Már említettem párszor a szezon folyamán, hogy a Grace Klinika idén meglepően jó, de most aztán ettől a résztől végleg padlót fogtam. Mármint jó értelemben.
A kórház továbbra is a hackerek irányítása alatt áll, azonban van valaki, akinek ennél sokkal nagyobb problémával kell szembenéznie: Jo férje, az, aki elől megszökött, Dr. Paul Stadler (Matthew Morrison) a Grey-Sloanba érkezik mennyasszonyával, Jennyvel (Bethany Joy Lenz), hogy aláírja a válási papírokat, aminek nyomán Jóban feltörnek a régi, borzalmas emlékek, arról nem is beszélve, hogy a férfi továbbra is fenyegetést jelent számára. Persze közben továbbra is tart a kórház ostroma, az egyik új gyakornok, Parker (Alex Blue Davis) viszont olyan találékonysággal kezeli a problémát (egy defibrillátorral kisüti a vérbank elektromos ajtaját, hogy a dolgozók be tudjanak jutni oda), hogy azzal felkelti Bailey figyelmét. Mint kiderül, Parker nagyon is tisztában van vele, mit kellene tennie a kórháznak, hogy visszavágjanak a hackereknek, csak mivel pár éve egyszer már letartóztatták hackerkedésért, hivatalosan nem segíthet – ráadásul a férfi eközben egy másik titkot is őrizget. Mindeközben Jackson és Maggie egy másik kórházban kezelik átszállított betegüket, és kezdenek rájönni, milyen erős is a vonzalom kettejük közt.
Szóval igen, nem hittem volna, hogy valaha is még ilyet fogok mondani (bár azt hiszem, ezt már nem egyszer mondtam idén a Grace Klinikával kapcsolatban), de le a kalappal, ez most nagyon jól sikerült.
Az epizód fő szála Jo traumája körül forgott – maga az epizód címe is az amerikai családon belüli erőszak hotline száma –, és a készítők olyan nüansszal és érzékenységgel kezelték a témát, hogy azt tanítani kéne. Bár Matthew Morrison rémisztő hitelességgel adta a sármos pszichopatát, akinek kedves és sikeres álarca mögött egy szörnyeteg rejtőzik, senki sem dőlt be neki. Az epizód végig arra tette a hangsúlyt, hogy állnak ki a szereplők Jóért, és ezen belül is arra, hogy fognak össze a nők egymásért. Meredith végig támogatta Jót, Arizona pedig kötelességtudóan lefoglalta Stadlert, amíg Jo beszélt annak mennyasszonyával. Az egész történetszál csontig hatlóan rémisztő és megató volt – pontosan azért, mert nagyon is valós problémára tapintottak az alkotók.
Az eheti történet másik fontos alkotóeleme Parker és Bailey mesterkedése volt, mind a hackerek, mind az FBI ellen – ugyanis az FBI előrébb helyezte, hogy elkapják a hackereket, semmint hogy újra működőképes legyen a kórház. Ennek egyfelől persze az lett a következménye, hogy a cybertámadásnak eléggé lapos vége lett, másfelől viszont Parker és Bailey jelenetei remekek lettek. Az, ahogy a gyakornok kisütötte a vérbank ajtaját, zseniális volt, ezt a hatást pedig csak tovább fokozta minden egyes jelenet, amin a két karakter osztozott. És aztán a végén jött a slusszpoén, amit most elárulok: Parker transznemű, és azért hackerkedett, hogy megváltoztassa a nemét az országos adatbázisban. A Grace Klinika játszodozott már korábban a témával, de azt hiszem, most kezelték eddig a legjobban: Parker első sorban orvos és hacker, ezek határozzák meg, ki is ő, miközben az, hogy nőnek született, másodlagos.
Igazából emellett a két szál mellett minden egyéb eléggé mellékvágányra szorult, de nincs is ezzel probléma: April brillírozott egy sort, Jackson és Maggie között pedig izzik a levegőt, amit, ismételten, megint nagyon ügyesen szemléltettek az alkotók.
Szóval volt egy korszak, amikor színtiszta mazochizmusból néztem ezt a szériát, mostanában meg nem győzöm dicsérgetni. Mi történt itt? Á, hagyjuk is – válasz helyett inkább kérem a jövő heti epizódot!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
