A héten is eléggé az akción volt a hangsúly, viszont ettől még jutott hely a mélységesen bensőséges pillanatoknak is.
Miután a Sentinel Services a nyomukban vannak, a konvojtól frissen meglépett hőseink kettéválnak, hogy így szabaduljanak meg üldözőiktől: Marcos és Lorna kerülőutat tesz, maguk után csábítva a Services drónját, míg a Strucker család egyenesen a főhadiszállás felé veszi utat. A főhadiszálláson már alapból hatalmas a zűrzavar – aminek közepén Caitlin Lauren és Andy segítségével próbálja megmenteni a meglőtt Harry életét –, mikor is kiderül, hogy a rendőrség, hála egy szerencsés tippelésnek, továbbra is a nyomukban van, és hamarosan rálel a főhadiszállásra. Ezért hát Reed veszélyes tervvel áll elő: úgy dönt, megmutatja magát valahol távol a főhadiszállástól, hogy a szervek onnantól arrafelé keressék a mutánsokat. Mindeközben Marcos és Lorna is beleszalad a Sentinel Services egyik egységébe, ami összetűzének az lesz a vége, hogy foglyul ejtik Jace ügynököt – bár Marcosnak megvannak a maga kétségei az ügyet illetően, Lorna a fejébe veszi, hogy kiszedi az ügynökből, mi történt Pulse-zal.
Huh, hol is kezdjem? Talán ott, ami nem kifejezetten ehhez az epizódhoz tartozik, viszont egy ideje már meg kellett volna említenem: köszönöm, köszönöm a sorozat írónak, hogy az elhúzott, „lesz-e ebből valami?”–szerelmi szálak helyett (amiket egy évaddal később úgyis felbontanak) már a kezdetek kezdetén adtak nekünk két, komoly kapcsolatban élő párt, akiket szépen párhuzamba lehet állítani, és akik tűzbe mennének egymásért, valamint egy olyan pszeudo-szerelmi háromszöget, amiről a narratíva beismeri, hogy ez bizony problémás, és ahelyett, hogy romanticizálná, arra épít, hogy mennyire is helytelen. Köszönöm, csak így 
tovább!
És akkor ami az eheti részt illeti: igen, még mindig nagyon tetszik, és igen, még mindig minden nagyon jó. De ennél legyek specifikusabb, ugye? Na, akkor még kicsit a szerelmi dolgoknál maradva, az írók szépen építgetik Blink szálát, aki lassan kezd rájönni, hogy mi is történt vele. Konfrontációja Dreamerrel nagyon ott, és kíváncsi leszek, hogyan fognak a jövőben alakulni a dolgok.
Marcos és Lorna történetszála és kapcsolata folyton kibillent az egyensúlyomból, a szó legjobb értelmében. Az szimpla írói bravúr, hogy a két karakter az egyik percben még egy hihetetlenül bensőséges pillanatot él át, amikor is a születendő gyerekükről, és arról beszélnek, minek is nevezzék a kicsit (Aurora, most komolyan? Elolvadok. Amúgy, pszt, van Aurora nevű mutáns a képregényekben), aztán a következőben már a Sentinel Services emberei ellen harcolnak. Az már egy másik kérdés, hogy Lorna karaktere folyamatosan elmélkedésre, és arra késztet, hogy átértékeljem a róla alkotott véleményemet. Mert a Marcossal töltött idejében gyengéd és végtelenül szimpatikus, aztán amint konfrontációra kerül a sor durva és könyörtelen, amitől egy pillanatra megrökönyödik az ember, aztán rájön: az ő helyzetében, amikor a világ ellene van, és a józanság és az észérvek már nem segítenek, tényleg teljes mértékben érthető és, valljuk be, átérezhető, amit tesz. Lorna nagyon hosszú ideig teljesen egyedül lehetett a világban, és emiatt meg kellett tanulnia vigyázni magára – és ha ehhez erőszakra van szükség, akkor hát ő erőszakhoz fog folyamodni.
Mivel ez a cikk már egy is kezd kicsit hosszúra nyúlni, a többit megpróbálom rövidre fogni: a Strucker-szál is nagyon jó volt. Ez nagyjából két részre szedhető: az egyikben Reed próbálja meggyőzni Texet és a többi mutánst, hogy korábbi ballépése(i) ellenére bízhatnak benne, és emiatt az életét is hajlandó kockáztatni, míg a család többi tagja Harry megmentésén serénykedik. Mindkét szál gyönyörűen kiemeli, hogy bekerülve a mutánsok közé, a Strucker-házaspár hogyan került át hirtelen a kisebbség sorai közé, méghozzá több értelemben is. Ugyanakkor viszont jó látni, hogy ez az új közeg mennyire befogadó tud lenni, ha arra érdemessel találkozik. És igen, itt is voltak nagyon bensőséges pillanatok.
És még egy utolsó dolog: az epizód Jace ügynök életébe is kicsit mélyebb bepillantást engedett, tovább komplikálva az alaphelyzetet, hiszen ezzel végleg elérték, hogy az ügynök szimpatikus karakter legyen, akit sajnálunk – így viszont nehéz őt elhelyezni a szimpla rosszfiú-szerepben.
Na, szóval, a The Giftedtől továbbra is eldobom az agyamat, és valószínűleg esszét tudnék írni a történet különböző rétegeiből. Úgyhogy tessék csak nézni, mert ha nem kapunk második évadot, én nem állok jót magamért!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
