Se az időutazás, se a „srác szerelmes a lányba, aki csak barátként tekint rá”–téma újdonság, a When We First Met mégis képes volt valami egészen frisset és kellemeset alkotni belőle.
Noah (Adam Devine) három évvel ezelőtt, egy halloweeni bulin találkozott Averyvel (Alexandra Daddario), akivel egy remek estét töltöttek együtt – olyannyira remeket, hogy a srác rögtön reménytelenül bele is zúgott a lányba. Csakhogy mikor az este végén Noha csókra készen odahajolt a lányhoz, Avery mindössze csak átölelte, és közölte vele, hogy milyen jó, hogy van egy ilyen remek pasi barátja. Most, három évvel később Noah még mindig Avery után áhítozik, a lányt azonban éppen most jegyezte el szerelme, Ethan (Robbie Amell), ami teljesen padlóra küldi Noah-t – jól be is rúg az eljegyzési partin, majd valahogy abban a fotókabinban találja magát, amiben még megismerkedésük estéjén fotózkodtak Averyvel. Valami megmagyarázhatatlan okból most megint készít egy sorozatot, miközben azt kívánja, bárcsak megváltoztathatná a dolgokat – mire valami csoda folytán három évvel korábban tér magához, órákkal azelőtt, hogy először találkozna Averyvel. Miután felfogja, mi is történt vele, Noah arra is rájön, hogy többször is újraélheti azt a bizonyos Halloweent, hogy aztán másnap a saját idejében ébredjen fel, ahol szembe kell néznie tettei következményeivel.
Azt előre le kell szögeznem, hogy nem tudok erről a filmről spoiler nélkül írni, mivel már az alapszituációból adódóan mindössze 
csak két vége lehet: Noah sok próbálkozás után rájön, hogyan érje el, hogy Avery beleszeressen, vagy lassan megtanulja, hogy a szerelem nem így működik, és létezik egy olyan kis dolog, hogy szabad akarat. Mivel az előbbi egy rettentő káros sztereotípiára épít – arra, hogyha egy srác kedves egy lánnyal, akkor rögtön szexet érdemel, és ha ezt nem kapja meg, akkor a lány kegyetlen –, a film megítélését erősen befolyásolja, hogy a két út közül melyiket választja. Bevallom, már trailer óta attól tartottam, hogy Noah és Avery végül összejönnek, és a film megragad a „szegény srácok a barátzónában”–szinten, azonban örömmel jelenthetem, hogy nem ez történt.
Sőt, a film végére Noah nem csak simán rájön, hogy Averyt, hiába is kívánja annyira, nem neki szánta a sors, hanem a narratíva még ennél is tovább megy (bár olyan hú, de nagy, egetrengető és forradalmian új konzekvenciákat nem von le): kitér arra, hogy az embert kell meglátnunk egymásban, nem pedig valami idealizált eszményképet, arra, hogy nem csak egyféle szeretet létezik, és hogy a barátság éppen olyan fontos, mint a romantikus szeretet – sőt, nem csak lehetséges, de fontos is a nemek közti barátság –, és hogy a tetteinknek következményei vannak, és bizony attól, hogy nekünk összejön valami, valaki más még szenvedhet. Mondom, nem újkeletű dolgok ezek – azt is mondhatnánk, hogy „lerágott csont” –, de a When We First Met mégis olyan ügyesen tálalja őket, hogy frissnek hatnak.
Persze ezzel nem akarom az egekbe magasztalni a filmet, mert a tökéletestől azért messze van. Főleg az első felén húztam kicsit a számat, mert Noah viselkedése az eljegyzési bulin, no meg a szegény cserepes kis fa szétverése az agyatlan, sorozatgyártott „vígjátékokat” idézte fel, ahol a legnagyobb poén, ha valaki nagyon béna és nagyon szív. Mondjuk szerencsére ez a tendencia a film második felére erősen gyengül – ahogy Noah egyre jobban megérti, hol is az ő helye a világban, és hogyan is működik a szerelem, a narratíva is egyre szofisztikáltabb lesz – azok a jelenetek, amikor végre rendesen elbeszélget Avery lakótársával, Carrie-vel (Shelley Henning), vagy amikor azon dolgozik, hogy Avery és Ethan biztos összejöjjenek már kifejezetten üdítők, és kicsit olyan érzést nyújtanak, mintha bebugyolálnák az ember egy meleg, bolyhos takaróba.
A When We First Met messze nem egy Oscar-díjas alkotás, viszont romantikus komédiaként remekül megállja a helyét, méghozzá úgy, hogy túllép a szexista sztereotípiákon, hogy aztán egy kifejezetten szimpatikus konklúzióval záruljon
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
