Ezt a könyvet sem manapság olvastam, de arra élénken emlékszem, hogy nagyon vártam az új kötet – igazából mindegyik kötetet nagyon vártam – megjelenését. Nyolc évvel ezelőtt nem is okozott csalódást, sőt szerintem olyannyira jól sikerült, hogy maximálisra értékeltem. Hogy milyen élmény lenne manapság a történet, azt nem tudom, ez legyen a jövő zenéje, talán valamikor győz a kíváncsiság és újra olvasom az itthon megjelent kilenc kötetet.
A hatodik könyvben ott folytatódik minden, ahol az előző végén abbamaradt, vagyis a Mária szobor előtt. Kalona és Neferet „elmenekültek” és velük együtt eltűntek azok a dolgok, lények amiket, akiket magukkal hoztak … vagy talán mégsem? Nem bizony, ugyan nem minden hatásuk tűnt el teljesen. Zoey megteszi a könyv elején élete – szerintem – legjobb döntését. Stevie Rae megment valakit, akit sokak szerint talán nem kellene. Talán sok olvasó szerint sem. Egy nagy utazásra is sor kerül az Óceán túlpartjára. És a vége … nos hát a vége az mindent a feje tetejére állít. Egyáltalán nem kiszámítható a történet fonala, fordulatos, izgalmas eseményekkel folytatódik ebben a részben is a fiatalok élete, küzdelme.
A cselekmény – emlékeim szerint – kifejezetten a letehetetlen kategóriába sorolta be ezt a hatodik részt, sőt akkor talán úgy éreztem, hogy ennél jobbat még nem alkotott az anya-lánya szerzőpáros. Persze ez után még három kötet jelent meg a Kelly Kiadó gondozásában, és kifejezetten sajnálom, hogy a 10-12. részeket már nem olvashatjuk magyar nyelven.
A karakterek a megszokott leleményességgel ugorják meg az akadályokat, melyeket az élet eléjük görget. Szerethetőek, sokszor utálhatóak is egyesek, mégis azt kell mondanom, hogy igazán jól mutatja be a kamaszok problémáit, a viselkedésüket, hozzáállásukat az élethez, ha valamilyen megpróbáltatás éri őket. Úgy gondolom, hogy P. C. és Kristin jó karakteralkotók. Bár Zoey sosem volt a kedvencem, annak ellenére sem, hogy ő a főszereplő, mégis ebben a részben nagyon kedveltem.
Ami kifejezetten zavart, hogy túl sokszor használják ugyanazt a kifejezést, kifejezéseket. A legjobb példa erre, amikor Zoey vért iszik. Minden alkalommal ugyanaz a kifejezés, mégpedig, hogy „Zoey szájában felrobban a vér.”. Úgy gondolom, hogy az ékes magyar nyelvünk lehetőséget ad arra, hogy ezt többféleképpen is meg lehessen fogalmazni, hogy az olvasók ne fogják egy idő után a fejüket, hogy már megint. Lehet egyébként, hogy ez csak engem zavart, engem ellenben nagyon.
A történet helyszínéül szolgáló környezet leírásában remekeltek az írónők. Csodálatos világ tárult fel a gondolataimban, miközben olvastam. Azt pedig még csodálatosabbnak tartom, hogy Illés Róbert, a könyv fordítója ezt vissza tudta adni. Nem elhanyagolható tehát a fordító, és a szerkesztő, Szujer Orsolya munkája sem. Mindketten igazán kitettek magukért, hogy egy kiváló folytatás kerülhessen az olvasók kezébe.
Mindent összevetve úgy gondolom, hogy a hatodik kötet is kifejezetten jól sikerült, éppen ezért is jó szívvel ajánlom az ifjúsági fantasy könyvek kedvelőinek.
Szerző
