A héten egyértelműen a szívügyeken volt a hangsúly a Grey Sloan Memorialban, bár azért befigyelt egy kis fű, egy régi barát, meg egy lemetszett fül is.
Maggie egyre közelebb került Clive-hoz, olyannyira, hogy úgy gondolja, itt az ideje bemutatnia őt Meredith-nek és Ameliának, ám hogy ne legyen olyan rémisztő a dolog, a csajok „randi” helyett egy társasjátékos estét terveznek, amire aztán végül Jackson, az ő új barátnője, April, valamint Koracick is hivatalos lesz – ami felállásból már előre tudni lehet, hogy az est katasztrófával fog véget érni. Meredith idegesen készül a spanyol orvossal való találkozásra, mikor kiderül, hogy a férfi meghalt, és helyette a lánya fog eljönni – akiről rövid úton kiderül, hogy Meredith „nagynénje” – Ellis régi barátnője –, akit Meredith gyerekkora óta nem látott. Kimmie állapota rohamosan romlik, már enni sem bír, ezért előáll az ötlettel, hogy kapjon kenderolajat, ami ugyan segítene, de morálisan vitatható, mivel mégiscsak egy gyerek kapna drogot, a kislány azonban meggyőzi Alexet, hogy adja be a kérvényt. Mindeközben Amelia szex után áhítozik, Arizona nyugtalanító dolgokat talál a kórház császármetszéseit illetően, a sürgősségin pedig pár rendetlen betegnek köszönhetően kisebb baleset történik, ami egy levágott füllel és DeLuca agyrázkódásával zárul.
Az írócsapat ebben a szezonban egyszer már bizonyította, hogy nem szereti a sokáig a levegőben lógó szerelmi szálakat, és most megint csináltak egy „tisztogatást” – lezárták Jackson és Maggie vívódását (fájdalmasan, hirtelen, de ügyesen), Andrew és Sam se-veled-se-nélküled–játékát, és még Amelia és Owen is kapott… nos, valamit, ami egy újabb kezdet is lehet. Szóval összességében szívügyek esetében egészen jól állunk.
April miatt azonban aggódok. Amióta csak megrendül a hite – amit amúgy gyönyörűen és logikusan csináltak (és tudjátok, hogy mennyire idegesített April szemellenzős vallásossága) –, azóta igencsak önpusztító életmódot folytat. Eddig volt ugye a bulizás meg a piálás, most meg az, hogy hülyét csinál magából a féltékenykedés miatt – ráadásul a barátai előtt –, sőt, még a kórházban is felfüggesztik (mondjuk olyan dolog miatt, ami nem feltétlenül az ő hibája). Van egy olyan sanda gyanúm, hogy Aprilre még nagy tragédia vár – ráadásul olyan, amit saját maga fog kiváltani –, és még azt sem tartom kizártnak, hogy az évad végével távozik.
Arizona is valami olyasmibe ütötte bele az orrát, amiből még baj lehet: gyakorlatilag megvádolta az egyik munkatársát azzal, hogy kényelmi szempontból végez császármetszéseket – azért, hogy hamarabb hazaérjen –, nem pedig azért, mert a beavatkozás orvosilag indokolt. Kíváncsi leszek, hogy mi lesz ebből, már csak azért is, mert a széria ezzel egy nagyon is aktuális témát feszeget, amit, meglepő módon, még csak magyar kontextusban hallottam emlegetni, amerikaiban még nem.
Meredith szála szépen alakul, igazából minden tetszett, ami a héten láttam – külön dicséret a csavarért a végén, amiből látszott csak igazán, hogy még mindig csak a sztori felvezetésénél tartunk. Kíváncsi leszek, hogy mi lesz majd ezután, arra meg pláne, hogy milyen titkokat rejteget a múlt. Kimmie egyre jobban kezd a szívemhez nőni, úgyhogy nagyon remélem, hogy meg tudják majd menteni. Ezen felül úgy érzem, itt is ügyesen zsonglőrködtek a kender-kérdéssel az alkotók, jó kérdéseket tettek fel a függőséggel és a gyógyszerekkel kapcsolatban, méghozzá úgy, hogy közben némi poént is sikerült belecsempészni a narratívába. Az pedig, ahogy Jo nézte, amint Alex és Kimmie társasozik, külön megható volt.
A fül levágásos jelenet nekem kicsit sok volt vizuálisan, viszont el kell ismernem, hogy jó volt a koreográfia, meg az egészből kifejezetten humorosan jöttek ki. Azért pedig pluszban dicséret jár, ahogy az a nő kezelte a helyzetet, akinek levágták a fülét – míg az apa perrel fenyegetőzött, addig a csaj csak örült, hogy a végén minden rendben lesz, amitől végtelenül szimpatikussá volt a számomra.
Összességében tehát ügyesen összerakott, érdekes, és sokszínű epizódot kaptunk a héten, aminek egyes történetszálai lezárást kaptak, míg mások csak most kezdenek beindulni. Vagyis minden kétly nélkül kijelenthetem, hogy a sorozat tartja azt a viszonylag magas színvonalat, amit belőtt magának a szezon elején.
Helyesbítés: A cikk megírása után nemsokkal olvastam, hogy Sarah Drew (April) és Jessica Capshaw (Arizona) kilép a sorozatból az évad végével.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.