Oldal kiválasztása

Ahány ház, annyi szokás. Ahány anime, annyi világkép és elképzelések. Van ahol egy mesterséges rendszer dönti el, ki hova kerülhet a társadalmon belül, máshol mitikus szörnyek és emberek élnek egymás között – és van az amikor az evolúció egy olyan irányba halad, hogy a mi általunk csak legendákból ismert fajok a föld természetes lakói. Nos, éppen egy ilyen világot tár elénk a Centaur no Nayami  anime is.

Történetünk főhősei a kentaur Himeko, a démon Nozomi, valamint a szatír Kyoko. Ők hárman legjobb osztálytársak és legjobb barátnők,  akik próbálnak  szembenézni a mindennapi kihívásokkal, úgy mint a megfelelő tanulmányi átlag vagy a nem várt szerelmes levelek. Mellettük fontos reflektorfényt kap az angyali osztályelnök Manami, valamint a cserediákként érkező kígyólány, Quetzalcoatl. Családi helyzetek, a tinédzserlét viszontagságai, az útkeresés mind mind szerepet kap ebben az animében – csak itt most misztikus lényekkel.

Ha nagyon gonosz és tömör akarnék lenni, összegezném annyiban a Centaur no Nayamit, hogy egy vérbő school life anime némi shoujo ai-val megfűszerezve.  Mert első pillantásra tényleg csak annyi extrát tartalmaz, hogy itt a kentaurok, sellők és különféle keverék lények töltik be a rendes emberek szerepét. Legalábbis elsőre.

De minél több epizódot néz az ember, a hétköznapi problémák mellett ott van egy nagyon is emberi és nem éppen pozitív tényező, amire rámutat az anime: az előítélet. Nem merném rasszizmusnak mondani a Centaur no Nayami-ban lévő egy-két megmozdulást, de amikor ezeket a jeleneteket láttam, a szimpla school life elképzelésem összedőlt. Legjobb példa erre a fentebb említett Quetzalcoatl (vagy egyszerűbben Suu-chan) felé irányuló kezdeti megnyilvánulásai a szereplőknek – amíg ki nem derül róla, hogy az ijesztő kinézet és a népéről keringő pletykák ellenére egy nagyon kedves és tanulékony lány.

Akkor még a nagy finálé előtt egy kis technikai kielemezés is kijár az animének: a kinézetért és a szinkronért dícséret jár a Haoliners Animation League japán csapatának, az opening/ending páros pedig egyszerre rendkívül fülbemászó és egyben elgondolkodtató – főleg az utóbbi, ahol a várt vidámság helyett egy sokkal melankólikusabb dallam fogadja a nézőt.

Bár még nincs vége az animének, az eddig kijött epizódok meggyőztek arról, hogy bár egy érdekes és aranyos anime a Centaur no Nayami, bizony komolyan kell venni. A háttérben lévő kis elhintett információk több csámcsogni valót adnak a szürkeállománynak, mint az az ember lánya gondolná.

Szerző

Hanama
Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.