„Hogy építhetne bárki egy jobb világot, egy tökéletes világot, ha mindenki magában hordozza a múltja rémálmait?”
A Tear királynője ígéretes kezdés volt, de nem nyújtott igazán emlékezetes élményt. Viszont a második részben Erika Johansen elindult egy sötétebb irányba, így sokkal komolyabb lett a történet és kievickélt a YA fantasyk világából. Örülök, hogy meg merte lépni az írónő ezt az éles váltást, mert szinte minden benne volt, amit a Tear királynőjében hiányoltam.
Tear királynője, Kelsea Glynn napról napra egyre többet tanul az új kötelességeiről. A szomszédos Mortmesne királyságának járó rabszolgaszállítmányok leállításával magára vonta a Vörös Királynő haragját, a félelmetes zsarnokét, aki sötét mágiával táplálja hatalmát. Rettegett és megállíthatatlan serege megindul Tear felé, hogy visszavegye, ami az övé.
Miközben közeledik a morti sereg, Kelsea rejtélyes kapcsolatba lép az Átkelés előtti időkkel, és rádöbben, hogy csak egy furcsa és valószínűleg veszélyes szövetségesre számíthat: egy Lily nevű nőre, aki egy olyan világban küzd az életéért, ahol nőnek lenni már-már főbenjáró bűn. Tear sorsa – és ezzel együtt Kelsea lelke – múlhat Lilyn és az ő történetén, ráadásul Kelsea-t egyre jobban szorítja az idő, hogy válaszokat találjon.
Az első résznél panaszkodtam a világfelépítés hiányosságai; hát ezek után egy szavam se lehet. Végre kiderült, hogyan alakult ki Tear, és ezáltal az egész történet sokkal több mélységet kapott, és az is jót tett neki, hogy két szálon futott, mert egy percig sem laposodott el. Tetszett, ahogy az Átkelés előtti szál összekapcsolódott a „jelennel”, a végére szinte már jobban is érdekelt Lily története. Aki olvasta vagy látta A szolgálólány meséjét, annak néhány dolog ismerősen csenghet, ugyanis itt sem volt fenékig tejfel a nők élete. Durva felfedezésként ért, hogy minden dologról, ami megtörtént az Átkelés előtt, könnyedén el tudnám képzelni, hogy tényleg megvalósulhatna. Ez egyrészt jó, mert nem volt annyira elrugaszkodott, hogy hihetetlen legyen, másrészt meg elég ijesztő, ha jobban belegondolunk.
Kelsea szála sem szűkölködik sötét fordulatokban, én nagyon érdekesnek találtam azt a változást, ami végbement hősnőnkben. Nem mondom, hogy nem akasztott ki néha a viselkedése, de hiteles volt és szurkoltam, hogy tudja kontrollálni a dolgokat. A végére úgy tűnt, hogy uralkodóként és önálló individuumként is erősebb lett, és mindent sikerült a helyén kezelnie. Kelsea és a Vörös Királynő erejének összemérése nagyon tetszett, érdekes volt, ahogy az elméjükben játszódott le az egész, és még közös pont is akadt.
Azt is örömmel vettem, hogy végre bepillantást nyertünk a fontos, de eddig kissé kiismerhetetlen karakterek hátterébe, különösen Buzogány és a Vörös Királynő érdekeltek, de még a titokzatos Kísértetről is kaptunk némi információmorzsát.
Mindkét idősíkban érdekesnek tartottam azt, ahogy a nők szerepét meghatározták. Az Átkelés előtt kb. biodíszletek, akiknek az a dolguk, hogy szépek legyenek és gyereket szüljenek a férjüknek, aki teljes hatalmat gyakorol felettük, míg Kelsea korában hiába lehet egy nő az uralkodó, elvárják tőle, hogy férjhez menjen, és minél előbb legyen örököse, a köznép körében élők pedig ugyanolyan rossz helyzetben vannak, mint a múltban, legalábbis Andalie, Kelsea szolgálójának életéből kiindulva. És hogy mennyire fontosak a külsőségek, pedig egy királynőt – jó esetben – nem az határoz meg, hogy mennyire csinos. Melegen ajánlom Kelseanek, hogy sürgősen reformáljon meg mindent, legyen béke, boldogság és egyenlőség.
A fordítás néha picit döcögősnek tűnt, bár nem tudom, milyen eredetiben. Most nagyon várom a harmadik részt, és örök hála a kiadónak, amiért nem hagyja parlagon heverni a sorozatot befejezetlenül, már aggódtam érte. Ha az is ezt a komor és komolyabb irányvonalat követi, akkor nem lehet baj.
Szerző
- Szerkesztő
Korábbi cikkek
Könyv2022-03-30Boldizsár Ildikó: Amália álmai
Igaz történet alapján2022-03-16Jung Chang: Vadhattyúk
Könyv2022-03-02Leïla Slimani: Altatódal
Könyv2022-02-02Sarah Winman: Csendélet