Oldal kiválasztása

A Defenders tagjainak önálló szériái (Daredevil 1-2., Jessica Jones, Luke Cage, Iron Fist) és a közös történetük már egyaránt bebizonyította, hogy mennyire sikeres a Marvel és a Netflix együttműködése. Nem volt ez másként a Daredevil második évadában sem, ahol a nagyközönség megismerhette a Megtorló, Frank Castle (Jon Bernthal) karakterét is, aki egyből rajongók millióinak lopta magát a szívébe. A “végleges megoldást”, vagyis a bűnözők megölését szorgalmazó exkatona karaktere, valamint az általa képviselt filozófia olyan népszerűvé vált a nézők között, hogy hamarosan bejelentették az önálló Punisher sorozatot. Ez pedig múlt pénteken meg is érkezett, felrobbantva a Netflixet… és aztán nem kevés csalódást okozva.

Vigyázat, a leírás nyomokban (tényleg csak nyomokban) spoilert tartalmazhat!

Bár az IMDb-n magas pontszámot ért el, a legtöbb nemzetközi kritikai oldalon vegyes fogadtatásra lelt a sorozat, nem véletlenül. A The Punisher egyszerre lett koherens, az érdeklődést végig fenntartó, izgalmas és darálható sorozat, a Marvel/Netflix páros eddigi legjobbja, és közben csalódás is.

A történet fél évvel a Daredevil második évada után játszódik. Franket mindenki halottnak hiszi, új életet kezdett, egy építkezésen dolgozik, és próbál megküzdeni a démonaival. Mígnem egy nap megtalálja őt egy Micro álnévre hallgató – és szintén rejtőzködő – idegen (Ebon Moss-Bachrach), aki azt állítja, hogy Frank családjának lemészárlása és az alakulatának Afganisztánban végzett missziója közt összefüggés van, és ugyanazok az emberek a felelősek érte, akik Microt is megpróbálták megölni. Frank és Micro ezután együttes erővel próbálnak igazságot szolgáltatni, a szálak pedig a Nemzetbiztonsághoz, illetve Frank régi alakulatának tagjaihoz vezetnek. Velük párhuzamosan azonban egy, a Nemzetbiztonságnál dolgozó fiatal és agilis nyomozónő, Dinah Madani (Amber Rose Revah) is nyomozni kezd, és persze a tettesek sem ülnek ölbe tett kézzel.

A történet végig szépen építkezik, mindenki motivációja és személyes háttere világossá válik, az információk tökéletesen vannak csepegtetve, az egész együtt nagyon kerek, és nagyon szerethető, de néhány probléma mellett nem lehet szótlanul elmenni.

Egyrészt (egy ismerősöm szavait idézve) ez a sorozat nem Punisher-sorozat lett, hanem Frank Castle-sorozat. Az a Punisher, akit a teaserekben és trailerekben, valamint a Daredevil második évadjában megismerhettünk, itt most az első rész után eltűnik, hogy átadja a helyét a sokkal érzelmesebb Franknek. Aki tehát arra számított, hogy a sorozatban 13 részen keresztül lehet nyomon követni, amint a Megtorló megy és öl, megy és öl, egyre közelebb jutva a céljához, az csalódni fog. Az első részt követően legközelebb a tízedik epizódban láthatjuk a korábban megismert vérgőzös karaktert. Ennek persze megvannak az okai. A Daredevilben csak mellékszereplő volt, a saját sorozat azonban saját perspektívát igényel, be kell, hogy lássunk a fejébe, ami bizony „lelkizős” részekkel jár. Ugyanakkor az emberek folyamatosan változnak, fejlődnek az őket ért hatások következtében, így várható volt, hogy Frank is változni fog a fél évvel korábban megismert személyiségéhez képest.

Biztosra vehető, hogy Karen (Deborah Ann Woll) is nagy hatással volt rá. Karen karaktere egyébként most először valóban a helyén van. Amennyire irritáló (és sokszor kimondottan felesleges) volt a Daredevilben vagy épp a Defendersben, annyira tökéletesen illett ide. A közte és Frank közt meglévő kémia hibátlan, a szerepe fontos, és most először örülök a karakter létezésének – bár ebbe az ő jellemfejlődése is besegített. Igaz, kevés annál álszentebb dolog van, mint az ő kettős mércéje, hisz az a Karen, aki itt most teljes mellszélességgel támogatja a Megtorlót, kimutatva az iránta való vonzalmát is, ugyanaz a Karen, aki annak idején Mattel azért szakított, mert nem bírta elviselni a kettős életvitelét, valamint az ezzel járó veszélyt.

A történet másik problémája a többi sztori teljes figyelmen kívül hagyása. Míg a Jessica Jonesban, Luke Cage-ben vagy Daredevilben legalább elejtett mondatokat kapunk egyik-másik Marvel karakterről, vagy a más városrészekben/kontinensen párhuzamosan zajló eseményekről, addig a Punisher a légüres semmiben lebeg, mintha köze nem lenne a többi Marvel produkcióhoz. Az egyetlen kapocs Karen és a Daredevil második évadjának eseményeire történő visszaemlékezés volt. Ennek ugyan megvan az az előnye, hogy teljesen kezdő versenyzők is becsatlakozhatnak a nézésébe (gondolom, ez lehet a magyarázat többek közt arra is, hogy miért ismételték meg kibővítve a család-sztorit is, így aki még életében egy képkockányi Marvelt nem látott, az is kerek egészként kapja meg a történetet), de közben valahol hiányérzetet is kelt azokban a rajongókban, akik pont az egymásra épülő, oda-vissza utaló univerzumot szeretik.

A sorozat harmadik hibája pedig (számomra legalábbis) Lewis karaktere volt. A poszt-traumás stressztől szenvedő veterán, aki nem tud visszailleszkedni a civil életbe, és aki úgy érzi, a társadalom kiveti magából, első blikkre úgy tűnhet, kötődik a fő szálhoz, de valójában teljesen felesleges mellékszál, aminek a kihagyásával is koherens marad a történet. Lewis a képregényekben nem is létezik, kimondottan a Netflix sorozatba írták a karaktert, és van egy olyan érzésem, hogy kimondottan propaganda célokkal. A Lewis-szál olyan kényes kérdéseket boncolgat, mint hogy a harcteret megjárt katonákat mennyire használja ki, dobja el és hagyja magukra az állam, vagy, hogy a fegyvertartási törvényeket mennyire kellene szigorítani.

Lewis történetszála egyébként szintén jól megírt rész volt, remek színészekkel, átérezhető problémákkal, csak épp nem ebbe a sorozatba, és nem a Marvel univerzumába való. Nem illik egy olyan világba, ahol Hulk, Thor, a Hand vagy épp a S.H.I.E.L.D. létezik – és épp ezzel erősíti a kettes számú problémát, vagyis azt, hogy az egész évad olyan, mintha egy, az MCU-tól független univerzumban játszódna.

A színészválasztás ezúttal is tökéletes volt, Jon Bernthal, Amber Roes Revah, Ben Barnes és a többiek is egyszerűen fürdenek a szerepben, és a közös jelenetekben is remekül működnek együtt. A történetvezetés, a képi világ, a szín-és szimbólumkezelés is egyaránt zseniális, a filmzene pedig – ahogy azt már szintén megszoktuk – csodálatos. Most először nem ült le a történet, magába tudott szippantani és végig benn is tartott, fenntartva az érdeklődést.

Nehéz konklúzióra jutni, mert bár a The Punisher Marvel-sorozatnak és Megtorló-sorozatnak egyaránt középszerű (legfeljebb 6,5/10), viszont Frank Castle-történetnek, és az univerzumtól független, a mai világba ültethető hírszerző thrillernek zseniális (10/10). Úgyhogy átlagban egy erős 8-as süthető rá.

Szerző

Lia
Szerkesztő

Életigenlő, filmrajongó, könyvmoly, grafomán cosplayer.