Nem állítom, hogy minden Resident Evil játékkal játszottam már, de azért a nagy részével igen, és ezért merem kijelenteni, hogy a sorozat történetének szerintem legjobb játékáról van szó, ami remekül ötvözi a túlélő horrort, a kalandos mászkálással és az ütős storyval.
1998-ban az Umbrella Corporation kísérlete kiszabadult Racoon Cityben, megfertőzve az ottaniakat, és élőhalottá változtatva őket. A cég akkor egy atombombát dobott le, hogy elejét vegye a járványnak. Az Umbrella később csődbe ment, és a korábbi Racoon City rendőr, Leon S. Kennedy pedig az USA elnökének egyik legjobb ügynöke lett.
Az elnök lányát, Ashley Grahamet elrabolják, a nyomok egy spanyol faluba, El Pueblóba vezetnek, ahol nem sokkal Leon megérkezése után a vele tartó két rendőrt megölik, ellene pedig hajtóvadászat indul. Leon azonban új társakra akad, a helyi kutatóra, Luis Serára, valamint Ada Wongra, aki a Racoon Citybeli incidensben egy ismeretlen félnek próbálta meg ellopni a g-vírust. És bár a céljaik nem mindig egyeznek meg, azt el kell ismerni, hogy az élőhalottak és az élők között, jobb az élők oldalán harcolni.
A Resident Evil 4-et még 2005-ben adták ki – nagyon nem mai darab –, ráadásul akkor még GameCube-ra és PlayStation 2-re, én az utóbbin vittem végig játékot, de annyira megtetszett, hogy 2007-ben végül Wii-re is beszereztem. Irányítás szempontjából a megszokott Ps2-es stílusban lehet vele nyomulni, ráadásul itt még nem az volt a játék nehézsége, hogy abban a pillanatban nyomja le a gombot a játékos, amikor a fejlesztők gondolják, hanem egy felmerülő problémának több megoldása is lehetett.
Leon S. Kennedyt nem kell bemutatnom a Resident Evil fanoknak, ügyes és leleményes karakter, akinek helyén van a szíve és az esze is, könnyű és hálás feladat őt irányítani. Ada Wong már nem ennyire kedvencem, de a hölgy kettőssége mindig ad egy fajta fűszert a játékhoz. Ada olykor Weskernek dolgozik, olykor magánban, és ezt nehéz elsőre megmondani – néha utólag is.
2014-ben kiadta a játékot készítő Capcom a Resident Evil 4: Ultimate HD Editiont, vagyis az újrahuzalozott Resi 4-et, aminél érződik az igyekezet, hogy meg akartak felelni az újabb generáció grafikai kihívásának, de ez nem sikerült valami jól. Valóban szebb lett valamelyest a játék, ugyanakkor ez elég gyengén sikerült produktum. A játék textúrája javult, azonban még mindig érződik, hogy csak rajzolt a háttér és a távolabbi táj, nincs igazi három dimenziója, a karakterek pedig kifejezetten csúnyácskára sikeredtek.
Az új verzió ezért nem javaslom játékra, azonban az eredeti verzió, nem csak konzolon, hanem pc-n is megér egy misét, a maga kb. hét óra körüli játékidejével egy igazán kellemes szórakozást nyújt a műfaj kedvelőinek – és nagy előnye, hogy nem csak egyszer vihető végig!
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
Trackback/Pingback