Avagy egy újabb olyan játék, ami nem enged el a gép elől. A Path of Exile véresen őszinte és kegyetlen, akárcsak az Age of Conan, vagy a későbbiekben szintén említésre kerülő Diablo, és jó szerepjáték révén kiváló történettel is rendelkezik. De kezdjünk csak mindent az elejéről.
Hasonlóan a legtöbb RPG-hez, itt nem mi magunk kreálunk meg 100%-ig egy karaktert, akivel lemészárolunk mindent, hanem már egy adott harcos bőrébe bújunk egy, az általunk preferált harci osztály képviselőjét a hat Exile (Száműzött) közül. Miután röviden felvázolják, hogy milyen válogatott vétségek miatt is kell minket Wraeclast-ra száműzni, a karaktert el is szállítják, de láthatóan baj adódott – ugyanis a következő pillanatban már a homokos, mászkáló élőholtakkal telt tengerparton ébredünk, mint egyedüli túlélő. Egy rövid kis betanítás után eljutunk az első városba, ahol az ott lévők adnak nekünk útmutatást és küldetéseket – vagyis mindent, ami a szintlépéshez és a túléléshez kell.
A hat (később hét) osztály a veteránabb játékosoknak nem fog akkora meglepetés okozni, ám több olyan tényező is van, ami jelentős változtatás a megszokottakhoz képest. Először is a harcosoknak két fajtája van aszerint, hogy egy fő tényezővel rendelkeznek (pl:erő, tudás) vagy kettős, kevert összeállítással rendelkeznek. Jó példa erre a leginkább assassin/rogue vonalat képviselő Shadow osztály, ahol egyszerre számít az intelligencia és az állóképesség. Második eltérés: annak ellenére, hogy vannak ezek a bizonyos beállítások és az ehhez igazodó, gordiuszi csomó módjára kusza passzív képességfánk – lehetnek átmenetek a harci stílusok között.
Mivel a képességeket a felszerelésünkbe illeszthető gem armada adja, így szabadon variálhatjuk őket aszerint, milyen beállítást készítünk az adott fegyvernek vagy ruhának. Így lehet hogy a Shadow karakterem képes zombikat idézni, a fizikailag pedig nem éppen a toppon lévő Witch pedig kard-pajzs kombóval szedi le az ellent. Kisebb dolgokat leszámítva csak a képzeleted szabhat határt annak, milyen módon akarod kifilézni az rossz rosszakat – mert azt egy pillanatra sem felejthetjük el, hogy a karakterünk sem éppen egy földre szállt angyal.
A játék menetének a gerincét a különféle Act-ok jelentik, vagyis maga a fő történetszál, amik epizód szerűen vannak összefűzve és közel száz pályán elénk tárva. Mert nagyjából ennyi, dungeon szerű hely vár arra, hogy felfedezzük és ezáltal vigyük tovább a történet menetét. A felülnézetes meneteléssel még mindig vannak kisebb bajaim – és valószínűleg maradni is fognak -, de a sok érdekesség és szépen megkreált helyszín bőven kárpótol érte. ami pedig a legnagyobb pozitívum – már ami a hozzám hasonló megrögzött solo playereknek jó – az az, hogy teljesen egyedül fedezheted fel ezt a világot. Jó, a csomópontokat jelentő városokban összelehet futni játékosok tömkelegével, de ők csak akkor mehetnek veled be egy pályára, ha csapatba hívod meg.
Normál fizetőeszközre ne számítsunk a Path of Exile kapcsán: az általunk megszerzett holmik eladását különféle alapanyagokkal honorálják a kereskedők, amiket egyszerre használhatunk fejlesztésre és kereskedelemre is. Bár vannak mikrotranzakciós adás-vételek a játékban, azokban jobbára csak egyedi skin-t lehet szerezni, esetleg egy-két állatot. Így vásárlás miatt nem lehet eltérés a játékosok harci szintje között, csak az, hogy milyen felszerelést verbuváltak össze eddigi kalandjaik során.
Hasonlóan a Grim Dawn-hoz, a Path of Exile-t is sokan a gamer közösségben a Diablo 2 szellemi utódaként kezelik, és valljuk be – ez az állítás nem alaptalan. Egy eléggé naturalista, groteszk és kegyetlen világ tárul elénk, ahol pont azok hozzák a sorsfordító változásokat, akik a nagy tömeg szemében maguk is az embertelenség megtestesítői.
Bár korábban már készült egy cikk a kedvenc szerepjátékaim kapcsán, a Skyforge, a Neverwinter és főleg a Path of Exile nagyon elgondolkodtatott azon, hogy kellene némi változtatást eszközölni a korábban leírtakban.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback