Oldal kiválasztása

Sok olyan film akad, ami csapnivaló storyval, hibás castinggal és bődületesen rossza marketinggel igyekszik megvetni a lábát a filmiparban, de valahogy mégis sikerül nekik olyan jelmez- és díszlettervezőket elérni, akik igazán fenséges munkát végeznek. Íme, öt olyan mozi, amibe rajtuk kívül senki nem fektetett igazi munkát!

Egyiptom istenei (2016)

A tavalyi év egyik (ha nem a leg) pofátlanabb filmjének bizonyult az Egyiptom istenei, amiben nem tűnik fel senki, aki csak köthető lenne az országhoz – a főszereplőnk konkrétan Dánia szülötte, olyan kék szemekkel, hogy messziről is világít –, csupa túlszoláriumott színész játssza a rá osztott egyiptomi istenek szerepét. De ha már sem az írók, sem a castingosok nem vették a fáradtságot egy remek film készítéséhez, a jelmeztervező szívét lelkét beleadta a moziba. Csodálatos arany csillogás, az ókori Egyiptom területén használt színek és formák keveredésével igazán remek munkát végzett, amit a díszlettervező csak fokozott a kultúrába beleillő tárgyakkal.

A Nagy Fal (2016)

A Nagy Fal pontosan az a film, amit már maguk a színészek is untak a forgatás során, de hát a szerződés az szerződés, így a munkát el kell végezni.  A mozi direkt kínai piacra lett kitalálva, hogy a milliárdos lélekszámmal rendelkező országban minél többen váltsanak mozijegyet. A harcosok páncéljai azonban igazi mestermunkák – cosplayesként szinte sikítottam a film alatt, hogy ebből miért nem lehetett egy rendes alkotást készíteni –, a színek, a formák, a lengő hölgyeknél tollra hajazó minták és áramvonalas sisak, a falt védő őröké robosztus és mindent lefedő páncél készült, miközben a tervező használta a kínai ősi kultúrára jellemző színeket.

Halhatatlanok (2011)

Bár Tarsem Singh alkotása a film – akinek munkásságát A sejt óta követem –, de sajnos minden nagy rendezőnek kel valami melléfogás, és ez Tarsem életében a Halhatatlanok, ami bár az ókori görög mitológiába nyúlik vissza, annak minden szeletét porrá zúzza és tönkreteszi. Azonban az istenek ábrázolása, az egyszerre kecses világos színek használata a ruhákhoz, a fényes páncélelemekkel ötvözve igazán Pazar látványt nyújtanak, amit csak tovább emel az istenek ábrázolásának teljes újraértelmezése.

John Carter (2012)

A film 2012-ben nagyon csúfosat bukott, és ahhoz képest, hogy az elmúlt évtizedben a könyvadaptáció virágkorát éljük, ez még rosszabbul hat.  Edgar Rice Burroughs A Mars hercegnője címen adta ki az alapul szolgáló művet, ám a filmkészítők inkább a margóra szorították az eredeti mű hölgyszereplőjét, és helyette kizárólag a másik szereplőre John Carterre fókuszáltak. Carter karaktere még elég is lett volna, hogy elvigye a filmet, ám az őt játszó Taylor Kitsch vérszegény alakítást nyújtott. Azonban a film díszlet- és jelmeztervezői igazán kitettek magukért, és sikerült egy igazán varázslatos, idegen és mégis ismerős környezetet megalkotniuk a Marson.

Az arany iránytű (2007)

És meg is érkeztünk a legnagyobb szívfájdalmamhoz Az arany iránytűhöz, aminek a filmjét nagyon is élveztem, és persze rögtön utána be is daráltam az eredeti három kötetes alapművet, aminek olvasása közben sokszor kaptam a szívemhez. Az Úr sötét anyagai ugyanis minden csak nem gyerekmese, ám az első regényből készült Az arany iránytű film mégis ennek van beállítva. A filmhez agyon jól illett a meseszerű díszlet és jelmez, amit a tervezők itt-ott megspékeltek egy kis steampunkkal, és amivel remekül összhangba került a digitális technika. Szemet kápráztató és szívet melengető tájak és helységek tárultak a néző elé – és ez egy kicsit segített elfeledtetni a film hibáit.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.