerekként úszni, amiben a két főszereplő is csobbant egyet. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a moszkvai szcénákhoz szintén Budapestet használták, ez pár néző számára biztos kizökkentő lehet, én speciel élveztem, hogy menet közben felismerősdit játszhattam. A film nagy részében remek összhangban van a szocialista retró és a modernitás (és nem csak a díszletek tekintetében), amihez Budapest a maga építészeti kettősségével tökéletes választás volt.
A történet igazából nem nagy durranás, hiszen egy-két kivétellel túl sok újdonságot nem tartalmaz, és nincs mélyenszántó mögöttes tartalma sem, látványmozinak azonban nem elég könnyed, mivel a nyílt csontoktól elkezdve a bőrnyúzáson át a komoly lelki és testi megaláztatásig minden van benne. Ha a Vörös verebet úgy nézzük, mint Dominika „eredettörténetét” – sejtelmem szerint ez volt az alkotók eredeti célja is –, akkor nagyjából felesleges is moralizálni. Természetesen érdekes lett volna, ha jobban belemerülünk a Verebek lelkivilágába, a program történetébe, esetleg Nate-et is jobban megismerjük, de ehhez már egy sorozat kellett volna, nem pedig egy film. Persze, így felszínesnek hathat a végtermék, ám az sem igaz, hogy élvezhetetlen lenne, vagy hogy a meztelenkedés és az erőszak felesleges töltelékek voltak a sztoriban.
Mindent összevetve nem rossz a Vörös veréb – nagy valószínűséggel ez sem lesz az év filmje, ám egyszer, vagy akár többször is érdemes megnézni, ha nem bánjuk a nyomasztó témákat vagy az esetlegesen nehezen nézhető jeleneteket.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
