Igazából nem voltak komolyabb elvárásaim a felélesztett Dinasztia sorozattal kapcsolatban, sőt szinte biztos voltam benne, hogy egyáltalán nem fog érdekelni a széria – nos, igazam is lett, de hogy ennyire, na, azzal nem számoltam.
Fallon Carrington (Elizabeth Gillies) nem teketóriázik, ha üzletről van szó, mindent megszerez magának, és ha kell, hagyja, hogy a férfiak uralta világban azt higgyék róla, hogy nem ért az üzlethez, így pedig előnyös információkhoz jut hozzá, amivel apja cégét meg nagyobb és még jövedelmezőbb birodalommá teheti. Ugyan szereti a családját, azért azt még jobban szeretné, ha apja végre visszavonulna és ő vehetné át a hatalmas Carrington birodalmat. Apja hívására hazautazik, és még bátyját, a fekete báránynak számító, jótékony Stevent (James Mackay) is meggyőzi, hogy tegye félre apjával szembeni fenntartásait, mert most biztos benne, hogy a várva várt eléptetése lesz bejelentve.
Csakhogy Blake Carringtonnak (Grant Show) esze ágában sincs lemondani a cég irányításáról, és ahelyett, hogy lemondana róla, inkább bemutatja úgy menyasszonyát, a PR részlege vezetőjét, Cristal Florest (Nathalie Kelley). Ezzel pedig megkezdődik a háború Fallon és Cristal között, ahol egyik résztvevő sem fél attól, ha be kell mocskolnia a kezét.
Igen, én még abba a korosztályba tartozom, akinek nem volt sok választása, ha tévét szeretett volna nézni, mikor még nem volt sem internet, sem torrent, sem rendes kábelszolgáltató, így sokszor azt kellett nézni, ami ment a tévében és pont. Az 1981 és 1989 között futó Dinasztia pedig pontosan ilyen sorozat volt – csak úgy, mint a Dallas – a The CW pedig úgy döntött, feléleszti a gazdagok drámáját és intrikáját, és megpróbálja 21. századi köntösbe bújtatni – mondjuk utóbbi egész jól ment.
A Dynasty pontosan az, ami egy gazdag családi dráma, amerikai szappanopera, ahol mindig mindenki rejteget valamit, mindenig mindenki megbocsájt, de azért a háta mögé néz, és ahol nagyrészt azért történnek meg dolgok, mert az írók ezt kemény akarattal végigviszik a karaktereken, nem pedig azért, mert egy plasztikus és kézzelfogható szereplő ezt a döntést hozná az adott helyzetben.
Ismét kapunk sok szép szereplőt, aki iszonyatosan dögösen néznek ki, rázzák a rongyot, isszák a pezsgőt, és mindeközben szövögetik gyémántokból készülő hálójukat. Nehéz megmondani, hogy mit tartogat a néző számára egy ilyen széria, mert annyira klisés, hogy szó szerint minden megtörténhet, meg annak az ellenkezője is.
Ahogy bevezetőmben írtam, biztosan tudtam, hogy nem lesz nézős számomra a sorozat – és őszintén, el sem tudom képzelni, hogy mégis milyen célközönségnek született ez a sorozat. A tiniknek túl felnőttes, a felnőtteknek túl tinis, aki pedig a régit szerette, annak meg túl modern. Ennek fényében nem is jósolok neki nagy jövőt.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
- Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
- Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
- Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
- IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!