Egy vallomással kezdek: szánom-bánom, de rettenetesen le vagyok maradva képregényolvasás tekintetében, így csak a karácsonyi időszakban sikerült átrágnom magamat a tavaly augusztusban indult Generations szérián. A jó hír viszont: nagyon megérte.
A Generations tulajdonképpen egy antológia-sorozat: a Secret Empire történetszál (amit még szintén nem fejeztem be; tudom, szégyellem magamat) végén Kobik—az életre kelt kozmikus kocka—eltűntet tíz hőst: Amadeus Chót, a múltból a jelenünkbe került, tinédzser Jean Greyt, Laura Kinney-t, Thort (vagyis Jane Fostert), Kate Bishopot, Riri Williamst, Carol Danverst, Kamala Khant, Miles Moralest, és Sam Wilsont. És bár a külső szemlélődő számára a szuperhősöknek mindössze egyetlen percre veszik nyoma, azok valójában hatalmas, téren és időn átívelő utazáson vesznek részt, amire Kobik azért küldte őket, hogy megtudjanak valamit magukról.
A sorozat minden egyes lapszáma a tíz felsorolt hős egyéni kalandját mutatja be, amikben társuk minden esetben a „jogelődjük”, vagyis az a klasszikus szuperhős, aki előttük birtokolta a kódnevet: Bruce Banner, Logan, Odinson, Clint Barton… Tízből kilenc történet a múltban játszódik, míg Riri a régmúlt helyett a jövőben találja magát, ahol idegenvezetője az időközben Sorcerer Supreme-é lett Tony Stark. Miután az egyes történetek tulajdonképpen nem függenek össze, nem is szükséges a sorozatot megjelenési sorrendben olvasni (én se úgy tettem), bár érdemes a tényleges utolsóval, Solyómmal zárni, mert a többiekével ellentétben az ő története azon túl is folytatódik, hogy visszatér a jelenbe, az utolsó panelek pedig a Marvel-univerzum jövőjét is finoman előrevetítik.
A Generations lényege tehát tulajdonképpen nem más, minthogy egy kicsit öszekapcsolja a mostani, „második generációs” hősöket a klasszikus változatokkal a Marvel Legacy előtt, és ennek segítségével segítsen rájönni az új hősöknek, kik is ők, mi a feladatuk, és merre tartanak. Így hát bár az egyes lapszámokba így is jutott bőven akció, az elgondolkodtató, meditatív dialógok és belső monológok hangsúlyosabbak, mint a tényleges csaták.
Megjelenési sorrend szerint a Hulk-sztori volt az első, bár bevallom, nekem ez tetszett talán a legkevésbé a szériából (amúgy szakmai kritikai szempontjából is hátulról a harmadik a tízből), leginkább azért, mert sok volt a dialóg nélkül, zúzós akciópanel. Történet szempontjából amúgy Amadeus éppen Bruce egyik korai, a katonasággal megvívott küzdelmének közepébe csöppen, ahonnan segít elődjének meglépni, amit követően pedig kénytelen elgondolkodni azon, mennyiben is különbözik az ő „kontrollált” Hulkja Bruce megfékezhetetlen szörnyetegétől.
Hulkot követi a Főnix, amiben a fiatal, saját idejéből kiszakított Jean Grey kalandozik hedonista, idősebb, de múltbeli önmagával (ugye, milyen zseniálisan bonyolult a Marvel univerzum?), akiben bár már ott él a Főnix-erő, az még nem vette át felette a hatalmat. Mindeközben Laura – vagyis X-23 – Japánban találja magát, ahol Logan éppen próbálja visszaszerezni örökbefogadott kislányát, akit a Kéz rabolt el. Jane Foster szintén idegen tájakra téved: Egyiptomban küzd meg Apokalipszissel a viking-korban, az oldalán Odinsonnal. Kate egy lakatlan szigeten találja magát Clinttel és még számos mesterlövésszel, akik egy rejtélyes játékmester felhívására irtják egymást. Riri, mint már említettem, a jövőben köt ki, ahol Tony vezeti körbe, miközben a Bosszúállok gyerekeivel is találkozik. Carol egy idegen bolygón köt ki, amit Mar-vell segítségével megvéd Galactustól, míg Kamala a hetvenes években találja magát, mikor is Carol egy, a csőd szélén álló női magazint vezet, egy olyan korban, amikor újdonságnak számít a feminizmus, mint mozgalom. Miles életének egy felettébb feszült napján találkozik Peterrel, akinek támaszt nyújt, miközben ő maga is újra átéli saját múltjának egy olyan fontos eseményét, amiről már meg is feledkezett. Sam pedig egy egész életet él le a múltban, ami alatt lassan rájön, hogyan is lépjen ki Steve árnyékából.
Most nem fogom minden egyes lapszámot elemezgetni, inkább csak kiemelem a kedvenc pillanataimat: Kamala meglátásai a mai nőkkel kapcsolatban – hogy minket a „tiltakozások és az unikornisok érdekelnek”, amiben sok az igazság, és aminek, higgyétek el, kontextusban sok értelme van; Laura és Logan beszélgetése a családról és a törődésről; Sam egész második élete, Kate és Clint könnyed szóváltásai; és, végezetül, a pókemberes lapszám Ditkót idéző rajzstílusa.
Összességében, bár nem lopta be minden egyes lapszám magát a szívembe, kifejezetten élveztem a Generations. Egészen mély, gondolatébresztgető sorozat lett belőle, ami méltó módon köti össze a Marvel hősök jelenét a múltjukkal, miközben utat mutat nekik a jövőbe.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
