Eddig gamer létem során összehozott a sors néhány olyan darabbal, amiknek története nem sok volt, de mégis megvolt benne az a bizonyos plusz, ami miatt mégsem került le a gépemről. Ilyen játék mai cikkünk alanya, a Paladins- Champions of the Realm.
Az egész játékot átfogó történetvezetésről egy kicsit nehéz írni – ugyanis nincs -, de ez még sosem gátolta meg az embereket abban, hogy válogatott karakterekkel essenek a másiknak. A legtöbb játékos az öt-öt elleni szekérfoglalós elfoglaltságot űzi, ahol a cél minél előbb megszerezni és elszállítani az adott rakományt az ellen tér felére, megadott időn belül. Ezek a csaták kétféleképpen szoktak zajlani: akár negyed óráig is elzajló állóháborúval, ahol az kerekedik felül, ahol jobb az összhang vagy a másik verzióban megközelítőleg három perc alatt az egyik csapat legyalulja a másikat – ami koránt sem lehetetlen a megfelelő karaktereket használva.
Abból pedig azért van választék rendesen. A szokásos felállást követve vannak Front Line, Damage, Support és Flank harcosokból választék, és a kezdő karakterekkel való gyakorlás során meglehet találni azt a harci stílust, ami akkor éppen a legkedvezőbb. Később ez persze – ahogy egyre több harcos lesz elérhető – ez úgy fog variálódni, és egyre jobban ki fog alakulni a játékos egyedi harcstílusa, amire még ráerősítenek a képességeket növelő/erősítő kártyák is, amiket a győztes harcok során szerezhetünk.
Akárcsak a Waframe-nél itt se szeretnék azzal jönni, hogy melyik posztra melyik a legerősebb harcos, vagy melyik hanyagoljuk el a feledésig, mert ezek a dolgok teljesen attól függenek, hogy az adott játékosnak milyen stílusa. Persze vannak a többitől kissé táposabb karakterek, de szerintem egy tapasztaltabb ellenfél ellen annyit ér az is, mint a többi.
A képességek kellően változatosak és szórakoztatóak, legyen szó akár Jenos Kamehamehénak beillő ultimate képessége vagy Drogoz kivégző mozdulata, ami elől úgy kell menekülni, mint a szél – már ha nem vagy Makoa -, de ez már megint egy másik könyverinc. A kinézet szép, a hangok remekül ellettek találva és bár tudom, hogy lépten-nyomon szerencsétlent az Overwatch-hoz hasonlítják, azért érezhetőek a különbségek.
Számomra ez a játék iskolapéldája a bűnös élvezetnek: nincs kimondottan történet, a karakterleírások is elférnének egy hűtős cetlin, mégis magával ragadó és élvezhető játék – már ha a csapattársaid nem címeres trollok.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
