Nem szoktam a Victoriáról epizódértékelőt írni, most viszont egy karácsonyi különkiadásról van szó – amit a showrunner, Daisy Goodwin amúgy már tavaly is meg akart csinálni –, ami, úgy gondoltam, megérdemel egy saját cikket.
A történet jó sok szálon fut ebben a különleges, karácsonyi epizódban: furcsa módon Afrikában nyitunk, ahol egy törzs irányítását „puccsal” megszerző új király az előző uralkodócsalád utolsó élő tagját, egy kislányt, egy angol haditengerészeti kapitány unszolására ajándékul elküld Viktóriának, aki rögtön szárnyai alá veszi a kis „hercegnőt”, aki viszont az őt megmentő kapitányhoz és annak feleségéhez vágyik. Londonban Albert lelkesen készül a karácsonyra – az ünnep szellemében még Victoria anyját is meghívja az udvarba –, azonban idővel rá kell jönnie, hogy egy olyan varázslatos karácsonyt próbál rekreálni, ami nem is létezett. Ernest és Harriet ismét közel kerül egymáshoz, ám Ernestet visszatartja betegsége. Nancy jelentős vagyont örököl amerikai nagybátyjától, akinek létezéséről eddig nem is tudott, amikor azonban megtudja, hogy a „vagyon” valójában húsz rabszolgát jelent, kétségek merülnek fel benne. Mr. Penge a palotán kívüli életre készül, miután vasúti befektetései megtérülni látszanak. Nagynénje arra biztatja Wilhelminát, hogy kerüljön közelebb Lord Alfredhez, mivel az remek férj lenne számára, a lány azonban tisztában van a férfi az elhunyt Drumond irányába táplált érzelmeivel, ezért habozik. Mindennek a tetejébe pedig megérkezik az udvarba Victoria nagybátyja, Hannover királya, aki egy gyémántnyakláncot követel unokahúgától.
Első körben két dolgot szeretnék tisztázni: egy, tényleg rengeteg, rengeteg minden történik ebben az epizódba, ami főleg annak tudtában furcsa, vagy talán zavaró is, hogy azért általában a Victoria is egy tematika köré szokta felépíteni epizódjait. A jó hír azonban, hogy a különkiadás közel másfél órás, úgyhogy legalább mindenre jut idő (sőt, szerintem felesleges jelenet is becsúszott), és hogy így legalább minden fontosabb szereplő megkapta a maga kis történetszálát. A másik dolog pedig, hogy, karácsonyi különkiadás ide vagy oda, a „Comfort and Joy” nem éppen a legvidámabb vagy legfelemelőbb epizód, de legalább valós érzelmekkel dolgozik.
Nagyon gyorsan átrohanva a fontosabb történéseken: az afrikai kis hercegnő története – aki amúgy valós személy volt, és akinek végül Victoria lett a keresztanyja – nagyon édes, és nagyon megható volt, egyes jelenetei Victoriával pedig egyenesen tündériek voltak — bár be kell vallanom, hogy meglepett, hogy Afrikából indult a történet. Albert lelkesedése az elején édes volt, aztán szépen lassan átcsapott tragikusba, ahogy kiderült, hogy valami olyan dolgot akar átadni a gyerekeinek, amiben tulajdonképpen neki sem volt része. Az ő és Victoria kapcsolata, mint mindig, most is nagyon valós volt, ami piros pont, a jelenetért azonban, amikor Albert alatt beszakad a jég, haragszom, mert semmi funkciója nem volt azon kívül, hogy húzzák a nézők idegeit. Azonban az utolsó jelenet, amikor kettesben ajándékot cseréltek, végtelenül édes volt.
Hannover szála szintén kicsit feleslegesnek tűnt, mivel csak a drámát szította, de igazi végkimenetele nem volt, de attól még nem zavart. Ernest és Harriet kapcsolata számomra már kezd egy kicsit fárasztó lenni, főleg mivel Ernest ebben az epizódban egy olyan, írói szempontból szemét és elcsépelt trükköt vetett be, amitől a hajamat tépem. Penge szála nem sok szót érdemel, mert érdekes korrajz, de azon kívül nem sok értelme volt. Nancy-é annál jobban tetszett, szépen összefonódott a kis hercegnőjével, az egyetlen problémám vele mindössze, hogy jobban is kifejthették volna. Az pedig külön jó pont a részemről, hogy Nancy és Mr. Francatelli égre révbe érni látszik.
Wilhelmina édes, a nagynénje, a zsémbes hercegné pedig szórakoztató, mint mindig, Wilhelmina és Lord Alfred hirtelen jött kapcsolatán azonban kicsit húzom a számat. A második évadban behozott, Alfred és Drummond közti homoszexuális szál amúgy sem volt a szívem csücske, mert nagyon PC-szaga volt, és főleg úgy tűnt feleslegesnek, hogy a szezon Drummond halálával zárult (amúgy tisztázzuk: bár mindkét karaktert valós személyről mintázták, a valóságban a két férfi közt semmi sem volt). Azonban most azzal, hogy Lord Alfred – spoiler következik – most eljegyezte Wilhelminát, a férfi Drummond fűződő kapcsolatát annak szinte minden súlyától megfosztották – vagyis miután beerőltettek egy homoszexuális szálát, azt kvázi semmissé tették azzal, hogy az egyik résztvevőt rögtön belevezették egy hetero kapcsolatba.
Még elemezgethetném az apróbb szálakat, amik feltűntek az epizódban, de már így is elég hosszúra nyúlt ez a cikk, úgyhogy azt hiszem, jobb lesz, ha most le is zárom. Úgyhogy végül, összesítésként hadd mondjak csak annyit, hogy a Victoria karácsonyi különkiadása jó sokat akart markolni, és a nagyja sikerült is neki, bár azért a sok jó és érdekes szál közé azért került pár felesleges is.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
