Mark Lawrence: Bolondok hercege

„Hazug vagyok, csaló vagyok, gyáva vagyok, de soha nem hagynám cserben a barátomat. Már ha ahhoz, hogy kitartsak mellette, nincs szükség őszinteségre, tisztességre és bátorságra.”

Mark Lawrence egy újabb trilógia erejéig visszatér a Széthullott Birodalomba, hogy ezúttal egy kevésbé ambiciózus hercegről regéljen…

A vörös királynő öreg már, de a Széthullott Birodalom királyai így is mindenki másnál jobban tartanak tőle. Legfélelmetesebb fegyvere a titokzatos Néma Nővér, akit senki sem láthat, de a nevét rettegve emlegetik.

A királynő unokája, a gyáva és részeges nőcsábász, emellett szenvedélyes szerencsejátékos Jalan Kendeth herceg mindössze tizedik az öröklési sorrendben, ám tökéletesen elégedett jelentéktelen szerepével.

A Néma Nővér által állított halálcsapdából megmenekülve sorsa összefonódik Snorri ver Snagasonéval, az ádáz viking harcoséval. Hogy megtörjék a kettejüket egymáshoz béklyózó varázst, útnak indulnak a Széthullott Birodalmon át a jeges észak felé. A Holt Király bérencei elől menekülve számtalan veszéllyel, készséges nőkkel, Skilfarral, a jégboszorkával, sőt, még egy Jorg Ancrath nevű jöttment herceggel és bandájával is találkoznak.

Ám Jalan csak egyetlen dologra vágyik: szabadulni Snorritól, mielőtt a viking óriás küldetése sikerrel jár, és végre farkasszemet nézhet ellenségeivel a Fekete Erődben, a Metsző Jég peremén.

Mark Lawrence nagyon ért a jó könyv receptjéhez. Teljesen más, mint a Széthullott Birodalom trilógia, sokkal kevésbé sötét a történet és sokkal több benne a humor. Ez utóbbi főleg a főhős, Jalan érdeme, akiben nincs is semmi hősies; sőt, kifejezetten gyáva, és mellesleg elég élvhajhász életet él – és ezt tudja is magáról. De pont ettől nagyon szórakoztató, szinte minden oldalon volt valami vicces beszólása. Nem mondom, hogy néha már nem ment az agyamra a szerencsétlenkedésével, de nagyon jókat lehet rajta nevetni.

Snorri ver Snagason hivatalosan is beállhat a kedvenc hősies vikingeim sorába. Kettejük jelleme annyira különböző, és talán pont ezért egészítik ki egymást olyan jó. Én tényleg imádtam a párosukat, működött a kémia, és jó volt olvasni, ahogy a kényszerű szövetségből barátság szövődött köztük.

Az írásmód még mindig nagyon olvasmányos és élvezetes, persze nem is vártam mást Lawrence-től, ezt három könyv alatt már megszoktam. A cselekmény izgalmas, én azokat a részeket sem untam, amikor még csak mentek Északra, de a vége felé persze egyre komorabb. Tetszett, hogy Jalan végig megőrizte a humorát, ráadásul kiderült, hogy nem is olyan gyáva, mint gondolta. Az is nagyon tetszett, ahogy az író behozta a történetbe Jorgot és a testvéreket.
És nem tudok, hogy fogalmazzam, meg, de olyan, mintha az egész könyvet körbelengné valami vikingség, ami főleg amásodik felében jelenik meg, ahogy haladunk Észak felé. Sokszor úgy éreztem, mintha tényleg egy viking sagát olvasnék, és ez igazán levett a lábamról.

Szóval bátran ajánlom mindenkinek a figyelmébe A vörös királynő háborúja-trilógiát, aki szereti a humort, az izgalmakat és nincs ellenére egy kirándulás a messzi északra.