Oldal kiválasztása

Ahogy már múlt héten is írtam, Ray a csapat legérzelmesebb tagja, és pont emiatt került most igazán nagy bajba, és az ezt követő eseményeknek nem lenne sok értelme, ha nem a mindenkit megmenteni kívánó Ray lenne a középpontban.

Ray olyan mélységes bűntudatot érzett, hogy kioltotta Nora életét, hogy visszautazott, hogy a totemért cserébe megmentse a lányt, ezután Nora és Damien fogságba ejtették a srácot, és arra kényszerítették, hogy életre keltse az összetört tűz totemet. Ehhez azonban Raynek a hidegfúziós eljárásra lenne szüksége, ami nem létezik, vagy mégis?

Damien Darhk még bérgyilkosi korában elintézett egy tudóst, aki azt állította, birtokában van a hidegfúziós tiszta energia megalkotásához szükséges képlettel. Nora pedig ráveszi apját, hogy ezúttal ő legyen a küldetés vezetője, és persze Rayt is magával viszi. A céljuk pedig, hogy megmentsék a tudóst Nora apjának fiatalkori énje elől.

Eközben persze a Legendák sem tétlenkednek, és mindent megtesznek, hogy megtalálják Rayt: Amaya és Zari meditáció segítségével kíván a totemek nyomára bukkanni, miközben Sara beveti befolyását az időhivatalnál.

A bevezetőmben említettem, hogy ennek az epizódnak csak úgy van értelme, hogy Rayről szól, ugyanis nem egy alkalom kínálkozik, mikor megszökhetne a fogságból, de ő inkább marad, hogy emlékeztesse Norát gyermekkori énjére, és hogy helyrehozza az apa-lánya kapcsolatot. És hogy miért nem fut el, nos, mert ő az aki, és emiatt maximális tiszteletem az íróknak, akik tökéletesen tisztában vannak a karakterekkel, és hogy Ray igen, ő pont így tenne, de például ha Nate-et rabolták volna el, ő az első alkalommal lelépett volna.

Közel járunk az évad végjátékához, ennek megfelelően sűrűsödnek az események, felbukkannak régi barátok, és régi ellenségek is, miközben el kell válnunk néhánytól. De pont ez az izgalmas ebben a szériában, hogy úgy van mindenki biztonságban, hogy valójában senki sincs!

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.