Egy másnak gondolt könyv, ami nagyon belopta magát a szívembe.
Igen, ez az igaz történet alapján, Adam Foulds által írt Eleven útvesztő. A borítója ugyan félrevezetett, amikor egy éve rátaláltam az interneten. Akkor azt hittem, hogy ez valami zombis regény, de a fülszöveg alapján hamar rájöttem, hogy itt nem erről van szó. Ez a történet egy angliai elmegyógyintézetben játszódik. És nem, még így sem azt kaptam, amire számítottam, hanem valami sokkal jobbat.
Foulds 2001-ben szerzett MA fokozatú diplomát kreatív írásból, ami erőteljesen érződik első magyar nyelven megjelent művénél is. A kötet ízig-vérig a szépirodalom műfaját erősíti, és John Clare, angol költőnek állít emléket, aki élete egy részét elmegyógyintézetben töltötte, ám ott sem hagyott fel a versírással és fantasztikus műveket komponált.
„Az örökkévalóságból érkező falevelek egyszerű dolgok.”
A The Eternity of Nature című Clare-vers kezdősora.
A történet az 1800-as évek közepe táján játszódik Angliában, Londonhoz közel egy erdős vidéken. Váltott szemszögből írt mű, így nem csak Clare-t, hanem a többi karaktert – más betegeket, az intézetet vezető orvost és családját, barátokat – is megismerhet az olvasó, bepillantást nyerhet az ő életükbe, érzéseikbe, mindennapjaikba. Közülük is nagyon fontos szerep jut az orvosnak, dr. Matthew Allennek és az ő kamasz lányának, Hannah-nak, aki ekkor kezdi bontogatni szárnyait és kezd érdeklődni a másik nem képviselői iránt. Több visszaemlékezést is lehet olvasni, sőt Clare verseit is felhasználta a szerző, így még közelebb hozva a történet főszereplőjét. Ahogy halad előre a történet, a tiszta tudatú költő egyre jobban beleveszik saját elméjének erdejébe és kérdéses, hogy onnan ki tud-e keveredni valahogy.
A karakterek szépen kidolgozottak. Az intézetben lakó betegek elméjében olyan kirándulást lehet tenni, amire más esetekben nem igen lenne lehetőség, mégis érthető, átérezhető az adott szereplő lelkiállapota, kétségbeesése. Nem bonyolódik bele az őrületbe az olvasó. Clare versei is hűen adják át a zavart elmeállapotot, azt mégis úgy, hogy élvezet olvasni.
„ – Te!? Hogy jöttél be ide? A falon keresztül?
– Fal? Az meg micsoda?
John felnevetett.”
Az író stílusa és a fordító, Bényei Tamás munkája számomra a szépirodalom egyik kiemelkedő alkotásává tette az Eleven útvesztőt. Ilyen szép megfogalmazással igen ritkán van szerencsém találkozni sajnos, pedig annyira választékos, annyira illik ahhoz a korhoz, amiben a történet játszódik. A magyar kiadás munkatársai kifejezetten figyeltek arra is, hogy minél kevesebb helyesírási hibával találkozhasson az olvasó. Talán egy-két elütés jött velem szembe, ami cseppet sem rontott az olvasás élményén.
„Köszönöm – és már ki is surrant a csengő szétpergő hangjai alatt.”
A műben történt eseményeket Foulds hét évszakra bontva írta meg, azonban a kötet végén, a köszönetnyilvánításnál leírja, hogy valójában ez a folyamat egy hosszabb időt ölelt fel a történelem során, és természetesen voltak szereplők, akiket kihagyott és helyettük újakat alkotott meg. Mivel a történet eredetijét eddig nem ismertem, ezért nem tudom, hogy kik lehetnek ezek a karakterek.
Az évszakokon belül a karakterek közötti váltást nem különítette el különösebben a szerző, viszont a közöttük kimaradt üres sor is teljesen jól érzékeltette, hogy egy másik szereplő következik. Még sosem találkoztam ilyen tagolású könyvvel. Érdekes volt. Nem mondom, hogy a legjobb módszer, de a történethez mindenképpen illett.
„Végignézte, ahogy a boltos meggyújtja a lámpákat, megvárta, hogy puha fényvirágok gyúljanak az ablak túlsó oldalán, aztán bekopogott.”
Az Eleven útvesztő egy páratlan szépirodalmi élmény volt számomra, amit ajándékba kaptam. Úgy gondolom, hogy ennél szebb, felemelőbb meglepetést még könyv sosem okozott, és ha bárki kedvet érez hozzá, akkor a Gondolat Kiadónak köszönhetően meg tudja szerezni. Felnőtt olvasóknak mindenképpen ajánlom, de tizenöt-tizenhat éves kortól is bátran olvashatják a fiatal könyvrajongók.
Szerző
