Ez az a tipikus rész, ahol igazából semmibe se tudok belekötni, viszont mellette sem tudok sok mindent felhozni.
Raj lubickol új munkájában a planetáriumban, plusz mellette a többiek is gőzerővel haladnak előre a munkájukban, aminek nyomán Sheldon rádöbben, hogy ő viszont sehová sem halad a sötét anyag-kutatásával, ami frusztrálja. Ezt, némi unszolásra, Amyvel is megvitatja, aki azt javasolja, vőlegénye fordítson egy kis időt magára, és így próbáljon meg újra fókuszálni – aminek persze az lesz a vége, hogy Sheldon kidobja Amyt otthonról, hogy nyugodtan dolgozhasson. Amy így a szomszédba menekül, ahol hamar megtalálja a közös hangot Leonarddel, aminek viszont az lesz a vége, hogy Penny fogja magát kirekesztettnek érezni. Mindeközben Howard és Raj fellépésre készülnek a bandájukkal, csakhogy Amy és Halley mellett Howardnak sehogy sem jut ideje próbálni, így kilép a bandából, a helyét pedig Bert veszi át.
Középszerű. Talán ez a szó illik a legjobban erre az epizódra: középszerű. Aranyos, van benne pár jó poén, de hiába láttam már kétszer, továbbra is alig van róla koherens gondolatom.
Sheldon hozza a megszokott formáját, ami kellő képpen szórakoztató, de, mint az már vagy kétszer említettem, semmi olyat nem tesz, ami nagyon kirína, se így, se úgy. Van egy hosszú jelenetsor arról, ahogy az anyjával beszélget telefonon, és hogy ez milyen pórcselekvéseket indít be nála, ami aranyos, de ennyi. Ami kicsit erősebb volt, az a „meddig tudom visszatartani a lélegzetemet”–kísérlete, valamint egyik beszélgetése Pennyvel, ami azt a korábbi – amúgy ügyes – tematikát hozza vissza, miszerint Sheldon kutatása olyan, mint egy párkapcsolat, a sötét anyag pedig a nagy szakítás utáni „rebound” kapcsolat volt számára. Mellettük Amy és Leonard barátsága édes, de súlya nagyon nincs, mindössze csak kitölti a hézagokat a sztoriban, hogy meglegyen a játékidő.
Nagyjából ez igaz a másik fő szálra is. Az a helyzet, hogy Bert egy kifejezetten olyan karakter, aki vagy működik, és akkor tarol, vagy hazavágja az egész, mert annyira „fa”, hogy ez adott epizód nem vicces, hanem szimplán agyzsibbasztó lesz tőle. És az a baj, hogy képtelen vagyok eldönteni, hogy jelen esetben éppen melyik verzió is vált valóra. Az igazat megvallva Bert egész fellépése és dala – a szám az Indiana Jonesban lévő guruló szikla szemszögéből – annyira semmilyen, hogy még csak nem is tudom hová tenni. Azt hiszem, jobb, ha Bert megmarad katalizátornak – mint például mikor megkapott egy ösztöndíjat, amit hallva Sheldon kiakadt. A napos oldal felől nézve viszont legalább cuki volt Howard és Raj lelkesedése a hakni nyomán, mint ahogy az is, ahogy megpróbáltak bababarát–módon próbálni. Az már más kérdés, hogy a két dal, amit az epizódban előadnak, inkább érződik időhúzásnak, semmint poénnak.
Szóval nem sok mindent tudok mondani erről az epizódról, se negatív, se pozitív irányba. Ez van, az évad közepén járunk, már karácsony után, de még a sweeps előtt, úgyhogy ez azért várható volt. De legalább Sheldon áttörést ért el.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
