A kissé visszafogott tempójú évadpremier után a második epizódban már felpörögnek az események: az angyalok után a démonok is megjelennek, természetesen a nefilimet keresve, élükön egy újabb pokoli gazfickóval; eközben a srácok között apróbb belső viszály alakul ki, valamint felbukkan egy régi, ismerős arc, és kicsit többet kapunk az alternatív valóságból is, amibe korábban egy pillanatra csöppenhettünk csak bele – ja, és Sátán Junior még mindig halálian cuki.
Sam (Jared Padalecki) és Dean (Jensen Ackles) oltalma alá veszi a rémült és összezavarodott Jacket (Alexander Calvert), és elhatározzák, hogy elviszik a kansasi bunkerba. Az út azonban sok időt vesz igénybe, és pár órára meg is állnak pihenni egy motelbe, ahol összefutnak Donatellóval (Keith Szarabajka), a prófétával, akit Amara felemelkedése óta nem láttak. Donatello messziről érezte Jack erejét és követte annak forrását, ez pedig aggodalomra ad okot a srácoknak, hiszen ha egy egyszerű próféta le tudja követni a nefilimet, akkor rövidesen más lények is a nyakukon lesznek. Nem is kell sokat várni, mire ellepik a démonok a motelt, akik egy új vezér, Asmodeus (Jeffrey Vincent Parise) utasításaira cselekedtek. Eközben Lucifer (Mark Pellegrino) és Mary (Samantha Smith) próbálnak elnavigálni az apokaliptikus világban, ám folyamatosan megakadnak valami vagy valaki miatt – az egyik „akadály” túlságosan is ismerős Lucifer számára.
Azt hiszem, Jack az első olyan mellékszereplő a szériában, akit a fandom képes volt egy rész alatt megszeretni, és gyakorlatilag teljesen védelmébe venni. Ez pedig egyáltalán nem meglepő, hiszen a srác olyan, mint egy elesett kiscica, és jellemében eddig szöges ellentéte apjának. Sőt, kísértetiesen hajaz Castielre – aki Luciferrel szemben végig ott volt Jack mellett, míg meg nem született – a mimikájától elkezdve a beszéd szó szerint való értelmezésig. Lehet, hogy ez csak egy álca, és Jack valójában maga a megtestesült gonoszság, de az is lehet, hogy nem. Mindenesetre rendkívül érdekes az ő karaktere, és az is, ahogy megosztja a Winchestereket, hiszen míg Sam teljes vállszéllességgel kiáll mellette, addig Dean rendkívül bizonytalan vele szemben.
Beszéljünk egy kicsit a gonosztevőkről is, elsősorban az új sárga szemű szörnyetegről, Asmodeusról. Egyelőre nem tudom hová tenni őt, mert az első szereplése alatt egyszerre volt nevetséges és félelmetes is – az egyik pillanatban még azon ráncoltam a homlokomat, hogy a sztereotipikus déli akcentusa gyakorlatilag egy karikatúrává teszi őt, de mikor egyetlen kézsuhintással elintézett vagy hat démont, akkor azért elkezdtem komolyan venni. Az ő ellenpéldája Lucifer, akitől még akkor is borsódzik a hátam, amikor poénkodik, az pedig felettébb aggasztó, hogy még az alternatív univerzumban is elég nagy erővel bír. Azonban úgy tűnik, lesz odaát valaki, aki megnyirbálja majd a szárnyait.
Továbbra is jó úton halad az Odaát, és úgy érzem, lesznek itt még bőven érdekes dolgok, mind a jelenben, mind a „másvilágban”.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback