Bevallom, nem igazán vagyok otthon az X-Men képregényekben – jó tíz éve, hogy rendszeresen olvastam X-Ment, nem pedig csak bele-bele kóstolgatva, ahogy haladtam a kutatásommal –, de ez a minisorozat most a szívemnek olyan húrjait pendítette meg, amik már jó ideje csendben voltak.
Paraiso szigete, ahol egy mutánsok számára fenntartott terápiás program működik, pontosan olyan, amilyenre a neve utal: egy valódi földi paradicsom. Legalábbis első ránézésre. Azonban a csábító külcsín ellenére már több mutánsnak is nyoma veszett a szigetről, ezért Kitty Pryde – a Xavier Intézet jelenlegi igazgatója – úgy dönt, egy felderítő csapatot küld oda. Ám ez fedett meló, és mivel telepaták is lehetnek a szigeten, olyanokat ügynökökre van szüksége, akik a lehető legkevésbé lógnak ki az oda készülő, „luxusterápiára” szoruló mutánsok közül. Így jön hát képbe Vadóc és Gambit, akik csak nem szimplán egy halálos páros, ha harcra kerül a sor, hanem ráadásul nehezükre is esik zöldágra vergődni a kapcsolatukat illetően.
Vadóc és Gambit volt az első X-Men-es, sőt, első marveles szerelmem, még mikor általános iskolás koromban esténkén izgalmamban a kanapé karfáját szorongatva bámultam a Cartoon Networkön az X–Men: Evolutiont. Bár Vadóc állandó szereplő volt, Gambit viszonylag kevésszer tűnt fel a szériában, és leszámítva egy közös epizódot a negyedik évadban, kettejüknek alig volt közös jelenete. De amikor viszont együtt kerültek képernyőre, a készítőknek mindig sikerült elérnie, hogy izzon köztük a levegő – hihetetlen, hogy egy gyerekeknek készült sorozatban mekkora szexuális töltete lehet egy kártya útjának egyik kézből a másikba.
Ezek után azt hiszem, nem meglepő, hogy rögtön alkapott az izgalom, mikor megtudtam, hogy a Marvel egy Vadócra és Gambitre fókuszáló, ötrészes minisorozattal készül, amit íróként Kelly Thompson, rajzolóként Pere Pérez jegyez. És bár az első lapszám már nem sokkal újév után kijött, sajnos csak most jutottam el odáig, hogy el is olvassam. És minden egyes pillanatát imádtam.
A Rogue & Gambit pont olyan, mint egy fanfiction, csakhogy ez kánon. Persze azt, hogy „olyan, mint egy fanfiction” a kifejezés legjobb értelmében értem: a történet elsőrangú, viszont ezt úgy éri el, hogy közben a rajongói körökben népszerű fordulatokra, „trope”-okra épít. Így hát előjönnek olyan dolgok, hogy az intézetben mindenki, és szó szerint mindenki, „shippeli” Vadócot és Remyt, és arról beszélnek, menyire szexik is együtt. Aztán a vonakodó egykori szeretőknek be kell épülnie egy luxusszigeten, ahol egy párnak kell kiadniuk magukat. Ja, és a szállásukon csak egy ágy van. Jaj, de borzalmas! Mondom, az egész olyan, mintha egy fanficet olvasna az ember, csakhogy ez kánon és zseniális.
A lapszám Vadóc és Gambit kapcsolatának három oldalas, főleg vizuális summázásával indít, ikonikus paneleket elevenítve fel, ami már az első perctől kezdve egyértelművé teszi, hogy ez bizony igazi ínyencség lesz a rajongóknak. Ugyanakkor viszont a „prológus” rögtön egy érdekes gondolatot is feldob, amit az alkotócsapat, gondolom, a következő lapszámok alatt fog kifejteni: „Ha az idő egy kör, akkor minden egyszerre történik.” Ezt követi egy baljóslatú jelenete Paraiso szigetén, amit követően ugrunk a Xavier Intézetbe, ahol ténylegesen is kezdetét veszi a történet.
Az első rész egyértelmű bevezető – ami ráadásul jó kis cliffhangerrel ér véget – viszont abból is a legjobb fajta. A történet egyértelműen két főszálra oszlik: a paraisói események sötétek, rejtélyesek és hátborzongatók, míg Vadóc és Gambit évődése – akik egyértelmű, hogy még mindig szeretik egymást, csak Vadóc ismét elvesztette uralmát a hatalma fölött, aminek fényében azon vívódik, van-e kettejüknek jövője, vagy a kapcsolat életben tartása olyan lehetetlen feladat, amit fel kéne adniuk – egyszerre végtelenül szórakoztató és mélyre menő. A szóváltásaik szellemesek és sokszor izzanak a szexuális frusztrációtól, miközben, főleg Gambit részéről, egyértelmű, hogy a csípős beszólások mögött valódi, mély érzelmek állnak.
Nem fogok tagadni: a Rogue & Gambit megvett kilóra. Nem elég, hogy az első lapszám felvázolt egy izgalmas, sötét rejtélyt, ehhez még ráadásul valódi fangirl-csemegét tálalt Vadóc és Gambit szerelmi vívódásának képpében. Imádom.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback