Előre szeretném leszögezni, hogy nem vagyok nagy DC rajongó, és nem azért, mert nem szeretem, csak a Marvellel ellentétben ebbe az univerzumba még nem ástam bele annyira magamat – egyszerűen csak bírom a szuperhősöket, és bármit ami hozzájuk kapcsolódik. Azt is szeretném előrebocsátani, hogy nem célom a két képregénynagyhatalom összehasonlítgatása, mindössze a szóbanforgó filmet szeretném gyakorlatilag teljesen laikus szemmel bemutatni. Kicsit féltem Az Igazság Ligájától, mert elöljáróban nem hallottam túl sok jót róla, ám ennek ellenére mindenképp látni akartam – és milyen jól tettem, hogy nem engedtem magamat befolyásolni!
Superman (Henry Cavill) halála után az egész világ őt gyászolja, ám a helyzet sajnos rövid időn belül tovább romlik: Bruce Wayne (Ben Affleck) Gothamben idegen lényeket, úgynevezett paradémonokat figyel meg, és próbálja felvenni velük a harcot, egyelőre sikertelenül. Kiderül, hogy a paradémonok az Apokolips bolygójáról származó Steppenwolf (Ciarán Hinds) harcosai, aki három, úgynevezett „anyadobozból” nyeri az erejét. Steppenwolfot annak idején az olümposzi istenek, az Amazonok, a Zöld Lámpások, az atlantisziak, valamint az emberi törzsek együttes erővel verték vissza, és a dobozokat pedig a Föld három különböző pontján rejtették el. A dobozok ereje azonban Superman halálával újjáéledtek, így Steppenwolf és a paradémonok újra megjelentek, tervük pedig, hogy saját képükre alakítsák a bolygót. Bruce Wayne Diana Prince (Gal Gadot) segítségével csapatot toboroz, és ketten felkeresik az atlantiszi Arthur Curryt (Jason Momoa), a villámgyors Barry Allent (Ezra Miller), valamint a kiborggá alakított Victor Stone-t (Ray Fisher), hogy együtt győzzék le Steppenwolfot.
Régebben amiatt volt divat szídni a DC filmeket, hogy túl sötétek és komorak, Az Igazság Ligájában ezzel szemben viszont tökéletes egyensúlyban vannak a komolyabb jelenetek és a könnyed, poénos momentumok. Az alaphangulat, valamint némely helyszín – főleg a gothami éjszaka, valamint a Steppenwolf befolyása alá vont területek – itt is meglehetősen borongósak, ám ezeket jól ellensúlyozzák például a smallville-i szcénák, valamint a Metropolisban játszódó jelenetek. A képi világ hozza a szuperhősös filmektől elvárt szintet: én 3D-ben láttam a végső művet, ami igazából nem sokat tett hozzá az élvezethez, úgyhogy vélhetően 2D-ben sem kapunk gyengébb élményt.
Külön tetszett, hogy ugyan a főgonosz háttértörténetét részletesen kidolgozták, valamint mindemellett kaptunk egy ütős csatajelenetet is, ez nem ment a többi karakter rovására, és a végeredmény sem érződött túlzsúfoltnak. Az „újoncok” – Aquaman, Flash és Kiborg – mind részletesen bemutatásra kerültek, és mindenki pont megfelelő műsoridőt kapott, emellett voltak visszautalások a Batman v Supermanre és a különálló Wonder Woman filmre is Bruce és Diana esetében. Végre Lois Lane (Amy Adams) is olyan karakterizációt kapott, amilyet megérdemelt, hiszen itt egy mélyen gyászoló újságírót láthatunk, aki szép lassan kezdi újjáépíteni az életét, nem pedig egy tenyérbemászóan idegesítő mellékszereplőt, akit bárcsak kihagytak volna a sztoriból.
Az Igazság Ligája talán nem lesz az év filmje, talán az évtized szuperhős mozija sem, viszont mindenképp érdemes adni neki egy esélyt, mert rendkívül szórakoztató. Aki hibát akar keresni benne, az fog is találni benne, aki azonban élvezni akarja, az nem fog csalódni.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
