A krimi műfaja egyike az igen széles skálán mozgó műfaji ízlésemnek – de persze a sci-fi marad az örök szerelem – így egyből le is csaptam a Netflix legújabb sorozatára a Mindhuntesre, aminek első tíz epizódját azonnal közzé is tette október 13-án a stremszolgáltató.
1977-ben járunk, mikor a viselkedéselemzés még olyannyira gyerekcipőben jár, hogy senki sem képes komolyan venni, aki meg mégis, az azonnali válaszokat vár tőle. Holden Ford (Jonathan Groff) FBI túsztárgyalóként úgy véli, jobban megértheti a bűnözőket, ha sokrétű – pszichológiai és szociológiai – megfigyelésékkel és tudományos eredményekkel is tarkítja meglévő tudását. És míg az FBI Akadémián dolgozik, felettese megengedi, hogy kurzusokat hallgasson különböző amerikai egyetemeken erről.
Holdenre felfigyel Bill Tench (Holt McCallany), aki az egyike az úttörő személyeknek a bűnözők megértésében, ketten együtt pedig elindulnak egy rögös úton, hogy új módszerekkel és új perspektívával szélesítsék a bűnüldözők tárházát, miközben pont a kollégáikkal kell megküzdeniük a sikerért.
A pilot epizódot maga David Fincher – Harcosok klubja, Pánikszoba, Hetedik – rendezte, ennek megfelelően sokszor vontatott jeleneteket kapunk, cserébe igen művészi megoldásokat is. Ugyanakkor ez a kettőség kicsit furcsa egyveleget alkotott, és pont ezen oknál fogva nem tudom eldönteni, hogy vigyem-e tovább a sorozatot, mert potenciál van benne rendesen.
A krimi műfaja sokszor lerágott csontokhoz nyúl, ám megfelelő stábbal és színészekkel, ezekből is lehet kitűnő és minőségi alkotást létrehozni. A Mindhunter egyértelműen ilyen, ráadásul nagyon frappánsan lovagolja meg a manapság igen népszerű retro-korszakot. Bár még mindig nem értem, miért pont a 70-es és 80-as évek a menő, mert aki élt benne akár csak kicsit is, az tudja, hogy közel sem az.
A színészek ugyan nem túl ismert nevek – talán Holt McCallany tűnhet ismerősnek az akciósorozatok kedvelőinek – de van bennük potenciál,ha komolyabb feladat elé állítják őket az első évad során, biztos vagyok benne, hogy bőven megugorják. Ugyanakkor a karaktereknek nem sikerült megkedveltetnie magukat velem, valahogy nem látom egyiket sem szimpatikusnak, de egyik sem teljesedett ki, vagy mutatta meg igazi oldalát – na, és itt csapott át hátrányba a művésziesség, mert így nem maradt idő jobban bemutatni a szereplőket.
Óhatatlanul össze kell hasonlítanom a Sam Worthington főszereplésével futó Manhunt: Unabomberrel, ahol bár A-listás színészek dolgoznak, és egy minisorozatként fut, mégsem voltak képesek az alkotók egy a Mindhunterhez hasonló kicsit sötét tónusú atmoszférát teremteni.
A krimi műfaj fanatikusainak, szerintem ajánlanom sem kell, mert elég sokan rátaláltak a Netfliy újdonságára, én ugyan még hezitálok, de biztos vagyok benne, hogy a Mindhunter egy igen minőségi sorozat, és az első évada a viselkedéselemzés kezdeti és igen nehézkes első lépéseit mutatja meg – remélhetőleg bemutatva néhány nagyobb áttörést és sikerélményt.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
