Következő interjúmban Illés Róbert műfordítóval beszélgetek, akivel évekkel ezelőtt egy ízben már volt szerencsém találkozni, és nagy örömömre P. C. Cast és Kristin Cast A vad című kötetét kézjegyével is ellátta, mint a kötet fordítója.
Szia Robi! Nagyon szépen köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet. Kérlek, mesélj egy kicsit magadról. Mivel foglalkozol, amikor nem fordítasz?
Szia! Van három gyerekem, a legkisebb két hónapos, ezért túl sok szabadidőm nincsen, de amikor mégis akad, akkor olvasok, filmet nézek, sakkozok vagy biciklizek. Korábban fociztam is heti rendszerességgel, de a harmadik térdműtétem után visszavonultam, ezért most már csak annyi közöm van a focihoz, hogy néha focistaéletrajzokat fordítok, legutóbb éppen az egyik legnagyobb kedvencemét, Andrés Iniestáét a Barcelonából.
Pár héttel ezelőtt megpróbáltam megnyerni az Életem játéka című könyvet. Ha jól sejtem, pont erről a kötetről van szó, és ez már a sokadik fordításod. Mióta vagy műfordító és hogy kerültél a szakma közelébe?
Igen, ez az a könyv.
A legelső fordításomat az athéni olimpia idején készítettem, 2004 nyarán. Az még nem a saját nevem alatt jelent meg, “négerben” fordítottam le egy könyv felét, egy barátom kért meg, hogy segítsem ki, mert túlvállalta magát. Az volt az első munkám. Mire végeztem, begörcsölt az egész jobb oldalam a szabálytalan egyujjas gépeléstől, de rájöttem, hogy ezt sokkal szívesebben csinálnám, mint a tanult szakmámat, a tanítást.
Szóval egy szerencsés véletlen volt az, ami ehhez a szép szakmához terelt. Szerintem sokak nagy örömére, mert volt szerencsém nekem is több olyan könyvet olvasni, amely a Te kezed munkáját dicséri. Ha jók az értesüléseim, akkor hamarosan jubilálni fogsz, hiszen a 100. fordításod jelenik majd meg és kerül a boltok polcaira. Milyen érzéseket kelt ez Benned?
Van egy könyvespolc az íróasztalom mellett, minden egyes megjelent fordításomból őrzök rajta egy példányt (általában öt tiszteletpéldány jár a fordítónak, ebből egyet mindig elrakok, a többit elajándékozom). Fura érzés végignézni rajtuk. Ha valaki most azt mondaná, hogy van 12 évem lefordítani ezt a 100 könyvet, azonnal rávágnám, hogy lehetetlen. Ugyanakkor itt a bizonyíték, hogy megtettem. Szóval leginkább büszkeség és hitetlenkedés van bennem. És hála, mert nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy olyasmit csinálhatok, amit ennyire szeretek, és még mindig nem untam meg. Nemrégiben jutott eszembe, hogy úgy nőttem fel, hogy sem a szűk, sem a tágabb családomban nem akadt olyan ember, aki szerette volna a munkáját. A munka az volt, ami kötelező, de ki kell bírni, az élet pedig péntek du. 4-kor kezdődik. Ez gyerekként behatárolta az én vágyaimat is. Sosem álmodtam olyasmiről, hogy magam osztom majd be az időmet, nem lesz főnököm, csak megbízóim, és még elismerést is kapok azért, amit csinálok.
Úgy gondolom, hogy abszolút mértékben büszke lehetsz magadra, mert ez egy igen szép teljesítmény, hiszen értéket hagysz az utókornak, és szerintem ez valahol minden ember vágya is. Milyen szisztéma szerint szoktál nekikezdeni egy új mű fordításának? Illetve mennyiben változott a menete az évek alatt, mert, gondolom, időközben kialakult egy megszokott folyamat?
Az évek során abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy többé-kevésbé megválogathatom, mit fordítok, ezért igyekszem úgy beosztani a könyveket, hogy ne fásuljak bele a munkába. Tehát egy fordítás általában a kiválasztással kezdődik. Ha nincs időm az egészet elolvasni, az első negyven oldalt akkor is el szoktam, abból általában kiderül, milyen stílusra, milyen nehézségű szövegre számíthatok. Az a tapasztalatom, hogy amit olvasni élvezet, azt fordítani is. És fordítva: ami döcög, nehézkes angolul, abból csak vért izzadva tudok olyan magyar szöveget csinálni, amit szívesen olvasnék én is. Mert mindig ez a végcél: olyan magyar szöveg létrehozása, amivel olvasóként elégedett lennék.
És olyan műfaj van esetleg, ami közelebb áll a szívedhez a többinél?
Olvasóként a legjobban az igényes, szépirodalmi műveket szeretem, ezért fordítani is ezeket fordítom a legszívesebben. Az idei évben két szenzációs regényt is volt szerencsém magyarra átültetni. Az egyik Neal Shusterman: Az óceán mélyén, a másik pedig Joseph Boyden: Az orenda című kötete. De korábban fordíthattam William Wharton csodálatos regényeit is.
Szépirodalomra azonban kisebb az igény a piacon, ezért fordítóként is nehezebb elcsípni ilyen regényeket. Ha évi egy-kettő megtalál, annak már nagyon örülök.
Én is szeretem az igényes szépirodalmi műveket, bár bevallom őszintén, hogy leginkább a fantasy műfaj az, amivel igazán jól el tudok vonulni a világ zajától, azonban ezeket a kedvelt olvasmányokat is több kiadó megjelenéseiből válogatom össze. Ahogy végiglapozza az ember a munkásságodat, látszik, hogy Te sem állapodtál meg egy kiadónál. Mondhatjuk, hogy szabadúszó vagy a szakmában? Ez általános jelenség vagy az a gyakoribb, ha egy kiadóhoz szerződik a műfordító?
Nagyon szeretem én is a fantasyt és a science-fictiont, évekig fordítottam a Galaktikának novellákat, ráadásul Neal Shusterman: Unwind – Bontásra ítélve című könyve az egyik kedvencem az eddigi fordításaim közül.
Összesen 15 kiadónak dolgoztam eddig. Ennek leginkább az az oka, amit már korábban is említettem, hogy törekszem a változatosságra. A legtöbbet a Jaffa kiadónak fordítok. Olvasóként is nagyon szeretem a könyveiket, de ha kizárólag nekik dolgoznék, akkor kimaradt volna például a már említett Iniesta életrajz vagy Dickenstől a Karácsonyi ének, amit két évvel ezelőtt fordítottam újra a Helikon megbízásából. Változó ez a szakmán belül, vannak, akik elkötelezik magukat egy kiadó mellett, de én ebben is szeretem a változatosságot. Érdekes együtt dolgozni különböző emberekkel, könyvkiadókkal.
Mostanában kezdtem rákapni a disztópiákra és egyre nagyobb kedvem lelem bennük. A Bontásra ítélve könyvet is felveszem a várólistámra, mert a fülszöveg alapján kifejezetten érdekesnek hangzik.
Volt már olyan – a legelső fordítást kivéve –, hogy többen dolgoztatok egy könyv fordításán? Ha igen, mennyire könnyű összeegyeztetni a munkát ilyen esetben?
Pont a legelső könyv tanulságai miatt nem szeretek belemenni négykezes fordításokba. Az a szerencsés, ha az egész szöveg egységes stílusú. Ha egyedül dolgozom, akkor is rengeteg mindenre kell figyelni, akkor is akad bőven hibalehetőség, ha még egymás megoldásaira is figyelni kell, akkor nagyobb az esélye, hogy valami félrecsúszik.
Sajnos volt olyan tapasztalatom nekem is sorozatoknál, hogy egy-egy kötetet mások fordítottak és nem ugyanazokat a megnevezéseket használták. Az egyik kötetnél például valahol a harmadánál járhattam, amikor rájöttem, hogy ugyanarra az eseményre gondolt az új fordító, csak egy teljesen másik kifejezést használt.
Pályafutásod alatt volt olyan esemény, amire kifejezetten szívesen emlékszel vissza és mélyen megmaradt benned? Gondolok itt akár arra, hogy mint fordítótól autogramot kértek a könyvbe, vagy egy kötet fordítása kifejezetten nagy élményt jelentett.
A fordító nevét nagyon ritkán nézik meg egy könyvben. Ahhoz szoktam ezt hasonlítani, mint a fociban a játékvezető szerepét: ha mindent jól csinál, észre sem veszik, csak akkor foglalkoznak vele, amikor hibázik. Éppen ezért nagyon megbecsülök minden elismerést, még az olyanokat is, amiket konkrétan nem is nekem szánnak. Mire gondolok? Évekkel ezelőtt fordítottam Sophie Kinsella egyik regényét. Nemrégiben rákerestem a Molyon a véleményekre, és többen is azt írták, hogy mindig is kedvelték az írónőt, de ez a könyve minden korábbinál jobb és viccesebb. Úgy érzem, ez kicsit az én munkám dicsérete is.
Dedikálnom ritkán kell, az csak hivatalos könyvbemutatókon szokott előfordulni, olyan még nem volt, hogy az utcán felismertek és megállítottak a rajongók.
Az eddigi fordításaimból több is volt, ami nagyon megérintett. A sors fura fintora, hogy az a három, amelyiket személy szerint a legjobbnak tartok, egyáltalán nem váltotta meg a világot, sőt, szinte teljesen visszhang nélkül maradt: James Ellroy: Fehér jazz, Laura Hillenbrand: Vágta és Joseph Boyden: Az orenda.
Nem is olyan régen a Molyon találtam egy kihívást, ahol meghatározott magyar fordítóktól kellett olvasni, és emlékszem, hogy a választható műfordítók között voltál Te is.
Mit javasolnál azoknak, akik szeretnének műfordítással foglalkozni, de még nem mertek belevágni? Mire figyeljenek oda? Mit gyakoroljanak?
Nem tudom, létezik-e olyan szabály vagy jótanács, ami mindenkire érvényes lenne. 5 éves korom óta olvasok megszállottan. Ha egy nap úgy fekszem le, hogy nem olvastam egy oldalt sem, hiányérzetem van, és nem azért, mert már 5 évesen erre a pályára készültem. Egyszerűen így vagyok összerakva. Nem dicsőség ez, csak egy állapot. A mázli az, hogy megtaláltam azt a foglalkozást, amelyik talán a legjobban rímel erre a szenvedélyemre. A fordítás ugyanis nagyon figyelmes olvasás. Fordítás közben úgy olvasok, hogy minden egyes szót megértek az adott könyvben, utánajárok a legapróbb utalásnak is, keresem a legjobb magyar megfelelőjét egy-egy kifejezésnek, stb. Amikor végzek egy fordítással, rászánok még egy vagy két napot a végén, hogy az elejétől a végéig elolvassam az egészet, mielőtt kiadnám a kezemből. Kijavítom az elütéseket, elvégzem a finomhangolást, de legfőképpen azt nézem, hogy olvasóként tetszik-e a szöveg, amit létrehoztam. Ha igen, akkor megnyugszom. Megtettem, amit tudtam.
Mondhatjuk úgy is, hogy ha valaki fordító szeretne lenni, akkor abszolút nem elég, ha jól beszéli mondjuk a forrásnyelvet, a célnyelv ismerete is kifejezetten fontos. Továbbá elengedhetetlen a jó szövegértés is, de ez megint csak pár dolog a sok-sok lehetséges összetevő közül.
Aki magyarra fordít, annak jól kell tudnia magyarul. Amikor elkészül egy fordítás, senkit nem fog érdekelni, mennyi ideig tartott a fordítónak, mire megértette a forrásszöveget, csak az számít, mennyire szép és élvezetes a végeredmény.
Robi, nagyon szépen köszönöm ismételten, hogy elfogadtad a felkérésemet. Örülök, hogy sokkal többet megtudhattam Rólad, munkásságodról és magáról a műfordításról is. Kívánom, hogy még nagyon sok kötetet fordíts le a magyar olvasóközönség örömére és még egyszer gratulálok a hamarosan megjelenő 100. művedhez!
Köszönöm a gratulációt és a megkeresést is.
Olvassatok sok könyvet, amit Robi fordított, tapasztalatból tudom, hogy igazán igényes munkákat ad ki a kezei közül.
Szerző
