Ami a múltkori részből hiányzott, az most a dupla epizód első felében bepótolódott – és reméljük így lesz ez a folytatásban is. A World Enough and Time egyszerre ijesztő, sokkoló, valamint frappáns csavarokkal és érzelmi hullámvasutazással telített, egyszóval pont olyan, amilyennek egy évadvégi Ki vagy Doki sztorinak lennie kell. Ami történik, annak nem feltétlenül örülünk, de ami a kivitelezést illeti, szó sem érheti a ház elejét. Római katonák és skót harcosok, félre az útból, mert jönnek a cybermanek!
A Doktor (Peter Capaldi) Bill (Pearl Mackie) és Nardole (Matt Lucas) tiltakozása ellenére úgy dönt, hogy az egész eddig fogságban tartott Missyt (Michelle Gomez) kiengedi, és próbára teszi egy kaland során. A TARDIS csapata tehát kiegészül egy másik időlorddal, és rövidesen egy hatalmas űrhajón landolnak. A Doki eleinte távolról figyeli, hogyan oldja meg Missy a helyzetet, valamint hogyan kommunikál az útitársakkal, ám nem sokáig tud kimaradni a balhéból, hiszen túl sok furcsaság övezi a helyszínt, ráadásul Billt is elragadják fura lények egy konfrontáció során. Tizenkettes a többiekkel karöltve töri a fejét az űrhajó rejtelmének megfejtésén, eközben Bill egy ismeretlen helyen, ismeretlen lényekkel körbevéve próbál életben maradni, és lehetőleg szabadulni is. A lánynak akad egy segítője, akiről kiderül, hogy valójában egy ismerős arc, ám ez jelen esetben nem jelent pozitívumot számára.
Annyi minden történik ebben a részben, hogy kissé nehéz spoilermentesen beszélni róla, de azért megpróbálom. Ugyan az epizód tere gyakorlatilag egyetlen űrhajóra van korlátozva, az alkotók zseniálisan kitágították a színt azzal, hogy több emeleten mozognak a karakterek, és egy-egy emelet külön világként is megállja a helyét. Egy gyönyörű sci-fis csavar is tartozik a helyszínhez: mivel a hajó egy fekete lyuk elől menekül, minél közelebb van egy emelet a lyukhoz, annál lassabban telik az idő – ez egy remek írói húzás, amit a drámaiság szempontjából ügyesen fel is használtak.
Ami a hajón található, az a cybermanekhez köthető, és nem mellesleg rendkívül para. A cselekmény már itt-ott átmegy horrorba, de kizárólag a lélekre ható szörnyűségekkel teli fajtába, amiben a Doctor Who olyan jó – és ami miatt néhány ilyen, és ehhez hasonló rész után nehezen alszunk el éjszaka. A gyomorgörcsöt és a borzongást néhol oldják Missy vicces és olykor pimasz beszólásai, valamint azért Bill mellékszálán sem kizárólag borzalmak történnek, ám összességében van mitől rágnunk a körmeinket.
Íme tehát a tizedik szezon zárásának első fele: sötétség, borzongás, kilátástalanság és káosz uralkodik jelenleg, de ahol a Doktor megveti a lábát, ott van okunk reménykedni.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback