A Dragon’s Prophet kapcsán már korábban összetalálkoztam ezzel az mmo-val is, ám akkor még nem keltette fel annyira az érdeklődésemet, hogy mélyebben is bele ássam magam a játék világába. Aztán letöltöttem és az élmény – ha nem is ragadott teljesen magával – de kellemes csalódást okozott.
Játékunk – mint minden rendes játék – egy hatásos kis előtörténettel indít. Az általunk irányított karakter a világunkat jelentő királyság hercegnőjének volt a kísérője, ám a túlerőben lévő rosszak elrabolták védencünket, minket pedig börtönbe vetettek. Az Onyx Rend vezetője Crow és még páran kimentenek bennünket szorult helyzetünkből, de innentől kezdve nincs megállás. Át kell küzdenünk magunkat mindenkin és mindenen, hogy megakadályozzuk ismert világunk pusztulását.
Nos, az alapok szépen elvannak helyezve a palettán, de akkor jogosan merül fel a kérdés, hogy a köret milyen? Eléggé dekoratív, tekintve hogy az Archeage-hez, az Asta Online-hoz és a nagy öreg Aion-hoz hasonlóan CryEngine alapú a játék (az egyedüli kakukktojás az Cry Engine3 alapú Archeage, de ez most mellékes), magán hordozva az összes előnyét és hátrányát.
A classok is hozzák alapokat (kivéve a Ragnarok Online 2 egyik osztályára emlékeztető Trickster), és itt külön örültem annak, hogy a Priest hadosztályt is képes rendesen irtani az ellenfelet, és nem csak torlasznak jó az ajtóba. Egy dologgal azonban nem tudok egyet érteni, ez pedig az nehézségi osztályozás: azt már megszokhattuk, hogy az assassin és a mágus classok nem mindig a legkönnyebbnek, de azt se tudom elképzelni a Wizard egy nagyon nehéz használatú osztály.
A Riders of Icarus gerincét nem mellesleg a mount szerzés/használat teszi ki teljes egészében: akár földön, akár égen közel minden lény, ami az utunkba kerül az megszelidíthető és használható hátasként. Vannak egyszerűbben megszerezhetőek és természetesen vannak olyan legendás lények, amiért vért kell izzadni, de nagy átlagba azt tudom mondani, hogy némelyik megéri azt a kis szekatúrát, amit a beszerzésig átélünk.
A szokásos mmorpg elemek is fellelhetőek a játékban (minusz a housing), a harcrendszer egyáltalán nem olyan vészes mint amivel korábban próbáltak riogatni, és bár a játékosközösségben betöltött szerepem annyi, hogy hátradőlve olvasom néha a chaten végbemenő vitákat, még egy viszonylag nyugodt légtérnek tudom mondani a Riders of Icarus közösségét.
Mindent összevetve és gyeplőt megragadva, azt tudom mondani,hogy a Riders of Icarus egy jó játék. Az újaknak persze hosszabb idő, mire kellően kitanulják a játék apróbb-cseprőbb gonoszságait, de már csak az élmény miatt is megéri legalább egyszer nekiesni.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.