Nem voltak nagy elvárásaim a filmmel kapcsolatban, és ha szigorúan vesszük, Tom Hiddleston volt az okom, amiért igazából vártam ezt a mozit, amiben egyfelől kellemesen csalódtam, másfelől furcsáltam.
A második világháborúban két ellenséges gép lezuhant egy ismeretlen szigeten, azonban a pilóták túlélik a zuhanást, és a háborús események között utolsó leheletükkel is egymásnak esnek, ám mielőtt eldőlhetne, hogy ki öl meg kit, egy óriási lény beleszól a küzdelembe.
Az Amerikai Egyesült Államok bejelenti, hogy kiszáll a vietnámi háborúból és hazahívja katonáit, ebben a kiélezett helyzetben bukkan fel a Monarch egyik vezetője, Bill Randa (John Goodman), aki egy újonnan felfedezett szigetre való utazáshoz szeretne engedélyt kérni. A Koponya-szigetet furcsa legendák övezik, hajók és repülőgépek tűnnek el a közelében, de Randának sikerül meggyőznie a katonaságot, hogy nemcsak hogy engedélyezzék az utazását, hanem még komoly katonai kíséretet is kapjon maga mellé. És bár ő hisz a legendákban, sem a kutatói, sem a kísérete nem veszi komolyan, csupán egy új gazdasági lehetőséget látnak a szigetben, amíg szembe nem találják magukat a Koponya-sziget igazi királyával.
Meg kell hagyni, egy ilyen egysíkú történetbe, mint King Kongé, nehéz új színt vinni, de azért a film alkotói tényleg igyekeztek valami egyedit és modernt bevinni a storyba, és bár ez felemásra sikeredett, legalább a karakterek igazán egyedivé sikeredtek. Bár a humor olykor erőltetettnek bizonyult, még így is akadt olyan, ami betalált. Első és talán legfontosabb dolog, hogy végre nem erőltettek semmiféle szerelmi szálat vagy háromszöget a szereplők között – talán Hollywood is belátja végre, hogy vannak olyan történetek, ahol nincs erre szükség, és felesleges erőltetni.
Bár a Samuel L. Jackson által alakított Preston Packard egysíkú és kiszámítható karakter – plusz Jackson éjszakai álmából felkeltve is el tudja játszani a szerepet –, rajta kívül mindenki egyedi hátérrel és reakciókkal rendelkezett. Különösen Mason Weaver (Brie Larson) fotóriporter jelleme volt igazán érdekes, egy pacifista nő, aki két évet is lehúzott a vietnámi háború fotósaként, és nem kezdték babámnak vagy drágaságomnak szólítani, sem a katonák sem a tudományos személyzet, egyszerűen csak elfogadták, hogy egy nő is utazik velük, aki érti a dolgát. És itt jegyezném meg, hogy végre egy olyan film a Kong: Koponya sziget, ahol a fotográfus nem vacak képeket készít, vagy nem egy elvont és világtól elrugaszkodott személyiségnek van beállítva, hanem valakinek, aki meglátja a pillanatot, amit meg tud osztani másokkal, és amivel hatással lehet a világra.
Kong és a többi szörny digitális megalkotása pedig nagyon szép lett, valódinak ható élőlényeket kaptunk, akik rendelkeztek igazi háttérrel is. És ez volt talán az igazi egyediség a filmben, hogy nem csak beszórtak információkat, aminek nem volt alapja, hanem igyekeztek az alkotók tudományos alapon megközelíteni a dolgokat, és még ha a katonák számára is egyértelműen marhaságnak tűnő geológiai bombák ledobásáról is beszéltek, ennek megvolt az alapja és az oka.
A stáblista végi extra jelenet pedig előrevetíti, hogy több is lehet még ebből a filmből, aminek én kifejezetten örülök, mivel sikerült egy klasszikus és évtizedek óta fennmaradt filmanyagot átemelni a huszonegyedik század nézőinek, és minimum ezt a szórakoztató és egészen összetett színvonalat várom el a közeljövőben is. A Kong: Koponya sziget alkotói elérték azt, amit a Tarzan legendája filmeseinek nem sikerült, továbbvittek egy mitológiát, anélkül, hogy lerombolták volna.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
