Oldal kiválasztása

Ismét amolyan rövid darákat tartok, vagyis igyekszem a maximum egy vagy két évados sorozataimat kifuttatni, amik a számítógépem mélyén várják a jobblétet. A Furcsa páros is ilyen, és mint sok hasonló show-nál, itt is értem, hogy miért kaszálták egy évad, vagyis 20 epizód után, de meg kell hagyni, egy kellemesen üde színfolt a krimisorozatok avas palettáján.

Jack Bailey (Colin Hanks) a houstoni rendőrség új nyomozója, aki nemrég kapott új pozíciót, és ezzel együtt egy új társat, a veterán Dan Starkot (Bradley Whitford) akinek szokatlan módszerei mindig kiverik a biztosítékot az őrsön. Bár Bailey a gyilkosságiakhoz akart kerülni, jelenleg a vagyon elleni bűntények sivár és unalmas eseteit vizsgálja, csakhogy Dan Starkkal mindig belenyúlnak a tutiba, és egy egyszerű bolti lopásból is képesek lebuktatni a legnagyobb drogbárókat.

Igen, a Furcsa páros alaptörténete tényleg ennyire egyszerű és klisés, sőt, még annál is klisésebb, mert kapunk egy teljesen indokolatlan szerelmi szálat, majd egy szerelmi háromszöget is, de mégis van benne az apró bájon és egyediségen kívül valami igazi mélység is. Dan Stark mindig kifejti, mikor Bailey nyavalyog, h éppen milyen piti ügyön dolgoznak, hogy valójában nincsen piti ügy, mert minden kisebb bűncselekmény egy nagyobbal folytatódik. A szexuális ragadozók kukkolóként kezdik, a szocipaták elsőnek állatokkal végeznek, a bankrablók egyszerű bolti szarkaként, míg a drogbárók sima futárként. A nagy bűntények kicsiben kezdődnek, és ha ezekre a kicsikre figyelünk, a nagyok sem történnek meg.

Dan Stark természetesen viszi a prímet a sorozatban, mert egyszerre tűnik egy tapló baromnak, de mégis, komoly mélységek vannak a karakterben, akinek megvan a maga kódex, például, hogy a társa mindenek felett áll, és hogy nem számít a dicsőség, a seggnyalás, vagy a karrier, az a fontos, hogy elfogják a bűnözőket és békés, biztonságos környezetet biztosítsanak mindenkinek.

Bradley Whitford ismét nagyon elemében van a szerepében – amúgy ő a sorozat producere is –, csakúgy, mint az Elnök embereiben Josh Lymanként. Bár az a bajusz az szörnyű, de azzal, és beszédstílusával megidézi a nyolcvanas évek zsarusorozatait, annak minden hibájával, drámájával és nagyszerűségével együtt.

A Furcsa páros ugyanakkor okkal kapott kaszát, mert bár üde színfolt, mégsem volt elég mersze, és elég nagy és neves szereplőgárdája ahhoz, hogy fenn tudjon maradni. Én nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, aki kicsit is szereti a krimit, szeret nevetni, és akar látni olyan szarukat, akiket a szívük és a becsületük hajt, na, meg egy kicsit a száguldás, a repkedő golyók, és a bűnözők elfogása is.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.