*** SPOILERVESZÉLY ***
Íme egy könyv, ami sokkal többet ígér, mint amit ad, de! Igen, itt jön a DE! Azt kell mondanom, hogy közel sem olyan rossz ez a történet, mint ahogy sokaktól olvastam már, sőt nekem még tetszett is, ha elvonatkoztattam a címtől.
Albert Zoltán, a mű írója egész jól keveri a misztériumot a magyar történelemmel, pontosabban Hunyadi Mátyás uralkodásának idejével és megismertet olyan történelmi helyekkel, amelyekről jó eséllyel nem hall az ember a történelem órákon (legalábbis én nem hallottam).
Az alkimista-kódex egyértelműen a kalandregények kategóriájába tartozik, de ráhúzható a krimi jelző is, mivel erőteljes nyomozás folyik a történet elején, de van ebben még más is, egészen pontosan nyomozás, menekülés, kutatás, ármány, cselszövés, korrupció, alkímia és természetesen szerelem is, szóval sok-sok összetevőből áll a történet.
Kezdőképnek az író rögtön egy tragédiával végződő barlangászásra kalauzolja az olvasót, ahol is Vas Péter – az egyik főszereplő – egy kis régészeti kutatócsoportot vezet egy eddig feltáratlan barlangban, ami pár oldalon belül beomlik, magába temetve pár fontos embert. A másik főszereplő pedig Szilágyi Zsófia, aki elhunyt apja nyomdokaiba lépve, annak hátrahagyott utasításai alapján nyomozásba és ereklyevadászatba kezd, ám bizonyos negatív szereplői a történetnek próbálják ezt megakadályozni. Természetesen segítségére van apja jó barátja, a család ügyvédje, Elemér bácsi, akiről később fontos információk derülnek ki, bár szerintem valójában ezek az információk teljesen feleslegesek voltak a történet szempontjából, illetve Péter és a későbbiekben megismert Gábor atya is segítik Zsófit.
A történet címszereplője, nevezetesen maga az alkimista-kódex viszont igazából nem kap olyan fontos szerepet, hogy ráépüljön az egész sztori. Először persze a legfontosabb tárgynak tűnik, hiszen mégiscsak egy eddig ismeretlen Corvináról van szó – és itt jön Hunyadi Mátyás és a magyar történelem a képbe –, de ahogy egyre előrébb és előrébb görgetődik a cselekmény, úgy válik egyre világosabbá, hogy ez a kódex nem is olyan fontos szereplő. Ahogy a történet kibontakozik, úgy lesz egyre tisztább, hogy maga az alkímia a mozgatórugó, illetve egy alkimista szertartás minden titok nyitja.
Természetesen nem lenne a történet kerek egy őrült nőszemély, egy testi hibával született gyermek, egy vak – majd később egy csoda folytán újra látó – és hősi halált haló pap, egy szerelmes barlangász, az esztergomi érsek, sok kedves és segítőkész ember, egy korrupt zsaru és a család nagyon közeli barátja nélkül. Úristen, lehet, hogy valakit kihagytam, mert ebben a történetben talán kicsit túl sok a szereplő és rengeteg minden történik. Vannak benne olyan események, amik talán feleslegesek és simán kihagyhatók lettek volna.
Karakterfejlődés szempontjából talán csak egy szereplőt tudnék kiemelni, akinek a kezdeti abszolút idegesítő és arrogáns viselkedését sikerült levetkőznie és a végére egy normális emberré fejlődött.
Péter karaktere lehetett volna sokkal kidolgozottabb is.
Azonban volt még egy főszereplő – akit nem fogok megnevezni, mert az már igen durva spoiler lenne –, akin kifejezetten nehéz volt kiigazodni és ez tette számomra érdekessé.
Amit nagyon sajnálok, hogy maga az alkímia, hiába van erőteljesen jelen a történetben, igazából nem fejtik ki annyira. Persze Zsófi mesél róla Péternek – és ezek a leírások igazán érdekesek is voltak –, de többet is lehetett volna írni róla. Az alkímia ugyanis egy részletgazdag és szerteágazó tudományág.
A Hunyadi Mátyásról szóló részek viszont kifejezetten feldobtak, mivel nem is olyan régen olvastam Mátyás életéről egy könyvet, és amiken akkor ledöbbentem és újdonságként hatottak, azok az információk most visszaköszöntek és mosolyt csaltak az arcomra, hogy ezek valóban történelmi tények.
Úgy gondolom, hogy a sztori kicsit – vagy talán nem is annyira kicsit – hajaz Dan Brown Da Vinci-kódjára, de azért attól erősen elmarad. Ennek ellenére nem egy rossz könyv, igazán élvezhető, viszont ne várja senki a végén az eget rengető ovációt. Inkább szórakoztató irodalom, mint igazi krimi, mert az tuti, hogy senki sem fogja lerágni a tíz körmét az izgalomtól olvasás közben.
Szerző
