A soron következő három filmet nagyon sok szempont szerint lehetne rendezgetni. Lehetne szempont a befejezés, a valóságtartalom, a valóság korrektúrája, a társadalmi relevancia, a pszichológiai relevancia és még sok más. Az én szempontom a könnyedség lesz, annak ellenére, hogy a bénulás maga nem egy olyan téma, amelyben bármikor el lehetne kerülni a nehéz helyzetek ábrázolását vagy a nehéz kérdések feszegetését. Ez azonban csak részint képezi írásom tárgyát.
Életrevalók (2011)
Driss (Omar Sy) a börtönből frissen szabadult fiatal férfi munkát keres. Így keveredik el a kifinomult arisztokrata, Philippe (Francois Cluzet) házába, aki egy ejtőernyős balesetet követően tolószékbe kerül és házi ápolóra szorul. Ebbe a munkakörbe veszi fel Philippe, mintegy kísérletképp Drisst, aki a munkaalkalmasság semmilyen egyéb jelét nem mutatja, minthogy megjelent az állásinterjún. Kezdeti kapcsolatuk bár nem zökkenőmentes, hamarosan barátsággá kovácsolódik, és nem csak Driss tanul meg felelősséget vállalni egy másik emberért, de Philippe is újra megtanulja élvezni az életet.
Az Életrevalók azon alkotások egyike, amely a legtöbb ember filmes bakancslistáján szerepel, ennek pedig nem csak az az oka, hogy egy könnyed humorú, ugyanakkor tartalmas film, hanem nyilvánvalóan az az életszemlélet is, amelyet közvetít, vagyis az, hogy a legnehezebb helyzetek ellenére is meg lehet látni az élet napos oldalát, és hogy az igazán fontos célokat, mint amilyen például az életre szóló társ megtalálása, nem szabad feladni. És vajon ki közvetíthetné ezt hitelesebben, mint egy olyan ember, aki átesik a legtöbbünk által elképzelhető egyik legszörnyűbb lehetőségen, vagyis mozgásképessége elvesztésén és még így is képes örömöt találni a mindennapokban? Nem mellesleg, pszichológiai kutatások igazolták, hogy a lottó nyertesek és a négyvégtag bénultak boldogságszintje is visszaáll egy, az adott emberre jellemző értékre, körülbelül egy évvel a nyeremény/baleset bekövetkezte után. Ami biztató, mivel azt jelenti, hogy még az emberi élet során elképzelhető egyik legtragikusabb esemény sem kárhoztatja elszenvedőjét arra, hogy élete hátralévő részét a depresszió mélybugyraiban barangolva élje le, ha előtte egy életrevaló, vidám ember volt.
Mielőtt megismertelek (2016)
A történet szerint Lou (Emilia Clarke) bohókás fiatal lány, aki egyik lehetetlen állás vállalja a másik után, hogy családját támogassa. Így kerül a jómódú helyi családhoz, hogy a korábbi balesete miatt tolószékbe került Willt (Sam Claflin) ápolja. Kezdeti kapcsolatuk minden csak nem felhőtlen, hiszen a korábban örökmozgó Willt megkeserítette a balesete. Ismeretségük azonban néhány hónap múlva szerelembe fordul, csakhogy a férfi továbbra is kitartani látszik korábbi szándéka mellett, hogy az eutanázia révén szabaduljon meg a tolószékéből. Ám Lou a fejébe veszi, hogy megmutatja Willnek, hogy van még miért élnie.
Rövidke hármas listámnak ez az egyetlen eleme, amely nem igaz történeten alapul, hanem teljes egészében fikció. Mégis nagyon itt van a helye, hiszen sok kérdésben lehet vitaindító alkotás. Az egyik természetesen az élet értelme, amely épp úgy releváns az ide-oda csapódó lány esetében, mint a tolószékbe kényszerült férfit nézve. Adhat-e értelmet az életnek pusztán a szerelem? Vagy csak útbaigazíthat önmagunk felé egy-egy fontos kapcsolat? Akár ez, akár az a válasz, megmarad a kérdés az adott kontextusban: még ha adhat is értelmet az életnek a szerelem, vajon jogunk van-e ráterhelni létünk értelmének súlyát egy másik emberre? Ezek a kérdések mind-mind felvetődhetnek a Mielőtt megismertelek kapcsán, de talán sokkal fontosabb a társadalmi szinten sokkal élesebb vitákat kiváltó kérdés, vagyis hogy meddig terjed az önrendelkezés joga és van-e jogunk úgy dönteni, hogy orvosi segítséggel vetünk véget életünknek akkor, ha úgy érezzük, az az élet számunkra már élhetetlen? A filmben talán ez a legfontosabb megjelenő kérdés, és van olyan ravasz, hogy pro és kontra is átérezhető, erős érveket sorakoztasson fel egy szerelmi történet háttereként, ezért éreztem ezt a filmet is abszolút a listára illőnek.
Szkafander és pillangó (2007)
Jean-Dominique Bauby (Mathieu Amalric) 1995-ben, életének mindössze 43. évében agyvérzést kap, mely ugyan nem bizonyul végzetesnek, de kialakítja nála az úgynevezett bezártság szindrómát, amely tulajdonképpen a bénultság azon foka, mikor az adott beteg él, de tetőtől talpig teljes egészében mozgásképtelen. Nem tud beszélni vagy nyelni, kezdetben még önállóan lélegezni sem. S míg korábban menő kocsiban furikázott és menő szerkesztő és újságíróként járta a világot és hódította a nőket, most csupán annyira képes, hogy bal szemével pislogva adjon életjelet magáról és így képes kommunikálni a világgal. Ám ezzel az egyetlen szemével és egy speciális kommunikációs módszerrel képes arra, hogy kórházi ágyához kötve megírja élete regényét, a Szkafander és pillangót, amely cím húsbavágóan pontos allegóriája az állapotának. Hogy hogyan képes egy ember ebben az állapotban is megőrizni életigenlését, arról szól ez a sokkoló alkotás.
A Szakafander és pillangó önmagáért beszél. Ez után a mű után az ember nem áll fel egykönnyen a székből, és még kevésbé lesz képes a következő órákban bármi másra gondolni, mint erre a filmre. Mégis, épp ezért kell feltétlen látni. Ez a film kőkemény valóság, púder nélkül, egy hétköznapi ember és élet tanulsága és belső utazása a léte értelme felé – kíméletlen őszinteséggel ábrázolva. Ez a film nem szól másról, mint arról a tanulságról, amit az egzisztenciális pszichológia is képvisel, vagyis hogy egyetlen cselekedet – vagy jelen esetben egyetlen könyv megírása is – célt és értelmet adhat egy életnek, és ez az ami olyan erős okot és motivációt is ad az életre, ami még egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben is képes dacolni a nem létezés mind erősebb szorításával.
Szerző

-
Szerkesztő
“Ha az elme gondolatokra éhes, legyenek éles fogai” – mondja Volys a sárkány a Bamarre hercegnőiben.
Korábbi cikkek
Film2021-12-0410 vidám film déli depresszió ellen
Akciófilm2021-08-24Lőpor turmix (2021)
Évadértékelő2021-08-08Lucifer az Újvilágban – 5. évad kritika
Dráma sorozat2021-06-10Lucifer 1. évad – évadértékelő